2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hamarosan a repülőgépeken is telefonálhatunk

A telefonok már hozzánk nőttek. Mikor elindulunk otthonról, a lakáskulcs mellett azt is többször ellenőrizzük, hogy nálunk van-e a mindent tudó eszközünk. Ha pedig egy pillanatra úgy tűnik, hogy kiesett a zsebünkből, elhagytuk valahol, mintha a szívünk is kihagyna egy ütemet. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a telefonok lettek a legfontosabb eszközök a mai digitális világban. Számos feladatot el tudnak végezni, és ha nem lennének, sokkal nehezebben boldogulnánk a mindennapokban. Azonban még vannak olyan helyek, ahol nem tudjuk őket használni. Például a repülőgépen, ahol az eszközt ki kell kapcsolni, vagy repülőgép-üzemmódba kell tenni. Így nem tudunk telefonálni, és nem férünk hozzá a közösségi médiához sem. A leszállás után érdemes megfigyelni az embereket, ahogy a telefonjuk után kapnak, csatlakoznak az internethez, és megnézik, hogy miről maradtak le a repülés alatt. Ez a cselekvés mindennél fontosabb számukra, a jelenség pedig elszomorító és elgondolkodtató. Tény, hogy valóban sokat segít a mindennapokban a telefon, de mostanra már függővé váltunk – tisztelet a kivételnek. Az Európai Bizottság döntésének értelmében azonban hamarosan a repülőgépen is telefonálhatunk vagy internetezhetünk. 

Eszerint az európai légitársaságoknak 2023. június 30-ig van idejük arra, hogy elérhetővé tegyék az 5G-t a repülőgépeik fedélzetén. Így hamarosan leáldozik az a kor, amikor a repülőgépre való felszálláskor repülőüzemmódba kell állítani a telefonokat. A BBC beszámolója szerint erre hamarosan nem lesz szükségük az európai utasoknak.

Június 30-át követően tehát az utasok a telefonjaik minden funkcióját használhatják majd repülés közben is: zenét hallgathatnak, telefonálhatnak, videót nézhetnek, internetezhetnek. Thierry Breton, a belső piacért felelős uniós biztos állítása szerint a törvénykezés elősegíti majd az európai vállalkozások növekedését, ezáltal pedig a gazdasági fellendülést. A kijelentés második része kissé merész, de a két tényező összefügg, tehát van igazságtartalma, még akkor is, ha ezek nagy szavak egy olyan rendelet kapcsán, ami a telefonhasználatot teszi lehetővé.

Ha visszatekintünk a múltba, megállapíthatjuk, hogy az Európai Unió 2008 óta tart fenn bizonyos frekvenciasávokat a repülőgépek számára, lehetővé téve egyes szolgáltatóknak, hogy a levegőben is biztosítsanak internet-hozzáférést. Ez azonban rendkívül lassú, és a mai, nagy adatforgalmat igénylő tartalmak esetében szinte használhatatlan. Az új rendszer viszont képes lesz kihasználni az 5G nyújtotta, jóval gyorsabb letöltési sebességet. Így lényegében ugyanazzal a sebeséggel böngészhetünk az interneten repülés közben, mint ha a földön sétálnánk. Az már egy másik kérdés, hogy Európán kívül elérhető lesz-e ez a lehetőség.


Életet mentett az iPhone 14 új funkciója

Az iPhone 14 bemutatóján talán az volt a legérdekesebb újdonság, hogy a telefonról vészhelyzet esetén műholdas hívást lehet indítani. Na persze nem a kedvenc kontaktjainkat kereshetjük fel, hanem a segélyhívó szolgálatot, de az Apple ezzel is nagy segítséget nyújt azoknak, akik bajba kerültek. Most pedig az is beigazolódott, hogy nem csak marketingszöveg hangzott el a szeptemberi bemutatón, az iPhone 14 most először valóban életet mentett. Egy Alaszkában rekedt férfi ugyanis a legújabb Apple készülékkel sikeresen riasztotta a hatóságokat egy olyan helyről, ahol semmilyen mobilhálózat nem állt rendelkezésére. A funkciót az Apple az IOS 16.1-es frissítéssel indította útjára a 14-es modellcsalád esetében. Már a bemutatáskor azt a véleményezest kapta a funkció az amerikai – és nem csak – szaksajtótól, hogy ez a legnagyobb újítás. Most pedig a funkció rá is szolgált erre.

Ha röviden össze kellene foglalni a funkció lényegét, azt lehetne mondani, hogy a felhasználók számára lehetővé teszi, hogy műholdas hívással értesítsék a mentőket azokban az esetekben, amikor sem WiFi, sem térerő nem áll rendelkezésre. A szolgáltatás csak az Apple legújabb eszközein érhető el. Tehát attól, hogy visszamenőleg jó néhány iPhone-generáció megkapta az IOS 16-os frissítést, ezt a funkciót nem érhetik el. Lehetne azt mondani, hogy az amerikai techóriás igazán elérhetővé tehette volna ezt a régebbi eszközök esetében is, de az Apple is a piacról, a vásárlók pénzéből él. Az alaszkai eset után pedig nagy valószínűséggel még több ember gondolkozik el azon, hogy lecseréli régebbi készülékét egy újra.

Az alaszkai eset december elsején történt, amikor is a hatóságokat riasztották, hogy egy férfi egy hideg, távoli helyen útközben elakadt. Mivel semmilyen kapcsolat nem állt rendelkezésére, a férfi aktiválta az S.O.S.-funkciót az iPhone 14 készülékén, hogy értesítse a hatóságokat. A mentőcsapatok a földrajzi adatokat felhasználva a bajba jutott férfiért indultak, akit meg is mentettek. Annak ellenére is gond nélkül megtalálták a férfit, hogy a riasztás a szolgáltatás határáról érkezett. Az Apple a leírásban is részletezi, hogy a vészhelyzeti funkció nem működik megfelelőképpen a 62 fokos szélességi kör fölött, így például Kanada és Alaszka északi részein.

A MacRumors beszámolója szerint a mentőosztagok elismerően nyilatkoztak a riasztásban kapott adatok pontosságáról és részletességéről. Tehát az Apple új funkciója bevált, kár, hogy egyelőre csak Észak-Amerikában és Kanadában érhető el. Azonban van esély rá, hogy hamarosan eljut Kelet-Európába is, hiszen legkésőbb 2023 közepétől már Franciaországban, Németországban, Írországban és az Egyesült Királyságban is elérhetővé válik.


Egy alkalmazás, amely egyszerű fotókból varázsol 3D-s modelleket

Az Epic Game kiadta az iOS és iPadOS számára fejlesztett RealityScan alkalmazását, amelynek a segítségével bárki ingyenesen „letapogathat” valódi tárgyakat a telefonja kamerájának segítségével, majd valósághű 3D-s modellekké alakíthatja őket. A szkennelés első lépése, hogy be kell lépni az Epic Games fiókba, majd legalább 20 fényképet kell készíteni az adott tárgyról minden oldalról. Az alkalmazás segít megmutatni, hogy mennyire sikerült a kiválasztott tárgy feltérképezése: a zöld szín azokat a részeket jelöli, ahol sikeres volt a feltérképezés, míg a piros azokat, ahol szükség van további részletekre és újabb fényképekre.

Az alkalmazás automatikusan feltölti a képeket a felhőtárhelyébe, és rendszerezi is azokat. Kameranézetben már fotózás közben megtekinthető a modell előnézete. Arra is van mód, hogy a felhasználó körbevágja 3D-s eszközzel az elemet, így csak maga az elem rögzül, a padló vagy a háttér nem. A fejlesztők kiemelték, hogy az alkalmazás akkor a leghatékonyabb, ha a tárgyakat egyenletesen és közvetlenül világítjuk meg. Továbbá nagyobb tárgyak esetében jobb eredményt lehet elérni. A program segítségével létrehozott eredményt a Sketchfab nevű 3D-s eszközplatformra lehet exportálni, így fel lehet használni azt 3D-s, kiterjesztett vagy virtuális valósággal foglalkozó projektekhez is, de akár 3D-s formában ki is lehet nyomtatni.

Az alkalmazás jelen pillanatban csak az Apple eszközein érhető el, de az Epic Games azt írta közleményében, hogy rövidesen elérhetővé válik az Android operációs rendszert futtató telefonok számára is.

RelalityScan 

Forrás: Epic Games



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató