2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Techuniverzum

Minden, amit az idei MacBookról tudni érdemes – az Apple-esemény harmadik napja

A múlt heti Techuniverzumban már beszámoltunk arról, hogy az  Apple – szokásával ellentétben – nem egy nagy bemutató keretében leplezte le az új számítógépeit, hanem egy háromnapos eseménysorozatot tartott, amelynek az első napján az új iMac érkezett meg, amely tekintetében a legnagyobb változtatás az, hogy megkapta az M4-es processzort, illetve immár az alapváltozatban is 16 GB RAM kapott helyett. Az esemény második napján leleplezték az új Mac minit, ami design szempontjából is változott, kisebb lett, illetve ez a vállalat első karbonsemleges Macje, amiben szintén megtaláljuk az M4-es processzort, illetve annak erősebb változatát, az M4 Prót, valamint ebben az esetben is 16 GB RAM-mal érkezik az alapkivitel is. Az említett két eszközről részletesebben lehet olvasni a múlt heti rovatunkban. Az Apple viszont a harmadik napra hagyta azt a terméket, amelyről nem túlzás azt állítani, hogy a három közül a legnagyobb érdeklődésre tart számot. Ez a MacBook Pro, amelynek mind a 14, mind pedig a 16 hüvelykes változatából megérkezett az új kiadás.

Értelemszerűen ebben is a nagy újdonság a processzor, ami ebben az esetben is az M4, vagyis az Apple saját fejlesztésű chipjének a negyedik kiadása, de emellett számos más, a laptopok „belsejét” érintő újdonság is van. Kívülről ugyanakkor semmi változás nem történt, a gépek ugyanúgy néznek ki, mint a korábbi 14, illetve 16 hüvelykes MacBook Prók, ugyanazok a csatlakozási lehetőségek és ugyanazok a színek. Maradt a három USB-C csatlakozó, ami már az Apple szerinti Thunderbolt 5 szabványt támogatja az M4 Pro és M4 Max processzorral szerelt változatok esetében, ez 120Gb/s-os átviteli sebességre képes, ennek köszönhetően lehetővé teszi a gyorsabb adatátvitelt külső tárolókra, illetve a nagy teljesítményű dokkoló- és hubmegoldásokat is támogatja. Továbbá van még egy HDMI-port is, amely révén akár egy 8K felbontású kijelzőt is lehet csatlakoztatni a laptophoz, de van egy SD-kártya-olvasó, a MagSafe 3 töltőcsatlakozó és értelemszerűen egy jackaljzat, amelyen keresztül fejhallgatót vagy valamilyen kábeles hangfalat tudunk kötni a laptophoz. És ha már csatlakozási lehetőségekről van szó: az új MacBookok is támogatják a WiFi6E és a Bluetooth 5.3 kapcsolatot. Ezek sorában az egyetlen újdonság az elődmodellekhez képest, hogy az erősebb processzorral szerelt kivitelek esetében megjelent a Thunderbolt 5.

De mindezek után térjünk rá az izgalmasabb részletekre! Az M4 processzor a második generációs 3 nanométeres technológiával készült chip, amely kiemelkedő teljesítményt nyújt. A processzorban található gépi tanulást gyorsító egység, valamint fejlett GPU is, ezeknek köszönhetően kimagasló teljesítményt nyújt a mesterséges intelligencia terén. Ez nem is meglepő, hiszen az Apple a kezdetektől fogva úgy építette fel az M4-es processzort, illetve értelemszerűen annak erősebb változatait, hogy azok dedikáltan a mesterséges intelligencia használatát segítsék, gyorsítsák fel. Továbbá az AI-használatban az is segít, hogy nagyobb az egységesített memória, azaz az új MacBook Prók alapváltozatában is immár 16 GB RAM kapott helyet. A nagyobb memória-sávszélesség is elősegíti azt, hogy a nagyobb nyelvi modellek és más projektek zökkenőmentesen fussanak a laptopokon. Ha mindez nem lenne elég, akkor az M4 processzorcsalád nagyon hatékonyra sikerült, ennek köszönhetően pedig a felhasználók akár 24 órás üzemidővel is gazdálkodhatnak. Fontos megjegyezni, hogy ez csak akkor érhető el, ha olyan feladatokra használjuk a laptopot, ami nem megterhelő, illetve a képernyő fényereje is inkább az alacsonyabb tartományban van, de ezzel együtt is kiemelkedő a 24 órás elméleti üzemidő.

De kinek is lehet ajánlani az új MacBookokat? Talán nem túlzás azt állítani, hogy a sima M4 processzorral szerelt 14 hüvelykes MacBook egy ideális választás lehet mind a diákok, mind pedig azok számára, akik könnyedebb tartalomgyártási munkát végeznek, valamint azon személyeknek is, akik irodai munkát végeznek, és különféle dokumentumokkal dolgoznak. Az új MacBook Pro egy erősebb 10 magos CPU-t tartalmaz, amelyből négy teljesítmény-, hat pedig hatékonyságmag, ezek mellett van egy gyorsabb és szintén 10 magos GPU is, az Apple jelenlegi legfejlettebb grafikus architektúrájával. Az alapváltozat 16 GB RAM egységesített memóriát kapott, de képes támogatni 32 GB RAM-ot is, természetesen, ha valaki ezt választja, akkor készüljön fel egy magasabb árcédulára is. Az Apple közleményében azt is megjegyezte, hogy az M4 processzorral szerelt MacBook Pro 1,8-szor gyorsabb, mint az M1-es processzorral szerelt, 13 hüvelykes MacBook Pro, ami a nagy felbontású fotók szerkesztését illeti. Azt nem árulták el, hogy miért az M1-gyel és miért nem a tavalyi M3-mal hasonlították össze, de a válasz egyértelmű: így sokkal jobban tudták szemléltetni az előrelépést, mivel az látványosabb. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy bár a gyártó azt állította, hogy ez az eddigi legnagyobb előrelépés a saját fejlesztésű processzorai esetében – ezt nem kérdőjelezzük meg –, mégsem olyan nagy a kiugrás a tavalyi processzorokhoz képest, mint ahogyan azt sokan várták, vagy éppen az Apple próbálta érzékeltetni.

Viszont, ha már az M1-gyel való összehasonlításnál tartunk, akkor azt is meg kell jegyezni, hogy a most bemutatott új MacBookban egy háromszor erősebb Neural Engine található, aminek köszönhetően az Apple Intelligence (amely nem érhető el Európában egyelőre) és más AI-munkaterhelések is sokkal jobban fognak működni, gyorsabbak lesznek.

Ugyanakkor nem a sima M4 vagy az M4 Pro a legnagyobb érdekesség a processzorok terén, utóbbiról részletesebben beszámoltunk a múlt heti Techuniverzumban, de az új MacBook Prókkal együtt debütált az igazi „nagyágyú” is, az M4 Max. Ez az olyan profik számára készült, akik nagy adatbázisokkal dolgoznak, 3D-modelleket készítenek, illetve olyan művészek, zeneszerzők, akik folyamatosan feszegetik a munkafolyamatok határait. Számukra teszi lehetővé az M4 Max processzorral szerelt MacBook Pro, hogy olyan projekteken dolgozzanak, amelyek korábban csak hatalmas teljesítményű asztali számítógépeken voltak elképzelhetőek. Az M4 Max akár 16 magos CPU-t, akár 40 magos GPU-t és másodperceként több mint fél terabájtnyi egységesített memória-sávszéleséget képes biztosítani, illetve háromszor gyorsabb Neural Engine-t kínál, mint az M1 Max processzorral szerelt 16 hüvelykes MacBook Pro. Mindezek fényében kijelenthető, hogy olyan feladatokkal is könnyűszerrel megbirkózik, mint a vizuális effektek készítése vagy a 3D-s animációk. Ha ez valakinek nem lenne elég, akkor még igényelhető hozzá akár 128 GB egységesített RAM is, valamint még van két ProRes gyorsító, amelyeknek a jótékony hatása a videószerkesztés esetén mutatkozik meg, ezeknek köszönhetően sokkal gyorsabban lehet kirenderelni az elkészült, összevágott videót.

A kijelzőt sem szabad elfelejteni! Az új MacBook Pro egy teljesen új nanotextúrás kijelzőopciót vezet be. Ennek köszönhetően csökken a kijelzőn a tükröződés és azok a zavaró hatások, amelyek éppen a tükröződés miatt voltak. Továbbá erős fényviszonyok mellett az új MacBook Pro akár 1000 nites fényerővel is képes megjeleníteni bizonyos tartalmakat, illetve a HDR-tartalmak esetén ez akár 1600 nitre is felmehet. Mindez pedig hatalmas előnyt jelent azon felhasználók számára, akik szabad téren (is) dolgoznak. Ha pedig már a fényviszonyoknál tartunk, akkor említést kell tenni az új beépített kameráról is, ami egy 12 megapixeles egység Center Stage funkcióval ellátva. Az új kamera kihívást jelentő fényviszonyok mellett is jobb minőséget biztosít, a Center Stage funkciónak köszönhetően pedig a kamera például videóhívások esetén mindig a középpontban tartja a felhasználót, akkor is, ha az a beszélgetés közben mozog. A kamera mellett fejlődtek a MacBook Prókba beépített mikrofonok is, amelyek immár stúdióminőséget nyújtanak az Apple szerint – bár ezt korábbi számítógépek és laptopok esetén is elmondták, és tagadhatatlan, hogy a mostanra már pár éves eszközök is nagyon jó minőségben tudnak hangot vételezni –, emellett pedig az új laptopok kiváló hangélményt is nyújtanak, köszönhetően a hat hangszórós hangrendszernek és a Dolby Atmos támogatásnak.

De akkor kinek éri meg váltani? Nos, annak, aki alapfeladatokra, egyszerű irodai munkára, jegyzetelésre, szövegszerkesztésre vagy más hasonló kaliberű feladatokra használja a laptopját, csak akkor érdemes gondolkoznia a cserén, ha szüksége lenne hosszabb üzemidőre. Máskülönben nincs valós értelme a váltásnak. Továbbá érdemes lehet váltani a művészeknek, a vizuális effektekkel dolgozóknak, hiszen az új csúcsmodell teljesítménye valóban lenyűgöző, és kiválthatja a számítógépeket, azaz bárhova könnyedén magukkal vihetik azt az eszközt, ami minden téren megfelel az alkotási folyamatoknak, megakadni biztosan nem fog! Másnak viszont annyira nem éri meg a váltás az M4 processzorcsalád miatt, mert nem akkora az előrelépés, mint amekkorára sokan számítottak. Igen, ott a nagy előny a mesterséges intelligencia, ami sokkal gyorsabb azokon az eszközökön, amelyek már az új processzort kapták meg, csakhogy az Apple Intelligence egyelőre nem érhető el Európában, és nem tudni, hogy a vállalat mikor fogja megkapni a szükséges engedélyeket. Ennek fényében pedig még nem kell sietni a vásárlással az AI miatt, legalábbis nálunk nem!


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató