2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Apple-esemény első napja: bemutatták az új iMacet

Azt már rég tudtuk, hogy október végén valamivel készül az Apple. Azzal is tisztában voltunk, hogy az új számítógépek és laptopok lesznek fókuszban, viszont a legtöbben arra számítottak, hogy a vállalat tartani fogja a szokását, és egy nagy élő esemény keretében bemutat mindent, hiszen így volt ez az előző években is, csakhogy idén nem így történt. Az almás vállalat egy háromnapos bejelentő eseménysorozatot tartott, amelynek első napján az új iMacről rántotta le a leplet.

Megjelenés szempontjából túl sok érdekességgel nem szolgált az október 28-i bemutató, design szempontjából ugyanis semmit nem változott az Apple all-in-one számítógépe. Maradt a 24 hüvelykes 4,5K retina felbontású képernyő, maradtak az USB-C csatlakozók és a megszokott kiegészítők. Utóbbiak kapcsán történt annyi változtatás, hogy ezek immáron színben találnak a számítógéphez, azaz például, ha valaki zöld színben rendeli meg az új iMacet, akkor zöld vagy zöldes tartozékokat is kap hozzá. És ha már a színeknél tartunk, a most bemutatott iMac kapható zöld, sárga, narancssárga, rózsaszín, lila, kék és szürke változatban.

Nem a külsőben kell keresni tehát az újdonságot, hanem a belsőben, ott pedig több is van, a legnagyobb egyértelműen az M4-es processzor. Ezen annyira nem lepődtünk meg, hiszen a korábban, de szintén az idén bemutatott iPad Pro már ezt a processzort kapta meg. Akkor a legtöbben felkapták a fejüket, hogy a csúcstáblagép esetében a gyártó kiugratta az M3 processzort, és az új chipet először nem egy számítógép vagy laptop, hanem egy táblagép kapta meg. Akkoriban az volt az álláspont, hogy az Apple ezzel akarja motiválni a potenciális vásárlókat, hogy vegyék meg az új iPadet, mivel ennek a piaca nem teljesített a legjobban. Egyelőre nem kaptunk arra vonatkozó számokat, hogy ezzel a lépéssel sikerült-e felpörgetni az eladásokat. Azonban, ahogy sejteni lehetett, a processzor megérkezett most az iMacbe is, ez pedig a legnagyobb változás, még akkor is, ha jelen állás szerint nem tudjuk, hogy mire lesz képes a számítógépben az új lapka. A gyártó kommunikációja szerint ez egy hatalmas váltás lesz, sokkal nagyobb, mint korábban az M1 és M2 vagy az M2 és M3 között.

Maradva a specifikációknál, most először történt meg, hogy az alapváltozat nem 8, hanem 16 GB RAM-mal érkezett, ez amúgy nemcsak az iMac, hanem az összes többi laptop esetében így történt. Az előző években az Apple kikényszerítette a vásárlóitól, hogy fizessenek ki pluszban 1000–1500 lejt, hogyha nagyobb memóriával szeretnék megvásárolni a számítógépüket, idén viszont ez már az alapfelszereltség része, ami mindenképpen dicséretes.

Az újítások sorában még említést kell tenni az iMacbe szerelt 12 megapixeles új Center Stage kameráról, amiben az újdonság a nagyobb felbontás. De az sem elhanyagolható, hogy a kijelző egy új nanotextúrás üvegopciót kínál, aminek köszönhetően – a gyártó szerint – jobban látható lesz rajta a megjelenő tartalom, illetve kevésbé lesz sérülékeny. Mondjuk egy asztali számítógép esetében, amit nem hordozunk sehova, ez nem olyan fontos szempont.


Az Apple-esemény második napja: megérkezett az új Mac mini

A Mac mini az Apple hordozható számítógépe, lényegében egy „kockáról” van szó, amihez kábel nélkül kapcsolódik a billentyűzet és az egér, valamint kábellel csatlakoztathatunk hozzá egy (vagy több) kijelzőt. A kicsi mérete miatt hordozható, igaz, amennyiben a felhasználó nem egy adott helyen akarja használni, akkor mindenhol szüksége van külön perifériákra, mert a kijelzőt nem tudjuk magunkkal vinni. Ennek a 13x13 centiméteres számítógépnek érkezett meg az új változata, aminek 1,8-szor nagyobb a CPU és 2,2-szer nagyobb a GPU teljesítménye, mint a korábbi M1-es változatnak.

Az új Mac mini méretében is kisebb, mint az előző kiadású, így még kevesebb helyet foglal, ezen túlmenően pedig kényelmi szempontból elöl és hátul is rendelkezik csatlakozókkal. Továbbá ez az Apple első szén-dioxid-semleges Macje, ami azt is jelenti, hogy a most bemutatott Mac mini egy jelentős mérföldkő a vállalat azon célja felé, hogy a következő évtized elejére teljesen karbonsemleges legyen. A mini több mint 50%-ban újrahasznosított anyagok felhasználásával készült, maga a készülékház pedig teljes egészében újrahasznosított alumíniumból, és ha mindez nem lenne elég, az eszköz gyártásához szintén 100%-ban megújuló forrásokból származó villamos energiát használtak.

De nem mehetünk el a specifikációk mellett sem. Az új Mac mini is megkapta az újdonságnak számító M4 processzort, illetve az alapmodellben 16 GB RAM kapott helyet. A gyártó közleménye szerint a felhasználók érezni fogják az új processzor teljesítményét például a komolyabb alkalmazások használata és a többfeladatos munkavégzés közben. Az új Mac mini esetében az is nagy előrelépés, hogy egy innovatív hőarchitektúrát alkalmaztak, amely a levegőt a rendszer különböző szintjeire vezeti el, miközben a gép az alján szellőzik. Magyarul ez annyit tesz, hogy egy jobb levegőátjárási rendszer van az új miniben, egy jobb hűtéssel, így nehezebben melegszik túl, tehát nem áll fenn annak a kockázata, hogy a hőmérséklet miatt visszavegye a teljesítményt.

Ugyanakkor a profikra is gondoltak, az új Mac minivel debütált az M4 Pro processzor is. Az M4 Pro akár 14 maggal, köztük 10 teljesítménymaggal és négy hatékonysági maggal kiemelkedő teljesítményt képes biztosítani, de van egy még erősebb M4 Pro, amelyben már 20 mag kapott helyet, ez pedig már kétszer olyan erős – a gyártó szerint –, mint a sima M4. Az M4 Pro képes kezelni akár 64 GB RAM-ot és 273 Gb/s memória-sávszélességet is támogat, utóbbi kétszer akkora, mint bármelyik másik mesterségesintelligencia-támogatással rendelkező PC esetében. Szintén az M4 Pro javára írható, hogy megkapta a Thunderbolt 5-öt, amellyel akár a 120 Gb/s adatátviteli sebesség is elérhető, ez kétszerese a korábbi Thunderbolt 4 csatlakozó sebességének.

Portok tekintetében az új Mac mini ezek széles skáláját kínálja. Az előlapi részen helyet kapott két USB-C port, amelyek támogatják az USB 3-at, valamint (szintén elöl) még lehet találni egy audiocsatlakozót is. A hátoldalon levő portok esetében viszont már különbség mutatkozik a sima M4-es és az M4 Pro processzorral ellátott változatok között. Előbbi esetében három Thunderbolt 4 csatlakozó van, míg az erősebb lapkával ellátott gép esetében három Thunderbolt 5 port. Ezek mellett mindkét változatban alapfelszereltség a gyorsabb hálózati sebességet biztosító 

Ethernet csatlakozó, egy HDMI-port és értelemszerűen a tápcsatlakozó. Mint ismeretes, a HDMI azt a célt szolgálja, hogy az eszközre rácsatlakoztassunk egy kijelzőt vagy tv-t, viszont ilyen tekintetben is van különbség az M4 és M4 Pro processzorral ellátott gépek között. Persze, mindkettőre lehet kijelzőt csatlakoztatni, hiszen enélkül nem működik, azaz nem látunk semmit, viszont eltér az, hogy milyen és hány kijelzőt tudunk csatlakoztatni. A sima M4 processzorral felszerelt változat esetében akár két 6K és egy 5K felbontású kijelzőt lehet csatlakoztatni, míg az M4 Pro chippel ellátott változat esetében három 6K felbontású kijelzőt. Amennyiben három 6K felbontású kijelzőt kötünk az M4 Pro processzorral szerelt Mac minihez, akkor azokat 60 Hz-es frissítési rátával fogja tudni megtámogatni, ami nem a legjobb, de ez az ára annak, ha három kijelzőre is szüksége van valakinek.

Az Apple rendezvénysorozatának harmadik napján a minden évben igazán nagy érdeklődésre számot tartó MacBookokat leplezték le. Erről a következő heti Techuniverzumban számolunk be.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató