2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem került a legjobbak közé az új iPhone kamerája

Bő egy hónappal ezelőtt mutatta be az Apple az új iPhone-okat, amelyek túl sok újdonságot nem hoztak a tavalyi modellekhez képest. A változások sorában ott van a mesterséges intelligencia – amely egyelőre nem elérhető Európában –, az új processzor, a kicsivel nagyobb méret a Pro és Pro Max modellek esetében és egy jobb kamerarendszer. Utóbbi kapcsán felmerült a kérdés, hogy mennyivel lett jobb, hol helyezkedik el az okostelefonok világranglistáján.

A DxOMark az a vállalat, amely számos paramétert alapul véve teszteli le a telefonok kameráit, és listázza őket. Mostanra már több száz telefon van a listájukon, amelyre nemrég felkerült az iPhone 16 Pro Max is. Az almás márka kedvelői számára pedig máris van egy rossz hírünk: az idei nagyágyú, az iPhone 16 Pro Max lecsúszott a dobogóról. Az erőviszonyok úgy alakulnak, hogy aranyérmes jelenleg a Huawei Pura 70 Ultra 163 ponttal, azonban ennek a készüléknek nincs Google-támogatása, második helyen szerepel a Honor Magic6 Pro 158 ponttal,  ugyanennyi pontot kapott a Google csúcstelefonja, a Pixel 9 Pro XL is. Bár pontegyenlőség van az utóbbi két eszköz között, bizonyos kritériumokban jobb a Honor, ezért a Google Pixel 9 Pro XL-t a DxOMark a harmadik helyre rangsorolta. A listán  a negyedik az iPhone 16 Pro Max 157 ponttal, ötödik pontegyenlőséggel a Huawei Mate 60 Pro Plus.

Az iPhone esetében azt is meg kell említeni, hogy van egy előrelépés a tavalyi csúcsmodellhez képest, azonban ez nem nagy. Egy évvel korábban az iPhone 15 Pro Max (és a sima Pro is) 154 pontot kapott a DxOMarktól, azaz mindössze 3 pontot tudott javítani az idei zászlóshajó. A vállalat oldalán cikkünk írásakor csak az iPhone 16 Pro Max tesztjének eredményei voltak nyilvánosságra hozva, azaz a 16 Proról, a 16 Plusról és a sima 16-ról egyelőre nem tudunk beszámolni a kamera szemszögéből.

Érdemes azonban a külön szempontok terén is megnézni, hogy hol áll a jelenlegi csúcs-iPhone kamerája a mezőny többi tagjához képest. A Huawei Pura 70 Ultra fotózási képességekre 169, videózásra 148 és zoomra 164 pontot kapott (ezek átlaga a 163 pont). Ezzel szemben az iPhone 16 Pro Max 157 pontot kapott a fotózás, 159 pontot a videózás és 142 pontot a zoomolás tekintetében. Ebből  az következik, hogy csupán a videófelvételek esetében lett jobb az eszköz, mint a Pura 70 Ultra, fotózás és zoomolás tekintetében nagyon elmarad tőle. A tavalyi csúcsmodellhez képest  mindössze 4 pontot fejlődött fényképezés és egy pontot videózás terén, a zoomolási képességek terén ugyanannyi pontot kapott a DxOMarktól a 16 Pro Max, mint tavaly a 15 Pro Max.

Aki azért gondolkodott telefonváltáson, mert az új készüléknek jobb a kamerája, ne tegye. Mert bár  valamennyivel jobb, a különbség annyira minimális, hogy azt jóformán senki nem fogja észrevenni. Hiába tett az Apple egy dedikált kameragombot a telefon oldalára, ha közben nem fejlesztette megfelelő mértékben az eszköz kamerás képességeit.


Jövőben végre változás jöhet az Apple-nél, bár ez sem lesz nagy

Ki kell mondani: nem lett nagy dobás az iPhone 16 Pro és Pro Max, vagyis nem hozott jelentős fejlődést az elődmodellhez képest. Ennek fényében  nem csoda, hogy hiába nincs még egy hónapos a telefon, egyre többen kezdik el találgatni, hogy mi várható jövőben. Sokan várják, hogy alapvető változás jöjjön az iPhone-ok esetében.

Tavaly a Pro modellek kaptak egy programozható gombot a némítókapcsoló helyére, amely  egy jó ötletnek tűnt, hiszen bármit be lehet állítani rá, például a zseblámpa felkapcsolását, a fényképezést, egy névjegy hívását vagy egy program megnyitását. Azonban az a bökkenő, hogy ha nem a némítást tesszük rá, akkor nem fogjuk tudni lehalkítani a telefonunkat, illetve csak ha mindig belépünk a Beállítások menüpontba. Ezért a felhasználók többsége a programozható gombnak ugyanazt a feladatot adta, mint a korábbi kapcsolónak: a némítást. Idén jött még egy gomb, amelyet mind a négy készülék megkapott: a kamerának dedikált gomb „simogatásával” lehet zoomolni vagy fókuszálni, a lenyomásával fényképet készíteni, lenyomva tartásával  videót rögzíteni. A gombokkal kapcsolatos változások valószínűleg jövőben sem érnek véget. Egyes, tűzhöz közeli források arról számolnak be, hogy a Művelet (egykori némítókapcsoló) és a két hangerőszabályzó egy gombban egyesülhet.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy de  hogyan válthatna ki egyetlen gomb hármat. Erre a válasz az érintésérzékenység, azaz az előugró funkció attól függne, hogy a felhasználó hogyan érinti meg a gombot. Vagyis a gomb működése  hasonlítana az idén debütált kameragombhoz.

Hozzá kell tenni, hogy ez nem több mint  szivárogtatás. Mivel még nagyon távol vagyunk az iPhone 17 modellcsalád bemutatójától, fenntartásokkal ajánlatos kezelni ezeket a feltételezéseket. Ugyanakkor azt sem lehet elhallgatni, hogy a hírt egy bizonyos Majin Bu osztotta meg, aki korábban valós információkat tárt a nyilvánosság elé az Apple Watch 10-zel kapcsolatban is.

Az tény, hogy ha a hangerőgombokat érintésérzékenyre cserélik, az nagy változás lesz. Továbbá minden bizonnyal abban is reménykednek az Apple-felhasználók, hogy lesz valamilyen más fejlesztés is, mert egy gomb nem fogja megváltani a világot.


Régi-új funkció érkezik a Windows 11-be

A Microsoft korábbi operációs rendszereiben, vagyis a régebbi Windowsokban lehetőség volt arra, hogy a felhasználók kedvük szerint megváltoztassák a Tálca méretét. Ez a lehetőség nem elérhető a Windows 11-ben, azonban ez a közeljövőben változhat.

A Windows 11 tesztverzióiban benne volt a Tálca méretének változtatására vonatkozó funkció, viszont valamiért a végleges változatba nem került be. Három évvel az operációs rendszer bemutatása után úgy fest, hogy mégis beépíthetik ezt a funkciót. Erre a részletre egy Phantomofeath nevű X felhasználó bukkant rá a Windows 11 legújabb, 22635.4291-es számú előzetes kiadásában. A felhasználónak nem ez az első felfedezése, korábban már többször megtalált olyan részleteket, amelyek csak később lettek elérhetők a felhasználók számára, így lehet alapozni a felfedezéseire, komoly esély van arra, hogy ezek előbb-utóbb elérhetőek lesznek a Microsoft operációs rendszereiben.

Jelenleg a funkciót tesztelik, még több hibája van, mint például, hogy a Tálcán levő ikonok mérete nem csökken, ha a felhasználó lekicsinyíti magát a Tálcát. Azonban ezeket a hibákat minden bizonnyal kijavítják, ameddig közhasznú, mindenki számára elérhető lesz a funkció.

Nem tudni, hogy mikor következhet be a funkció beépítése minden felhasználó számára. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a Gépházból, azaz a Windows beállításaiból lesz lehetőség a ki- és bekapcsolására. Nem nagy változás, viszont el kell ismerni, hogy több felhasználó örvendeni fog a fejlesztésnek.







Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató