2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Most már a jelszót sem kell megjegyezni!

Talán többekkel előfordult, hogy beléptek valahova a saját eszközükön, és amikor máshol szerettek volna bejelentkezni, vagy valamilyen oknál fogva ismét kérte a bejelentkezési adatokat a felület, nem tudták a jelszót. Persze ennek a visszaszerzésére, új jelszó beállítására van lehetőség, hiszen akár e-mailben, akár sms-ben lehet új kódot igényelni, vagy egy olyan eszközt is segítségül lehet hívni, ahol be vagyunk jelentkezve. Továbbá a kódokat fel is lehet írni egy lapra, füzetbe, vagy a telefonunk jegyzeteibe. Megoldás tehát van, de még így is – teljesen érthető módon – idegesítő tud lenni, ha nem tudjuk a jelszót, különösen akkor, hogyha gyorsan be kellene jelentkezni valahova. Ahogyan az is logikus, hogy minden felhasználó a lehető legnagyobb biztonságban szeretné tudni a különféle fiókjait, a védelem érdekében pedig hosszabb, összetettebb kódot állít be, csakhogy ezt elfelejteni is sokkal könnyebb. A szakemberek szerint nem javallott, hogy mindenhova ugyanazt a – bonyolult vagy egyszerű – kódot állítsuk be, mert ezzel egyfajta rés keletkezik a pajzson, ha valaki fel szeretné törni a fiókjainkat, ha megtudta az egyik kódját, azzal bent van az összes többiben is. Mit lehet tenni, hogyan lehet nehezen feltörhető, megjegyezhető és minden felülethez más kódot beállítani? Egy hamarosan érkező újítás lehet erre a válasz, amelynek köszönhetően nem kell majd a jelszavakkal bíbelődni.

Lényegében arról van szó, hogy az androidos telefonok után most már az asztali gépek esetében is szinkronizálja az azonosítókulcsokat a Google Jelszókezelő, ezzel egyszerűsítve a belépést egyes szolgáltatásokba. A vállalat blogbejegyzésben jelentette be az újdonságot, ez a megoldás eddig csak androidos telefonokkal működött teljes mértékben, bár más eszközökkel is használható volt, de nem a legfelhasználóbarátabb formában, ugyanis a telefonnal le kellett olvasni egy QR-kódot, ami csak egy bizonyos ideig volt elérhető, illetve feltétlenül szükség volt hozzá két készülékre: egyre, amin megjelenik és egyre, ami beolvassa a QR-kódot.

Ennek a megoldásnak azonban vége, ugyanis már a Windows, a Mac és a Linux rendszereken is el lehet menteni a Google Jelszókezelőbe az azonosítókulcsokat, így pedig a szinkronizálás is automatikusan megtörténik az eszközök között. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ezentúl elég lesz az ujjlenyomat- vagy arcalapú azonosítás, amikor a felhasználó be szeretne jelentkezni egy adott szolgáltatásba. A biometrikus azonosítókról – ujjlenyomat- vagy arcalapú felismerés – azt kell tudni, hogy gyorsabbak és biztonságosabbak, mint a hagyományos jelszavas módszer, sokkal nehezebben lehet feltörni, nyomatékosították a Gizmodo portál munkatársai cikkükben.

Felmerülhet az a kérdés, hogy mi lesz, ha elromlik az arcfelismerő vagy az ujjlenyomat-olvasó? Nos, erre a Google-nél is gondoltak. Minden esetben létre kell hozni ugyanis egy hatjegyű PIN-kódot, ami képes helyettesíteni a biometrikus azonosítókat, ha azok nem állnak valamilyen oknál fogva rendelkezésre. Ugyanakkor ez a PIN további védelmet is jelent, ugyanis ezt a Google a végpontok között titkosítja, így más senki nem férhet hozzá, még maga a cég sem. Továbbá, ha valaki nem éri be egy hat számjegyű PIN-kóddal, beállíthat egy hosszabb alfanumerikus (betűket és számokat egyaránt tartalmazó) kódot, viszont ha valaki ezt választja, akkor adjon meg egy olyan kódot, amit nem felejt el könnyen!

Ahogy korábban is említettük, a módszer már be van építve az Android operációs rendszerbe, ahhoz pedig, hogy számítógépen is használni lehessen, szükség van a Chrome böngészőre. Nem mellesleg az újdonság bevezetését már elkezdte a Google, de minden bizonnyal szükség lesz még valamennyi időre, amíg mindenkihez eljut. 

A rossz hír a megoldás kapcsán, hogy a használata csak Chrome böngészőben lehetséges. A Chrome pedig egy kimondottan energia- és erőforrás-igényes böngésző. Bár valóban számtalan hasznos megoldást tartalmaz, a Google valamiért nem tudta megfelelően optimalizálni, így nem egy esetben képes nagymértékben csökkenteni egy számítógép/laptop teljesítményét, illetve az akkumulátorról működő eszközök üzemideje sem hálás a Chrome használatáért. De mivel a Google Jelszókezelőjéről van szó, borítékolható volt, hogy csak a saját böngészője számára teszi elérhetővé. Így járt el évekkel korábban az Apple is, amikor bevezette a Kulcskarikát, lényegében egy ugyanilyen jelszómegőrzőt, ami kimondottan az almás vállalat eszközein hozzáférhető, illetve a(z Apple) számítógépen vagy laptopon történő használata is csak a Safariban érhető el, ami a cég saját fejlesztésű böngészője. Amúgy a Safarival nincsenek olyan problémák, mint a Chrome-mal, igaz, sokkal puritánabb, mondhatni butább is nála.


Fülhallgató pulzusmérővel

Napjainkban már teljesen megszokott, hogy az okosórák, illetve a fitneszkarkötők rendelkeznek pulzusmérő funkcióval, azonban sokan még mindig a hagyományos órára szavaznak, viszont olykor számukra is hasznos lenne a pulzusmérés, például futás közben. Azok számára, akik nem szeretnének okosórát vagy karkötőt, állítólag készül valamivel az Apple: egy pulzusmérésre is alkalmas, vezeték nélküli fülhallgatóval.

Azt követően, hogy pár héttel ezelőtt elérhető lett az IOS 18, egyes felhasználók elkezdték tüzetesebben megvizsgálni a kódot, és ott olyan információkat találtak, amelyek megerősítik ezt a feltételezést. Noha már rég hallani egy ilyen eszköz híréről, az Apple háza táján eddig ez nem volt több, mint egyszerű pletyka, most viszont kezd sokkal komolyabb lábakon állni. Különösen annak tekintetében, hogy az almás vállalat a viselhető eszközök terén – saját bevallása szerint – mindig arra törekedett, hogy azok hozzájáruljanak az egészség megőrzéséhez, felhívják a figyelmet valamilyen élettani rendellenességre. Ezt a célt szolgálja kisebb-nagyobb kitérőkkel az Apple Watch, az idén viszont az okosóra is kapott egy sor olyan frissítést, amely valóban hasznos lehet az egészségmegőrzés szempontjából. Továbbá a szeptember 10-én debütált AirPods 4 és a már kétéves AirPods Pro 2 is megkapta azt a funkciót, amelynek köszönhetően ezek képesek javítani a felhasználók hallását. Lehetne arra gondolni, hogy ez csak egy marketingduma az Apple részéről, viszont több szervezet is megerősítette, hogy valóban képesek lehetnek erre a fülhallgatók.

Ebben az esetben nem lehet arra számítani, hogy a mostani fülhallgatók kapnak egy szoftverfrissítést, és attól kezdve képesek lesznek a pulzusmérésre is. Nem, ehhez a technológiához szükség van egy teljesen új hardverre, ami jelen esetben egy új fülhallgatót jelent. Az IOS 18-ban megtalált kódrészlet arra enged következtetni, hogy az Apple új egészségügyi érzékelőket tesztel a vezeték nélküli fülhallgatóihoz. Feltételezések szerint a vállalat jövőben fogja bemutatni a harmadik generációs AirPods Prót, amiben már benne lehet a pulzusmérő funkció, illetve ezt beépítenék a Powerbeats Próba is.

De hogyan lehet képes egy fülhallgató arra, hogy mérje a felhasználók pulzusát? Nos, az IOS 18-ban megtalált kódrészlet erre is választ ad. Ugyanis azt írják, hogy mindkét fülhallgatót viselni kell edzés közben annak érdekében, hogy nyomon lehessen követni a pulzusszámot, amit aztán a fülhallgató továbbít az iPhone Health, vagyis Egészség alkalmazásnak. 

Legalábbis ez szerepel a karakterláncban, amely jelenleg is vezérli az Apple fülhallgatókat.

Az ötlet valószínűleg már 2017-ben megszületett, amikor is az Apple egy szabadalmi bejelentést tett, amely értelmében fotopletizmográf érzékelőket (PPG) szeretett volna használni a fülhallgatókban, hogy azok képesek legyenek mérni a pulzust. 

Úgy fest, most közeledünk ahhoz, hogy az elméletből valóság legyen. Ezek a bizonyos PPG-k fényt vetnek a bőrre, és mérik a fényvisszaverő képesség változásait, ezeket használják fel a véráramlás jellemzésére.

Viszont nem tudni, hogy mikor kerülhet ez a megoldás a piacra. Üzleti szempontból az lenne a logikus, hogy az AirPods Pro 3-ban debütáljon, viszont a Powerbeats Pro 2 hamarabb kellene megjelenjen. Tehát azt nem lehet egyelőre megjósolni, hogy az Apple eltolja-e a Powerbeats bemutatóját, egyszerre dobja piacra az imént említett két fülhallgatót, vagy hamarabb előrukkol a technológiával a Powerbeatsben.

Nem mellesleg a gyártó már bejelentette, hogy a Powerbeats csak jövőre fog megjelenni, de nem tudni, hogy tavasszal, nyáron vagy ősszel. Tavasszal is szoktak érkezni új eszközök, nyáron a WWDC alkalmával is bejelentenek újakat, illetve ősszel érkeznek azon készülékek, amelyek a legnagyobb érdeklődésre tartanak számot.

A Powerbeats Pro 2-ről amúgy már megjelent néhány fénykép, amelyeken az látható, hogy a fülhallgató egy teljesen új designt kapott, állítható kampókkal rendelkezik a biztonságosabb illeszthetőség érdekében, illetve vékonyabbnak is tűnik a képek tanúsága alapján, mint az első generáció. Továbbá a Beats logón lévő fizikai gombot egy érintésérzékeny gomb váltotta fel, de ezenkívül is van még egy fizikai gomb a fülhallgató szárán.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató