2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ősellenségből rivális?

Minden bizonnyal senkinek nem újdonság, hogy a techipar évek óta két táborra van osztva, az egyik az Apple, míg a másik az összes többi. Ez az eltávolodás – sajnos – bizonyos felhasználók esetében is látszik, azonban most ennél érdekesebb a cégek rivalizálása. Ez még Steve Jobs Apple-alapító idejére vezethető vissza, akinek soha nem állt szándékában együttműködni más vállalatokkal, és még licenc ellenében sem volt hajlandó a vállalat által fejlesztett szoftvereket elérhetővé tenni mások számára. Bill Gates szerint az Android sikere éppen Jobs már-már őrült zárt rendszerhez való ragaszkodásának volt köszönhető. De ez csak egypár példa. A lényeg az, hogy az Apple mindig is jobbnak érezte magát, mint az összes többi gyártó – pedig ez számos tekintetben nem igaz –, sőt olyan helyzetre is van példa, hogy nem akarta elismerni a konkurenciáját. Viszont most úgy fest, hogy ez változóban van.

Amikor az almás vállalat bemutatta az új iPad Airt és az M4-es processzorral felszerelt iPad Prót, akkor felhozták példaként a mesterséges intelligencia használatára fejlesztett PC-ket mint versenytársakat. Persze az összehasonlítás eredménye az lett, hogy az Apple saját fejlesztésű, negyedik generációs processzora (az M4) mennyivel jobb, mint a vetélytársak hardverei, főként abban az esetben, ha az AI-ról van szó. Ebben még nincs is semmi meglepő, hiszen a legtöbb vállalat így alakította volna a teszteket, tehát kár ezért az Apple-t ostorozni. De az igazán meglepő az ebben az egészben, hogy összehasonlították más vállalatok hardverével a sajátjukat, merthogy az Apple mindig a saját buborékjában élt, és fittyet hányt arra, hogy mivel foglalkozik a konkurencia, azaz teljesen különutas politikát folytatott.

Ez a trend látszik átalakulni, hiszen a tavasszal bemutatott M3-as processzorú MacBook Airről az Apple közleményében azt írta, hogy ez a világ legjobb fogyasztói laptopja az AI számára. Ebben a mondatban pedig két dolgot is észre kell venni, az egyik az összehasonlítás más vállalatok laptopjaival. A „világ legjobb fogyasztói laptopja”, vagyis az Apple már a laptoppiac többi szereplőjével is összehasonlította a saját termékét, ami eddig nem volt megfigyelhető, hiszen az ősszel bemutatott M3 Pro és M3 Max processzorral felszerelt MacBook Prók esetében az előző generációkkal hasonlították össze az újakat. A márciusi MacBook Air bemutatója után pedig sokan gondolták azt, hogy a szélesebb körű összehasonlítás csak egy amolyan nyelvbotlás az Apple részéről, viszont az iPad Pro bemutatója után egyértelműnek látszik, hogy változóban van a vállalat kommunikációja, és immáron versenytársként tekint a többi cégre, nem úgy, mintha nem is léteznének.

A másik érdekes része a márciusi MacBook Air-bemutatónak az AI, ami visszaköszönt a májusi iPad-bemutatón is. Nem is csoda, hogy az Apple sokat beszél a mesterséges intelligenciáról, mert mindhiába ígéri, egyelőre nagy áttörést nem tud felmutatni, ez pedig mintha kezdené a vásárlókat is zavarni. A felhasználók úgy gondolják, hogy az Apple le van maradva az AI terén, ezért is hasonlítja össze saját termékeit más gyártók eszközeivel, és helyez kommunikációjában egyre nagyobb hangsúlyt a mesterséges intelligenciára.

Az almás vállalat tavaly előállt egy saját mesterséges intelligenciával, de az nagyon kezdetleges, és csak fényképek „kozmetikázására” lehet használni, csupán alapszinten. Akkor ígéretet tett arra, hogy hamarosan fejlődni fog a technológiája, és számtalan dologra lehet majd használni. A techipar iránt érdeklődők gondolhatták, hogy ez nem egyik napról a másikra fog megtörténni, viszont a belengetett ígéret óta semmi nem történt, a legkisebb fejlesztés sem következett be az Apple AI-val kapcsolatban. Így tényleg benne lehet a pakliban, hogy a vállalat le van maradva, és fél attól, hogy elpártolnak a felhasználók – elég csak a Samsung S24-es szériára gondolni, amelyben natívan elérhetők az AI-alapú programok. Emiatt változtathatta meg az Apple a kommunikációját.

Nyilván ez még csak egy feltételezés, de szeptemberben, amikor az új iPhone-okat mutatják be, teljes bizonyságot nyerhet. Elég csak arra gondolni, hogy a vállalat számára a MacBook MacBook volt, nem pedig laptop, márciusban pedig felhelyezte az eszközt erre a térképre. Eddig nem hasonlította össze a termékeit más gyártókéval, most erre is sor került. De az Apple zászlóshajója tagadhatatlanul az iPhone, ami szerinte nem okostelefon, hanem csak simán iPhone. Ha szeptemberben ezt is összehasonlítják más okostelefonokkal, akkor bizton ki lehet majd jelenteni, hogy a cég megváltoztatta a kommunikációját. Persze ennek az okát nem fogják a nagyközönség orrára kötni.

A másik ígéret, amivel adós az Apple

A mesterséges intelligencia és annak beépítése az eszközökbe olyan kérdés, aminek a megválaszolását már régóta várják az Apple-felhasználók. Azonban nem tudni, hogy ez mikor fog bekövetkezni, ígéretek vannak, az első – nagyon kicsi – lépés megtörtént, de azóta semmilyen változás nem látott napvilágot. Így csak reménykedni lehet abban, hogy az Apple valami nagyra készül a saját csendjében, és egyszer csak előrukkol egy lélegzet-elállító fejlesztéssel. Bár, ha őszinték akarunk lenni, akkor ez nem a vállalat stílusa, általában az a bevett szokás, hogy kivárnak, ameddig egy technológia már eléri a megfelelő szintet, akkor azt egy kicsit még felturbózzák, és ők is piacra dobják, vagyis nagy valószínűséggel fölöslegesen számítunk egyből nagy ugrásra az Apple AI kapcsán.

De ez csak az egyik olyan ígéret, amivel az Apple adós a felhasználóinak. A másik a hajlítható telefon kérdése. Évek óta lehet hallani pletykákat, hogy a vállalat dolgozik, és már „majdnem készen” van vele, vagy éppen arról szólnak a híresztelések, hogy a cégnél csak a megfelelő pillanatot várják. Ebben a tekintetben előnyére válhatott volna az Apple-nek az, hogy kivárja azt a szintet, amikor már kiforrott technológiáról beszélhetünk, hiszen érdemes visszaemlékezni a Samsung Galaxy Fold első generációjára, amellyel azért – lássuk be – sok baj volt. Csakhogy azóta fejlődött a technológia, és most már kiforrottnak számít, a dél-koreai techóriás telefonjai esetében például már semmilyen hibáról nem lehet beszélni. Ilyen megközelítésben pedig az Apple lekéste a rajtot.

Korábban lehetett olyanokat hallani, hogy 2023-ban jelenik meg a hajlítható iPhone, aztán emlegettek 2025-öt, most pedig napvilágot látott egy másik céldátum: 2026. Fontos megjegyezni, hogy ezek mind csak pletykák, maga a gyártó nem erősíti vagy cáfolja meg ezeket. Annyit lehet biztosra tudni, hogy az Apple már régóta kísérletezik ezzel a technológiával, először még 2020 őszén rendelt a Samsungtól flexibilis képernyő prototípusokat. Ennek pedig már mindjárt négy éve, és állítólag még legalább kettőt kell várni arra, hogy megérkezzen az első hajlítható iPhone.

A legfrisseb – meg nem erősített – információk szerint az Apple legalább kétféle flexibilis kijelzővel ellátott eszközön dolgozik. Az egyik csukva 13-14 hüvelyk lenne, míg kinyitva 18,8 hüvelyk. Joggal lehetne arra gondolni, hogy ez lesz a táblagép, és emellett lesz egy telefon is, de a másik készülék a tervek szerint még ennél is nagyobb lesz. Állítólag összecsukott állapotában lesz 14-15 hüvelykes, míg kinyitva meghaladja a 20 hüvelyket is. A tervezett kisebbik eszköz összecsukva is nagyobb, mint a jelenleg kapható legnagyobb iPad, ilyen alapon pedig arra lehet következtetni, hogy az Apple nem is hajlítható telefont, hanem hajlítható táblagépet szeretne piacra dobni. Várhatóan a készülékben majd az M5-ös processzor fog muzsikálni, a külső szempontjából pedig az eszköz zsanérjait az Amphenollal fogja szállíttatni az Apple. Ebből pedig egyenesen következik az is, hogy nem lesz olcsó a készülék – no nem mintha az Apple-termékek valaha az alacsony árukról lettek volna híresek –, hiszen csak a zsanér beszerzési ára 200-250 dollár, emellett pedig ott van a kijelző 600-650 dolláros árcédulája is, és akkor még nem is beszéltünk a profitról!

Van viszont egy jó hírünk azok számára is, akik szeretnének egy hajlítható iPhone-t, a tervek szerint ugyanis ilyen is fog készülni, és hasonló lesz, mint a Galaxy Z Flip modellcsalád. De erről csak annyit lehet tudni, pletykák szintjén is, hogy a fejlesztőknek nagy fejtörést okoz, hogy ez a készülék ugyanolyan vékony és könnyű legyen, mint a hagyományos iPhone-ok.

Az Apple hajlítható telefonjával kapcsolatban megfigyelhető az a trend, hogy a pletykák is egyre későbbre tolják a bemutató várható időpontját. Holott a piaci elemzők azon az állásponton vannak, hogy a következő egy-két évben minden, magára valamit is adó telefongyártó be kell mutasson több hajlítható készüléket is. Ilyen tekintetben a Samsung, a Huawei, az Oppo, a Xiaomi és a OnePlus is már letudta az úgynevezett kötelező kört. Ennek fényében pedig lényegében az Apple egyedül maradt a sor végén. Ez már csak azért is komoly fejfájást okozhat számára, mert egyrészt a legjobbnak tartja magát, másrészt tavaly 4,2 millió flexibilis telefon talált gazdára. Ebből pedig egy sem volt iPhone. Tehát ha az Apple továbbra is komolyan vehető vállalatként akar magára hivatkozni, akkor iparkodnia kell, hogy el tudja csípni a hajlítható telefonok „vonatának utolsó vagonját”.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató