2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hódít az Apple Vision Pro, más országokban is árulni fogják

Vannak még meglepetések. Az egyik ilyen a Vision Pro hatalmas sikere. Az Apple kevert valóság szemüvege csillagászati áron jelent meg, ráadásul kevesen tudták, hogy konkrétan mire is lehet majd használni a gyakorlatban, illetve mikor, hiszen azt mindenképpen meg kell vagy kellett várni, hogy az egyes vállalatok alkalmazásokat fejlesszenek hozzá. Tény, hogy egy különlegességről van szó, ami nagy kényelmi faktort hoz magával, és tagadhatatlanul megvan benne az újdonság varázsa is. Talán ezért is mondják azt, hogy idővel az iPad „gyilkosa” is lehet. Természetesen ehhez szükség van arra is, hogy az árát lejjebb faragják. De nagyon úgy fest, hogy az amerikai vásárlókat még a 3500 dolláros ár sem riasztja el. 
Amikor a boltokba került a szemüveg, akkor egyes iparági elemzők becslései szerint 400.000 legyártott darab lehetett az Apple raktáraiban. Hivatalos számokat nem közölt a gyártó, viszont egy másik bejelentéséből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy van igény a kevert valóság szemüvegre! A közlemény értelmében a jelenleg csak amerikai angol nyelvi támogatást élvező készülék hamarosan képes lesz más nyelveken is kommunikálni. A felsorolásban szerepel az ausztrál, a brit, a kanadai, a japán, továbbá a szingapúri, a német, a kínai és a koreai nyelv is. Ezek alapján pedig valószínűsíthető, hogy az Apple a közeljövőben ezekben az országokban is el szeretné kezdeni a Vision Pro forgalmazását.
A vállalat ügyeit jól ismerő Ming-Chi Kuo elemző úgy tudja, hogy a kevert valóság szemüveg júniusban az Apple fejlesztői konferencia (WWDC) után lesz elérhető Ausztráliában, Dél-Koreában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Hongkongban, Japánban, Kanadában, Kínában, Németországban, Szingapúrban és Tajvanban is. 
Az árak egyelőre ismeretlenek, viszont az eddigi Apple-termékek példájából kiindulva valószínűsíthető, hogy a Vision Pro ára is magasabb lesz az említett országokban, mint az Egyesült Államokban.

Érintőkijelzős számítógép az Apple-től?

Úgy fest, hogy a Microsoft mintájára az Apple is gondolkodik az érintőkijelzős, több pozícióban is állítható, főként művészi munkára szánt asztali számítógép kiadásán. Ez derül ki legalábbis egy új szabadalmi bejelentésből. Úgy lehet elképzelni a terméket, mint egy iMac, annyi extrával, hogy ebben van érintőkijelző is. 
Az örömmel még várni kell, hiszen egy szabadalmi bejelentés még korántsem egyenlő azzal, hogy valóban elkészül a termék. Mindenesetre a szabadalmi bejegyzésben van egy furcsa tényező: mégpedig, hogy az Apple híresen távol tartja magát az érintő-
képernyős számítógépektől, miközben a konkurencia számos képviselője már rég rendelkezik ilyen típussal. Lehetséges, hogy most érezte elérkezettnek az időt, hogy ő is előrukkoljon egy ilyen készülékkel? Egyes magyarázatok szerint az almás vállalat eddig azért nem állt elő érintőképernyős számítógéppel, mert így próbálta meg arra ösztönözni a felhasználóit, hogy több terméket is vásároljanak, hiszen egy komoly grafikai munkához manapság már szinte elengedhetetlen egy számítógép/laptop és egy táblagép. Viszont lehet, hogy ennek az irányzatnak vége szakad. Ugyanis a szabadalomban szereplő számítógép egy ízig-vérig grafikai munkára tervezett darab, ezt pedig az ára is érzékelteti, merthogy a tervek szerint 4500 dollárba kerülne, és komoly ellenfele lenne az ilyen tekintetben a piacot uraló Microsoft Surface Studiónak. 
Az Apple szabadalmában egy dönthető, állítható érintőkijelzős iMac számítógép látható. Ha a termék soha nem készül el, akkor is utal valamire ez a szabadalom, mégpedig előrevetíti, hogy hosszabb távon hogyan is képzeli el az almás vállalat a jövőt. 
Lássuk be, az Apple eszközeit nagyon sok felhasználó művészi munkára használja, és ha már a Microsoft rendelkezik egy ilyen géppel, akkor arra az Apple-nek is válaszolnia kell valamilyen MacOS-t futtató eszközzel. Ennek fényében pedig nem elképzelhetetlen, hogy valóban elkészül az Apple érintőképernyős számítógépe.

Még két évet kell várni az Apple hajlítható telefonjára?

Egyes okostelefon-piacot követő szakértők szerint minden magára valamit is adó vállalatnak a következő egy-két évben ki kell adnia néhány flexibilis kialakítású okostelefont. Ilyen tekintetben például a Samsungnak és a Huaweinek nem kell fájjon a feje, mivel ők már készen is vannak, a két gyártó ugyanis számos hajlítható telefonnal már kint van a piacon. Még akkor is, ha a Samsung első készülékei hemzsegtek a hibáktól, ezeket mostanra sikerült orvosolni. Például a dél-koreai gyártó által tavaly nyáron piacra dobott Galaxy Z Fold5 és Galaxy Z Flip5 esetében már viszonylag kevés kompromisszumot kell kössenek a vásárlók. Idén nyáron pedig minden bizonnyal érkezik a Galaxy Z Fold6 és Z Flip6 is, amelyek várhatóan ugyanolyan kelendőek lesznek, mint a tavalyi modellek.

Ezzel egy időben pedig a dobogó második fokán ott van a Huawei Mate X3, a „bronzérmet” pedig a Honor Magic Vs2-nek lehetne odaítélni, de a felsorolásból nem szabad kihagyni az Oppo Find N3 Flip készüléket sem, ami nem is olyan rég vált elérhetővé.

A szektor egészét nézve 2023 utolsó negyedévében 4,2 millió hajlítható telefon talált gazdára, ez pedig tanúbizonyságot tesz egy 33%-os növekedésről is 2022 utolsó három hónapjához képest. A piacvezető a múlt év végi adatok értelmében a Samsung, de az elemzők szerint a Mate X5 és a Pocket 2 sikerességének köszönhetően a Huawei az idei év első és második negyedévében át fogja venni a vezetést. Továbbá a DSCC előrejelzései szerint nem kevesebb mint 105%-kal javulnak majd az eladási mutatók.

Mindezekből arra lehet következtetni, hogy van felvevőpiac, a hajlítható telefonokat egyre inkább igénylik a felhasználók. Ezzel együtt viszont ott van a kérdés, hogy hol van az Apple? Hiszen szép lassan nem túlzás azt mondani, hogy az almás vállalat az egyetlen a nagy gyártók közül, amelyik még nem állt elő flexibilis készülékkel.

A hírek még 2020 őszén szóltak arról, hogy az Apple hajlíthatókijelző-prototípusokat rendelt a Samsungtól, valamivel később pedig arról is voltak információk, hogy hasonló képernyőket szerzett be az LG-től is. Időről időre felröppenek olyan pletykák, amelyek arról szólnak, hogy a közeljövőben az Apple is piacra fogja dobni az első szétnyitható okostelefonját, viszont mindeddig ebből nem lett semmi. Vannak azonban olyan hangok is, amelyek azt állítják, hogy legalább 2026-ig kell várni az almás vállalat első flexibilis telefonjára. De ezzel együtt is vannak arra vonatkozó híresztelések, hogy miként fog kinézni a jövőbeni Apple hajlítható telefon.

Úgy hírlik, az Apple legalább kétféle flexibilis kijelzővel szerelt iPhone-on dolgozik, amelyeknek a közös vonása, hogy horizontálisan lehet majd őket szétnyitni, vagyis úgy, mint a Galaxy Z Flip szériát. Állítólag a fejlesztők számára komoly kihívást jelent, hogy az újdonságok ugyanolyan könnyűek és vékonyak legyenek, mint a hasonló méretű, normál kijelzővel ellátott iPhone-ok.

De nem az iPhone lesz az Apple egyetlen hajlítható eszköze, a híresztelések szerint ugyanis valamikor érkezik egy hajlítható kijelzős tablet is, ami várhatóan egy teljesen új iPad Mini lesz, viszont ennek a részleteit és a specifikációit még sűrűbb homály fedi, mint a hajlítható iPhone-nal kapcsolatos részleteket.






Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató