2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Végre valami, amiben Románia is domborít: a lakosság átoltottsága tekintetében európai szinten az első három ország között van, és az oltáskampányt koordináló bizottság vezetője, dr. Valeriu Gheorghiţă szerint ez „így is marad”. 

Az országban tegnap meghaladta az egymilliót a Covid–19 ellen beoltottak száma. Az egymilliomodik polgár, aki megkapta az oltást, egy 86 éves asszony volt, a vakcinát Florin Cîţu miniszterelnök jelenlétében dr. Valeriu Gheorghiţă adta be neki szerdán a bukaresti egyetemi sürgősségi kórházban. Az oltáskampányt koordináló bizottság vezetőjéről egyébként még érdemes megemlíteni, hogy önkéntes munkát szándékozik vállalni az oltópontokon. Sokat elmond ez egy vezetőről. Bár időnként a lakosság jelzi, hogy nem működik az internetes előjegyzési platform, elmondható, hogy az oltáskampány meglehetősen fegyelmezett, jól szervezett, határidő előtt teljesítették a kitűzött célt. Bizonyára mindebben van jelentősége annak, hogy az országos kampányt katonaorvos irányítja. 

Persze a mintegy 20 milliós Románia a lakosság átoltottsága tekintetében még távol áll például Seychelle-től, ahol két héten belül elérik a nyájimmunitást, azaz a lakosság 70 százaléka megkapja a védőoltás második adagját is. Igaz, hogy az Afrikától 1500 kilométerre levő szigetcsoport lakossága csupán 100 ezer fő, de 115 szigeten élnek a lakosai. Viszont Seychelle-nek fontos a turizmus, ezért mindent megtesz, hogy újra nyithasson a turisták előtt. 

Az immunizálás folyamata fel fog gyorsulni – ígérte a kormányfő, hiszen Romániának is fontos, hogy a gazdaság újrainduljon, nehéz lenne az újabb egy évig tartó leállás a turizmusban, vendéglátásban. Márciusban 2,6 millió adag oltóanyagot fog kapni az ország, várakozáson felüli mennyiség ez. És még így is csupán szeptember végére juthatunk oda, hogy mintegy 10 millió polgár immunizált legyen. 

A sietség azért is feltűnő, mivel az Európai Bizottság márciusban törvényjavaslatot mutat be a vakcinaútlevélről vagy igazolványról, ami az unión belüli utazást könnyítené meg. Világos, hogy a turizmusból jelentősen profitáló országok is felgyorsítanák az oltási folyamatot. Kérdés, hogy a vakcinát előállító gyógyszergyárak képesek lesznek-e bővíteni a gyártási kapacitásukat, eleget tenni az országokkal kötött szerződéseknek. Versenyfutás az idővel…


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató