2024. november 18., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Tanár bácsi örökében

Pávai Gyula tanár úr, vagy ahogy tanítványainak sok-sok nemzedéke emlegette, a Tanár bácsi, végleg útra vált. Pedig nem hittük, hogy ez bekövetkezhet. Mert aki ismerte, tudta róla, hogy hatalmas energia és elszántság mozgatta. És ki ne ismerte volna Aradon, ahol életének négy évtizedét töltötte fáradhatatlan munkával, kiolthatatlan lelkesedéssel, eredményes szervezéssel, az életéből elmaradhatatlan viták, összetűzések, szóváltások sűrűjében vagdalkozva! Pezsgett körülötte az élet, újabb és újabb rajokban vették körül a fiatalok, akik szókimondását, humorát, tettrekészségét éppúgy csodálták, mint azt, hogy állandó hadban állt a világgal, illetve annak nagyobbik felével. Rendkívül szuggesztív személyiség volt, azok közül való, akik nyomot hagynak: könyvet, gondolatot, eszmét, emléket, tanítást.
          A könyvek, a művészet, a szépség szerelmese volt – tanítványait is ezek szeretetére oktatta. Meg tudott merítkezni a természet harmóniájában – országjáró túrákat szervezett diákjainak. Komoly elszántsággal őrizte nemzeti hovatartozását olyan időkben, amikor előnyösebb volt azt elfelejteni – a szép költői szó pajzsa mögé bújtatta versmondóit, mert vallotta és tanította: „nyelvében él a nemzet”. Sivárnak, embertelennek tartotta a huszadik század haszonelvű világát – a kultúra erejével akarta emberarcúvá varázsolni. Újraalapította a város kulturális egyesületét, diákszínjátszó csoportot alapított és vezetett, irodalmi folyóiratot szerkesztett, előadóesteket, író-olvasó találkozókat szervezett. Fáradhatatlanul kutatta és népszerűsítette fogadott városának múltját. Helytörténeti kiadványok egész sorát rendezte sajtó alá, és nyugdíjba vonulása után töretlen lelkesedéssel hódolt kedvenc időtöltésének, az írásnak.
           Marosvásárhelyre költözése után úgy tűnt, megbékélt Araddal, sikereinek, eredményes munkájának és harcainak színterével. Vissza-visszatért közénk, mert önéletrajzi ihletésű, fikciót és valóságot ötvöző krónikáit, kisregényeit, novelláit szívesen forgatták aradi olvasói, akikben a szövegek méltán keltették azt a benyomást, hogy a huszadik századi kisebbségi magyar sorsot megragadó történetek vagy történetmorzsák róluk is szólnak.
          Most, hogy Pávai Gyula már végleg útra vált közülünk, emléke itt maradt bennünk, egykori tanítványaiban, akik tőle tanultuk a szép magyar beszédet, a szereplési drukk legyőzését, a színház és a könyvek bűvöletét, magyarságunk megbecsülését, a természet szeretetét. Nyugodj békében, Tanár bácsi!

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató