Táborozó tinédzserek a nyeregben

Lovas világ Vajdaszentiványon

Gyönyörű lovak, jó barátok, meseszép táj, állat és gyermek (kiskamasz) harmóniája – talán ezek a kulcsszavak foglalják leginkább össze az Art Equest Egyesület vajdaszentiványi lovas táborainak lényegét. A múlt héten, július 8–13. között zajló tábori életbe 10-én, szerda délután tekintettünk bele egy röpke másfél órára, éppen akkor, amikor az együttlétet egy különleges vendég is színesítette.

A szentiványi Zichy-kastély termeiből hancúrozó lányok nevetése áradt szét érkezésünkkor a tágas udvaron, ahol a tábort évről évre megszervező Jankovits Ferenc, a helyi lovarda vezetője fogadott. A délutáni foglalkozás előtti szabadidőt kihasználva arra kértük, idézze fel az első lovas tábort.

– 2016-ban szerveztem meg a tavak mellett, egy egyszerű katonasátorban. Hét lovunk volt abban az esztendőben, most már 17 van. Úgy gondolom, hogy minden lovas intézménynek több lábon kell állnia ahhoz, hogy fennmaradhasson, nálunk is van lovas oktatás, bértartás, hagyományőrzés, lovas turizmus és terápia. A szolgáltatások fontos részét képezik a nyári programok, ezen belül a gyermektáborok. A résztvevők itt egyedi élményeket gyűjthetnek, nemcsak lovagolni tanulnak, hanem az állatok gondozását és a lovas életmódhoz kapcsolódó egyéb tevékenységeket is elsajátítják. Nyáron rendszerint két tábort szervezünk, idén csak ezt az egyet – mondta Jankovits Ferenc, akitől azt is megtudtuk, hogy ebben az évben 14 gyereket táboroztatnak, és a tevékenységek lebonyolításában két tizenéves lány – Nagy Kirizsán Aliz, valamint Orbán Kiss Zsuzsanna – vállalt fontos szerepet, továbbá Ilniczky Tekla is besegít.

Itatás, nyeregzsírozás, trágyázás

A táborszervező a napi forgatókönyvet is körvonalazta.

– Reggel 7 órakor van az ébresztő, 7.30-tól közös torna, 8 órakor reggeli, ezután következik az elméleti oktatás, a lovaglás alapjainak elsajátítása – hogyan kell felülni a lóra, milyen a helyes testtartás, a szárkezelés –, majd lemegyünk a lovardába, ahol gyakorlatba ültetjük a tanultakat. Mindenki lovagol, és mindenkivel a saját szintjén foglalkozunk. Van olyan gyerekünk, aki ezen a héten ült első alkalommal lovon, mások sokadszorra táboroznak velünk. A kezdőkkel mindig a lovasoktatás elején foglalkozunk, a haladókkal a végén. Közben párhuzamosan több tevékenység is zajlik, hiszen a lovakat elő kell készíteni, az istállót ki kell takarítani, és ezekből a tennivalókból valamennyi gyerek kiveszi a részét. Amíg egyesek a nyergeket, kantárokat zsírozzák, addig mások az istállóban szorgoskodnak vagy éppen trágyáznak, az ügyesebbek kihozzák a lovakat a karámból, vagy beviszik őket, etetnek, itatnak. A lovardából a kastélyba visszatérve megebédelünk, majd fél óra pihenő következik. Délután alternatív programokra, előadásokra kerül sor, aztán újra a lovarda felé vesszük az irányt. Ezután visszamegyünk a szálláshelyre vacsorázni, majd csapatépítő játékokkal zárjuk a napot.

Szénrajzok szabadsága

A szerda délutáni együttlétet nem mindennapi vendég, Szőke József képzőművész tette izgalmassá szénrajzos tevékenységével. Mielőtt a táborlakók körbeülték volna az asztalt a kastély egyik kellemesen hűvös termében, Szőke József lapunknak mesélt a kreatív foglalkozás lényegéről.

– Ez az iskolai rajzóráktól teljesen eltérő tevékenység, amelynek során a gyerekek felszabadulhatnak a kötöttségektől. Lovat és lovast fogunk ábrázolni, de először beszélek nekik az arányokról, illetve az ember és ló közötti kapcsolatról. Lovas nemzet vagyunk, a népünknek úgymond részévé vált a ló az évszázadok során, hiszen minden élethelyzetben – igás állatként, harcostársként, megmentőként, barátként – jelen volt az életében – mondta a képzőművész, aki másodszor vett részt a vajdaszentiványi lovas táborban.

Nemsokára aztán el is kezdődött a szénrajzóra, amikor a képzőművész egyebek mellett azt beszélte meg a résztvevőkkel, hogy gyerekként egy ló mellé állva meddig érnek az állatnak, ha pedig felülnek rá, hol lesz a lábuk. 

– Egyenes háttal – válaszolták többen is a helyes testtartásra irányuló kérdésre, miközben Szőke József rajzlapján megszületett az első nyeregben ülő figura. A következő lapon egy lófej rajzolódott ki, így az állatábrázolás részleteibe is betekintést kapott a csapat. A kérdezz-felelekkel fűszerezett alkotómunka alatt Jankovits Ferenc két segítőjét, Nagy Kirizsán Alizt és Orbán Kiss Zsuzsannát a tábori életről kérdeztük.

– Nagyon szeretek a gyerekekkel lenni, és persze lovagolni is – mondta Zsuzsanna, akinek a tereplovaglás a kedvence, olyankor mindig megnyugszik. Számára ez elsősorban nem a teljesítményről, hanem a kikapcsolódásról, feltöltődésről szól. Aliz ezzel szemben a későbbiekben versenyszinten is szeretne lovagolni, a táborban pedig azt élvezi a legjobban, hogy a kisebb gyermekekkel is megszerettethetik ezt az életformát.

Amelyikkel először vágtáztak

Mielőtt a lányok csapatával átvonultunk volna a lovardába, ahol már vártak ránk a szebbnél szebb négylábúak, Jankovits Ferencet a táborozók szolgálatára álló lovakról kérdeztük.

– Tiszta vérvonalú spanyol lovakat tenyésztünk, és mellettük a kisbéri félvér fajtához közel álló lovaink is vannak. 2018-ban vásároltunk egy angol telivér fedezőmént, amivel a félvérek állományát próbáltuk feljavítani, ugyanakkor más tenyésztőknek is rendelkezésükre bocsátjuk, akik nemesíteni szeretnék a lovaikat. Úgy alakult, hogy az utóbbi időben kizárólag csődöreink születtek, a 17 lovunkból összesen kilenc az. A tiszta vérvonalú spanyol lovakat nem szokás kiherélni, amíg nincsenek kipróbálva, a félvéreket viszont igen, azokat sportlovakként használjuk. A tábori tevékenységekbe nyolc belovagolt, gyermekbarát állatot vonunk be, illetve a csikókat. Minden táborlakónak megvan a kedvenc lova, a tapasztalataim szerint az az állat kerül a legközelebb a szívükhöz, amelyikkel először vágtáztak – árulta el a lovarda vezetője, majd hozzátette: ahhoz, hogy egy kezdő lovas mindhárom jármódban – lépésben, ügetve és vágtázva – megtanuljon valamilyen szinten közlekedni, legalább ötven, de inkább 80-100 órát kell eltöltenie a ló hátán. 

– Érkeznek olyan gyerekek is a táborba, akik félnek a lótól? – kérdeztük Jankovits Ferenctől.

– Igen. Ilyen esetekben a legszelídebb állatot hozom elő. Volt rá példa, hogy valaki azt kérte, hogy kezdetben csak simogathassa a lovat, sétálhasson vele, kefélhesse a szőrét. Amúgy a gyerekekkel általában így is kezdjük a lovaglásoktatást. 

A lovardai terepszemle előtt a taborszervezőtől azt is megtudtuk, hogy a következő hét végén az Art Equest Egyesület hét tagjával – biztonságosan lovagló tizenéves lányokkal – az ezeréves határhoz indulnak egy 17–18 napos túrára. Az odáig vezető úton 235 kilométert tesznek meg, onnan a Kelemen-havasokon keresztül jönnek vissza.

Pepi, Buki, Pandemon

A lovardánál meggyőződhettünk arról, mennyire otthonosan mozognak az állatbarát kamaszok ebben a különleges szépségű világban. Zsuzsanna, Aliz és Tekla mellett a táborban hatodszor vagy hetedszer részt vevő Urbán Anna is nagy szeretettel és odaadással mosta, dédelgette a lovakat, és közben az is kiderült, hogy Anna kedvence Pepi, Zsuzsáé pedig a pandémia idején született Pandemon. Aliz a Nagy Sándor hátasáról elnevezett hófehér Bukephaloszra ült fel, amelyet Bukinak becéznek. 

– A fiúk inkább a krosszmotorokért vannak oda. Az állatot pátyolgatni kell, az nem annyira az ő stílusuk – fejtette ki Szonja, egy másik táborozó arra vonatkozó elméletét, hogy miért van „lányuralom” a táborban. A sürgés-forgást békésen szemlélte Tappancs, a lovarda szelíd őrzője, aki Tekláék szerint – és szerintünk is – olyan, mint egy angyal, még azt is megengedi, hogy a kisebb táborozók kedvükre nyaggassák.