Születésnapi ajándék

Teljes sötétségben bandukolt a kiégett villanykörték alatt. Tipikus hazai közvilágítás – gondolta. A kis utcák világítására már nem futja a költségvetésből. Itt aztán könnyen kizsebelik az embert – mélázott magában, s meggyorsította lépteit.

A sugárúton már teljes színpompában ragyogtak a kirakatok. Futófények hirdették a gazdag áruválasztékot, a kedvezményes árajánlatokat. Éjfél felé járt az idő. Egyik barátjánál kártyáztak, sörözgettek. Nem sietett haza. Hűvös őszi szél fújt az arcába. Védekezésképpen szemébe húzta a kalapját, feltűrte kabátgallérját. Egy éjszakai mulató elé ért. Night Club – hirdette egy négyzetméteres villogó tábla. Nem szokott ilyen helyekre járni. De ma születésnapja van. Talán tehetek egy kivételt – gondolta. A felesége és lánya külföldre utaztak a fiát meglátogatni. Egyedül szokatlan otthon… Eldöntötte: bemegy.

Az ajtó előtt hatalmas termetű kidobólegény állta útját. Ráismert egykori tanítványára. Őt is felismerték. Mosolygott a fiú, ő pedig kissé szégyenkezve szólította meg.

– Mióta dolgozol itt? – kérdezte.

– A múlt héten vettek fel. Jobb helyet nem kaptam… Érezze jól magát! – tette hozzá mosolyogva.

A helyiségben vastag szivarfüst, félhangos zene fogadta. A színpadhoz hasonló emelvény még csendes volt. A lányok az öltözőben sminkeltek, készülődtek. A pódium előtti asztalok foglaltak voltak. A lármás huszonévesek és szalonspicces középkorúak hangoskodva várták a táncosnőket. A terem hátsó részében kapott helyet. A pincér máris megjelent, hogy felvegye a rendelést. Konyakot kért sörrel. Aztán az étlapot nézte át, de elriasztották a magas árak.

– A sör mellé nálunk mogyoró is jár – mosolygott a pincér. Új lányaink vannak! – újságolta büszkén. – Szobát is foglalhat, a lányok mindent megtesznek majd, hogy jól érezze magát.

Jólesett a konyak, élvezettel kortyolgatta. A fia családjára gondolt, a kétéves kisunokájára, akit fél éve látott utoljára. A gyerek születése előtt költöztek ki, a jobb megélhetés reményében. Mindketten jó munkahelyet találtak, lakást is vettek már. Ő is bepótolt, eladott egy telket, bankkölcsönt vett fel.

 Közben fülsiketítő kiabálás közepette megjelent az első sztriptíztáncos. Először csak illegette, billegette magát, aztán sorra kerültek le róla a ruhadarabok. Feszes mellei voltak, nem túl nagyok, de formásak. Tetszett a lány, mert bukott a szőkékre, ízlett az ital, minőségi volt. Tudta, hogy ez nem olcsó mulatság, de a számlára egyelőre nem akart gondolni. Közben megjelent egy nagy mellű vörös is a színpadon… Nercbundában volt, amit lassú mozdulatokkal nyitott szét. A fekete tanga megbolondította az első asztalnál ülőket. A lány a színpad szélére ült, a bátrabbak felálltak, simogatni kezdték a formás kebleket. Százasok kerültek a tangába. Piros pólós izompacsirták vigyáztak a lányok biztonságára. Ha esetleg valaki túlzásba esne…

Újabb konyakot rendelt. A pincér után szólt, hogy sört is hozzon. Elvégre születésnapja van…

Ismét a lányokat figyelte. Már teljesen meztelenül feküdtek egy felfújhatós matracon. Simogatták, puszilták egymást. Jóleső látvány volt. Az első asztalok illuminált vendégei teljesen elveszítették a fejüket. Bankjegyeket dobáltak fel, üvöltöztek, az asztalt csapkodták. Még egy korty, és kiürül a pohár – mondta magában. Aztán intett a pincérnek: még egy rövidet, ezúttal sör nélkül.

Félóra múlva ismét rendelt. Cigarettára gyújtott, de közben le nem vette szemét a lányokról. Véget ért a műsorszám, újabb lányok következtek. Nagy meglepetésére a szereplők ezúttal teljesen meztelenre vetkőztek. Borotváltak voltak! – először látott ilyent. A közönség tombolt, ismét repültek a bankjegyek. Tetszettek a lányok, finom volt a konyak. Kis bűntudatot érzett. Elmondja majd a feleségének, hogy hol járt – határozta el. 

Érezte, hogy eltelt az idő. Haza kellene indulni – biztatgatta önmagát. A pincért hívta, kérte a számlát. Új lejben volt feltüntetve az összeg. Először azt hitte, hogy százhetvennégy lej. Fáradt volt, az ital is megtette a hatását, kissé nehezen ment az átszámolás régi lejbe. Háromszor tette hozzá a négy zéróst. Nem hitt a szemének...

Közben a pincér visszajött a pénzért. Mennyi is ez régi lejben? – kérdezte. – Hétmillió-hétszáznegyvenezer. – felelte szemrebbenés nélkül a pincér.

Tudta, hogy nincs nála annyi. Előhúzta a pénztárcáját, s az asztalra tette a tartalmát. Ötszázhetvenet számolt. Aztán a zsebeiben keresgélt. A kotorászás eredménye újabb húsz lej. De nem több. – Itthagyom a személyimet – ajánlotta a pincérnek. – Holnap behozom a pénzt… – mondta zavartan, miközben a zsebeiben keresgélt. A pincér egy szót sem szólt. Ekkor jutott eszébe, hogy a személyi a kocsiban maradt a jogosítvány mellett. A feleségét és a lányát vitte ki a vonatállomásra. Visszafele egy közlekedési rendőr kérte az iratait. Ezután betette a kesztyűtartóba a papírokat. – Sajnálom, nincsen itt – mondta szégyenkezve. – De holnap behozom az elmaradt összeget. Ha szükséges, megadom a címemet…

A pincér nem szólt semmit, csak a színpad felé fordult, és intett. Két piros polós nehézfiú lépett az asztalhoz. – Kérem, jöjjön velünk! – utasították. Mondani akart valamit, de elkésett. Egyik izompacsirta a hóna alá nyúlt, és a hátsó ajtó felé rángatta. Kétségbeesetten nézett körül. Segítséget várt, de mindenki a lányokat nézte. Hátravonszolták egy raktárhelyiségbe.

– Na, fizetsz vagy nem fizetsz? – kiáltott rá egyik. S már el is csattant az első 

pofon. Tehetetlenül és megszégyenülten állt egy ládasor mellett. Mondani akart valamit, de nem jött ki hang a torkán. A másik hasba rúgta. Összecsuklott a fájdalomtól. Rugdosni kezdték, érezte, hogy vérzik az orra. Aztán még kétszeri fájdalom, és elájult.

 Az utcán tért magához. Hajnalódott. Egykori tanítványa, a kapus, mosta le arcát hideg vízzel. Hirtelen nem emlékezett semmire. – Sajnálom, tanár úr – mondta a fiú. Ha ott lettem volna, nem történik meg – tette hozzá csendesen.

Nem szólt semmit. Feltápászkodott és elindult. A kisunokájára gondolt, aztán a születésnapja jutott az eszébe. Szép kis ajándék! – sóhajtott fel.

A pecsétgyűrűje hiányát csak otthon vette észre.