2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gyerekkori álma kezd valóra válni Szűcs Kornélnak, aki azután, hogy a nyáron a Kecskeméttől az angol másodosztályú Plymouth Argyle-hoz szerződött, kedden megkapta első meghívóját a felnőttválogatottba.

„A pályafutásom szempontjából az eddigi legnagyobb dolog, ami most velem történt. Sokat változott az elmúlt egy évben körülöttem a világ. Gyerekkori álmom kezd valóra válni” – nyilatkozott az M1 televíziónak a 23 éves futballista, akit Marco Rossi szövetségi kapitány meghívott az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe.

Szűcs kérdésre válaszolva elárulta, gyerekként arról álmodott, hogy válogatott játékos lesz, és kipróbálhatja magát erős külföldi bajnokságban. Hozzátette, bízott benne, hogy előbb-utóbb érkezik majd a meghívó, de nem siettette, igyekezett úgy teljesíteni, hogy ezt kiérdemelje. „Nem számítottam rá, hogy a külföldre igazolásom után ilyen rövid idő alatt itt fogok állni” – árulta el.

Szűcs szerződtetését augusztus elején jelentették be a Plymouth-nál, ahol a legendás angol válogatott csatár, Wayne Rooney a vezetőedző.

Arról, hogy Marco Rossi számít rá a hollandok és a bosnyákok elleni mérkőzésekre készülő keretében, Burnley-ben értesült, ahol este bajnoki mérkőzést játszott a csapata.

Szűcs Kornél bő egy éve igazolt a Diósgyőrtől Kecskemétre, ahol sok támogatást kapott Szabó István vezetőedzőtől és a klub vezetőitől, amiért hálás nekik. „Egyre több játéklehetőséget kapok Wayne Rooney-tól is, ez nagyon nagy megtiszteltetés” – folytatta, hozzátéve, elégedett azzal, hogy 23 évesen itt tart, de reméli, „lesz még feljebb is”.

Marco Rossi a keddi, kora délutáni kerethirdető sajtótájékoztatón Szűcs Kornéllal kapcsolatban azt mondta, egy ideje már követik a szereplését, a nemzeti együttesben pedig védőként és a középpályán ötösként is bevethető.

Gulácsi: Ez az én döntésem volt

Jelenleg csak klubcsapatára szeretne fókuszálni Gulácsi Péter, az RB Lipcse 58-szoros magyar labdarúgó-válogatott kapusa, aki maga kérte Marco Rossi szövetségi kapitánytól, hogy tekintsen el játékától az idei további találkozókon.

„Ez az én döntésem volt, sokáig voltam sérült, és már 34 éves vagyok. Először érzem magam igazán jól a felépülésem óta, ezért meg kellett hoznom ezt a döntést a testem, az egészségem érdekében. Meglátjuk, mi lesz a jövőben, de jelenleg arra koncentrálok, hogy százszázalékos teljesítménnyel segítsem a klubcsapatomat” – nyilatkozott a magyar hálóőr a Juventus elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés keddi sajtótájékoztatóján.

A magyar válogatott a Nemzetek Ligájában jövő pénteken Hollandiát fogadja, három nappal később pedig Boszniában lép pályára.

Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.

Az UEFA fegyelmi bizottságának szerdai közleménye szerint a magyar drukkerek szeptember 7-én a németek elleni, Düsseldorfban rendezett Nemzetek Ligája-összecsapáson (5-0) rasszista megnyilvánulásokat tettek.

Az UEFA ezen kívül egyéves próbaidővel felfüggesztve kiszabta, hogy az MLSZ nem árusíthat jegyeket szurkolóinak a következő idegenbeli tétmérkőzésre.


Fotó: a Plymouth Argyle Football Club közösségi oldala



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató