Történelmi pillanat: az e heti kormányülésen fogadták el az észak-erdélyi autópálya utolsó, Szilágy megyei szakaszának építéséhez szükséges telkek kisajátításáról szóló rendeletet. A bejelentést tevő közlekedési miniszter, mint ilyenkor jó politikushoz illik, hátba is veregette önmagát, kifejtve, hogy pár héten belül már el is kezdődhet az építkezés az említett szakaszon.
Remek hír lett volna ez úgy a múlt évtized közepén, hiszen csak annyi a bökkenő a történetben, hogy magát az egész sztrádát az első tervek szerint már kilenc éve be is kellett volna fejezni. Ennek a nagyberuházásnak a története szemlélteti igazán jól, hogy miért is halad úgy ez az ország, ahogyan látjuk a mindennapokban. Csaknem egygenerációnyi ideje jelentették be a tervet, nagy lendülettel neki is fogtak, gyorsan el is akadtak vele. Egy kis része el is készült, ami ha másra nem is nagyon, de arra kiválóan jó, hogy érzékeltesse a közlekedővel, mennyire fontos lenne a korszerű infrastruktúra. Mindenki, aki a politikumból ebben az évszázadban kormányon volt, fontosnak találta, de egy kabinetnek sem sikerült a mandátuma alatt legalább egy szakaszt a tervezéstől az átadásig felépíttetnie. És élhetünk a gyanúval, hogy a jelenlegi kormány mandátuma alatt sem fejezik be teljesen a munkát. Mert ha még csak most sajátítják ki a telkeket az utolsó szakaszhoz, azt számtalanszor láthattuk már a gyakorlatban, hogy a kivitelezési határidők itt semmit nem érnek, mert vagy a pénz fogy el, vagy sikerül a csőd szélén tántorgó építőt találni, de olyan kivitelező is volt már, amelyik jól üzletelt, csak amit felépített, abban nem volt sok köszönet.
Mert itt a kárnak sosincs felelőse. Az egymást váltó kormányok mindig a nehéz örökséggel küzdenek, és ugyanolyan nehéz örökséget hagynak maguk után a következőnek is. Ahol csak a hatalom a fontos, és nem a pontosan, felelősen elvégzett munka, ott sikerül egy nyolcévesre tervezett közberuházást évtizedekre elhúzni, miközben a túlzsúfolt úthálózat miatt évente emberek ezrei halnak meg, vagy szenvednek életre szólóan súlyos sérülést balesetekben. Egy ilyen végtelenre elnyúzott sztrádaépítés legalább arra jó a politikusoknak, hogy mindenkinek jut egy kis szalagavató az idők során, ahol lehet nagyokat szerepelni, a választók úgysem fogják számonkérni az üres ígéreteket. Sőt, ha így megyünk tovább, tevékenykedni való későbbre is marad, mert mire befejezik az utolsó szakaszt, az első már megérik a felújításra. És lehet tovább mímelni a munkát.
