Szórványban fontos a kompromisszumkészség

Ha a segesvári magyar kulturális életről beszélünk, akkor a Gaudeamus Ház megkerülhetetlen, mert lényegében ez az itteni kulturális tevékenység fellegvára – jelentette ki beszélgetésünk elején Jakabházi Béla, a Gaudeamus Alapítvány programfelelőse, akit az alapítvány munkájáról kérdeztünk. A beszélgetésre a múlt év végén került sor.

Elmondta, két évtizede már, hogy a Gaudeamus Ház létezik és működik, itt találkozik a segesvári magyarság hétről hétre. Általában hétfőnként szoktak előadásokat, találkozókat tartani, szerdán pedig koncertet, vagy itt, vagy a polgármesteri hivatal dísztermében. Új épületegyüttest is kellett építeni, mert a régi szűknek bizonyult. A díszterme csodálatos, szavalóversenyeket, osztályünnepélyeket, érettségi találkozókat tartanak ott, tehát multifunkcionális terem. A régi épületet a Szent Ferenc Alapítvány bérli, a Gaudeamus lényegében csak az új épületben működik menzával, hálószobákkal. 

– Próbáljuk a magyarságot kulturális szempontból összetartani és szervezni. A Gaudeamus Alapítványnál és a díszteremben évente átlagosan ötven rendezvényre kerül sor, a szavalóversenyektől a színházi előadásokig, az író-olvasó találkozókig, szimpóziumokig. 

A tavaly két kiállításunk volt: júniusban nyitottunk meg Segesvár „nagy öregje”, Nagy Ferenc tiszteletes úr festményeiből egy kiállítást 35 képpel. A kiállításokkal azonban az a helyzet, hogy a helyi festőink képei fél évig ott vannak a falon, de nincs állandó szolgálat. A megnyitó után a termet bezárják, ha éppen akad érdeklődő, elmegy, szól az adminisztrátornak, aki kinyitja, de különben nem egy nyitott helyiség, amit bárki bármikor megnézhetne. 

2018-ra tervezünk egy kiállítást, aminek azt a címet adtam, hogy Agyagba lehelt élet. Kerámiaszobrokat állítunk ki Gergely Klára alsóboldogfalvi művész munkáiból, aki főleg írók szobrait készíti el. Érdekes módon itt nem ismerik, de Svájcban például volt kiállítása. Februárban hozzuk ide a műveit. 

Amit sokan hiányolnak, főleg az idősebbek, akik hozzászoktak: a színházi előadás. Régen más volt a hangulata, az ember vágyott a találkozásra, ám most már nem így van. A színházak – mivel elég kicsi a színpadunk – nem jönnek, a városi kultúrház talán már túl nagynak bizonyulna, és a közönség is elszokott már tőle. ’90 előtt két színjátszó csoport működött, minden bemutató telt házzal zajlott. Később az érdeklődés lanyhult, és hogy úgy mondjam, a színházak is leszoktattak, mert egy-egy társulat – például a vásárhelyi is – elmegy egy-egy külföldi turnéra, és az évi bevételét biztosítja…

– Nem jön ide a vásárhelyi társulat sem?

– Nem, színház magyar társulata nem jön. A színművészeti egyetem hallgatóival idénre is két előadást beszéltünk meg, az udvarhelyi Vitéz Lelkek diákszínjátszó csoport rendszeresen, minden évben általában kétszer fellép.

– Milyen a ház látogatottsága, sokan eljönnek a rendezvényekre?

– Megvan az a törzsgárda, amely általában ott van minden előadáson. Mi főleg a diákságot célozzuk, őket szeretnénk közelebb hozni, bennük érzem a jövőt.

– Mekkora Segesvár magyarsága, vagy az a törzsgárda, amely ide eljön?

– A ’92-es népszámláláskor még 3.500–3.600 református volt a városban, ma már csupán 1.600-an vannak. Azért mondom így, mert tudni kell, hogy annyi református van, mint katolikus és unitárius összesen. Ez jól mutatja a segesvári magyarság arányát. Ha ’92-ben hét-ezer körül volt a magyarság létszáma, akkor most annak a fele.

Általában 100–150-en vesznek részt a rendezvényeken, amikor pangás van, körülbelül 50-en vannak a diákokkal együtt az előadásokon. Nagyon népszerű a Kikerics kulturális egyesület és a tánccsoportok. Amikor a Kikerics bemutatót tart, van közönség, telt ház van. A városi kultúrház is megtelik az év végi bemutatókon. 

– Mi a fogyás oka?

– Elsősorban az elvándorlás. Az ifjak közül – volt tanítványaim – nagyon kevesen maradtak itt. Nincs munkalehetőség, a fiatalok elmennek, elsősorban Magyarországra vagy Németországba, de nemcsak külföldre, hanem sokan választják Kolozsvárt. Az ilyen kisvárosok, mint Segesvár, Dicső, Medgyes, halódó városok, nincs bennük jövő. 

A Gaudeamus Alapítványnak az egyik szerepe éppen az, hogy a bentlakásával élteti a líceumi oktatást, így ott megvan a két párhuzamos osztály. A diákságot szeretnénk ideszoktatni, ezért, amikor összeállítjuk a műsort, figyelembe vesszük, hogy főleg az ifjúságnak szóló és az ifjúságnak elérhető előadásokat, tevékenységeket szervezzünk. 

– Az említett kiállításon kívül milyen programokkal várják a közönséget 2018-ban?

– Januárban lesz író-olvasó találkozó, találkozunk Kedei Zoltán festőművésszel, lesz két színházi előadása az udvarhelyi Vitéz Lelkek csoportnak, két előadást szervezünk a színisek szereplésével, író-olvasó találkozó Hadnagy Józseffel, hogy csak néhányat soroljak fel közülük. Március 15-ről egész hetes rendezvénysorozattal emlékezünk meg: akkor tartjuk a Petőfi Sándor-szavalóversenyt, amelyet még 1990-ben „találtunk ki”, amikor megalakítottuk a Petőfi Művelődési Egyletet, és azóta is működik. Lesznek megemlékezések Fehéregyházán, és a várban. Ez a rendezvénysorozat mindig gálaműsorral zárul, ahol a segesvári tanulók és a magyarországi testvériskolák küldöttei lépnek fel. Ha ezt az 50-55 tevékenységet elosztom a hetek számával – természetesen a vakációk kiesnek –, hetente kijön két rendezvény. 

– Miből finanszírozzák ezeket?

– Az alapítvány pályázatok révén szerzi meg a szükséges anyagi fedezetet, és amikor összeállítjuk a tevékenységi tervünket, arra is figyelünk, hogy mennyit enged meg a büdzsé. Általában amit mi, az alapítvány, a szervezők biztosítani tudunk, az olvasótalálkozókon egy vacsora a meghívottaknak és az útiköltség. Ha van pénz, akkor többről is szó lehet. 

– Hogyan fogadja ezeket a román közösség?

– Az elején gyanakodva nézték, hogy mit akarunk, szeparatizmusnak nevezték, de aztán rájöttek, hogy nincs szó ilyesmiről, és még adókedvezményt is sikerült elérni. Tehát, kivéve a ’90-es évek elejét, a dolgok a helyére kerültek. Nagy előrelépés, hogy a Gaudeamus-rendezvények egy részét, például a koncerteket a polgármesteri hivatal dísztermében tarthatjuk, sőt támogatják is.

Ha a szórványban vannak olyan vezető emberek – szándékosan nem mondtam politikusokat –, akik képesek a kompromisszumra, tudnak tárgyalni, akkor nincs probléma. Ezt a szórványban megtanulja az ember. Ilyen szempontból tehát nincs gond.