Csütörtöki kimenő
Ilyen fertezett időkben, midőn a minden rangú és rendű virológusok és WHO-funkcionáriusok ismertebbek a média révén, mint mondjuk Hollywood csillagai vagy a Mars bolygó felszínének kráterei, az embernek rengeteg ideje akad esténként a képzelődésre, elmélkedésre, az ideális helyzetek és viszonyok kigondolására. Persze csak azután, hogy a gyermekekkel megtanultuk a román leckét, megfejtettük a mértanfeladatot, ágyba dugtuk őket, és a tévé ostobaságai iránt kihunyt a lanyha érdeklődésünk. Illetve a napszaknak olyan órájában ülünk le gondolatfejlesztő kényelmes fotelünkbe, midőn az e kontinensen lakó ismerőseinket és barátainkat, nemkülönben ellenségeinket már nem illik telefonon felhívni.
Vannak természetszerűleg kivételek is, amikor kedvenc ládánkban – ami már régen színes, szélesvásznú, papírvékony készülék –, pl. vetélkedő zajlik, olyan általános és relative zártkörű műveltségcentrikus, melyhez mi is hozzá tudunk szagolni, sőt vannnak kérdések, amelyekre a versenyző előtt rávághatjuk a választ. Ennek minősítésétől most eltekintünk, fő a győzelmi érzet, a diadalmas mindentudás illúziója, mely feldobja egész esténket.
De most éppen semmi sincs, ami lekötné figyelmünket, és akkor eszünkbe jut, miért is nem élünk ideális házban. A feleség – egy másik, képzelt, de valóságosan házsártos Xanthippé – erre azonnal visszaszól, és megkérdi: miféle hülyeség az az ideális ház? Nem jó neked ez a lakás, amiben élünk? Mindened megvan. Kényelmes, meleg, tágas kilátással, csendes és mégis központos. Mi kéne, tán a csillagok és a Fort Knox kulcsa?
A fentebb említett hölgyről is meg kell emlékeznem, ugyanis ő nem olyan közismert, és nem csudálnám, ha egyszer felbukkanna a neve valamelyik kvízműsorban. Ő Szókratész felesége: „A férfi szellemi törekvéseivel szemben értetlenül álló asszony közmondásos példája. Jelképe az összeférhetetlen, nyelves, házsártos, zsémbes, boldogtalan asszonynak.” (Wikipédia)
Az ideális házban csakis barátaink laknak. Azok a családok, amelyekkel öröm összejárni. Ebben az összezártságban, amikor esténként tilos a kint császkálás, amikor bezárnak korcsmák, vendéglők és kaszinók, szerencsejáték-barlangok és szexpincék, bátran becsöngethetünk a II. emeletre, vagy leslattyoghatunk csak papucsban az első emeletre. Traccsparti, dominó, bridzs, kártya, römi és skrabble-bajnokságok, kis borozgatás vagy sörös közös meccsnézés. Nem nagy tömbház, csak mondjuk 20 lakásos, így is tehát tizenkilenc esténket változatos körülmények között múlasztanánk. Van, akinek pompás könyvtára van, a másik szenvedélyes videógyűjtő, őrülten jó filmjei vannak. Lemezeket gyűjt, zenebuzi, jókat lehet nála bulizni vagy ellenkezőleg: koncertezni. Egy másik családban, sőt többen is azonos szakmai érdeklődéssel és szellemi profillal áldotta meg őket az ég, a szülők, az iskolák és egyetemek, mesteriskolák és ösztöndíjas tanulmányutak stb. Nem is szólva egy vérbő kvartettezésről, ugyanis az ideális házban többen is tanultak zenét, játszanak hangszeren is, áramszünet idején gyertyafénynél Haydn vagy Mozart is előkerül. Nem kopognak fel/le/át partviskefével, hogy tessék abbahagyni, este tíz óra van, emberek!
Az ideális házban lakik legjobb ellenségünk, aki lovagias és szolgálatkész. Minden ellenünk kigondolt gonosztettéről előzőleg előzékenyen informál.
Az ideális házban van felvonó és kényelmes lépcsőfordulók, ahol karszék is vár a fáradt vándorra. Az ablakok zöldövezetre néznek, és van egy zárt park, amelyhez csak a ház lakóinak van kulcsa, nyáron vízmedence, télen házilag is összebarkácsolható, fagyasztható jégpálya. A földszinten élelmiszerüzlet, vegyesbolt, divatbutik, belső udvaros cukrászda, ahová záróra után is kiülhetnek a házban lakó törzsvendégek. De arról se feledkezzünk meg, hogy velünk egy emeleten vagy kettővel feljebb lakik egy fogorvos, egy általános orvos, a földszinten az üzlet mellett egy aranykezű mester, aki mindent megjavít, és a számítógépekhez és elektromos kütyükhöz is ért...
És van mélygarázs és pince, padlás. Tágas erkély, amelyen meleg nyári estéken olvasgatva, pityizálva, nyájas asztali beszélgetésekbe merülve csak úgy repülnek az órák. A kertben gyümölcsfák, szőlőskert, virágok, melyek még nyílnak és csukódnak óraműpontossággal, a bérci tető is ott van díszletként, meg csöndes időben idelátszik a Hargita, és felhallatszik a Földközi-tenger hullámmoraja. Hallani, miként dagaszt a hold kedvenc öblünkben a hófehér jacht alá bíbor tengert...
Nem folytathatja ábrándozását, mert Xanthipphé azonal benéz a konyhából, közleményben tudatja, hogy a gyerek az online iskolában megint elégtelent kapott szépírásból és gyalogos űrtúrából, elfogyott az ásványvíz, és nincs itthon egy szem krumpli sem, annak az idióta szomszédnak épp most jutott eszébe, hogy este tízkor bekapcsolja a fúrógépet, és megszegezze a tyúkól hónap óta lógó ajtaját, holnap nehéz napja lesz, inspekció, hózárás, oltsd már el azt a pokolgépet, ahogyan apám szokta volt mondani.
Ilyenkor Szókratész magába roskad, és előveszi kishitét és nyakmerevségét, arra gondol, hogy nincs ideális szabadság, oda a ház, sőt ma már ideák sincsenek.
