2024. july 6., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megjelentek Sütő István (1949–1987) válogatott versei

A csütörtökön elkezdődött Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár nulladik napján, szerda délután egy több mint harminc évvel ezelőtt fiatalon elhunyt jelentős költő válogatott verseit tartalmazó kötetét mutatták be a Művészeti Egyetem Stúdió Színházának előcsarnokában. Szerzője, a marosvásárhelyi Sütő István tragikus körülmények között 1987 januárjában, 37 évesen hunyt el, életében, illetve rögtön halála után három verseskötete jelent meg: az Arcfogyatkozás, a Nagy családi album és az én, Dániel. A mostani kiadvány a Székelyföld kulturális folyóirat Székely Könyvtár sorozatában jelent meg, és az egyszerű Válogatott versek címet viseli. Sütő István 79 költeményét a lap főszerkesztője, Lövétei Lázár László költő válogatta és szerkesztette kötetté, e könyv bemutatójára került sor szerda délután a Kós Károly Akadémia, a Székelyföld, valamint a Látó szépirodalmi folyóirat szervezésében. 

A kötetről, illetve annak szerzőjéről Lövétei Lázár László, Horváth Benji, Markó Béla, Kovács András Ferenc és Fekete Vince költők beszélgettek, illetve ők is olvasták fel az általuk kedvelt Sütő István-verseket. A beszélgetést házigazdaként Markó Béla kezdte. 

– Bizonyos értelemben rendhagyó könyvbemutatón vagyunk jelen, a kötet egy fontos sorozat része. Mi olyan módon próbálnánk tisztelegni egy fiatalon elhunyt költőbarátunk emléke előtt, hogy beszélgetünk és fel is olvasunk verseket. Igen fontos gesztusnak és pillanatnak tartom, hogy Lázár Lászlóék a Székely Könyvtár sorozatba beiktatták e válogatott verseket – Marosvásárhely része annak, amit Székelyföldnek gondolunk, valamint szükségét érezték egy nem állandóan számontartott költő kanonizálásának. Sütő Istvánt közülünk én ismertem a legrégebbről, nagyon közeli, baráti viszonyban voltunk, utánam egy évvel kezdte a bölcsészkart, 

holott két évvel idősebb volt. 1949-ben született, és elsőként építészeti technikumot végzett, csakúgy mint Györffi Kálmán és Mózes Attila, akikkel egyfajta vásárhelyi triászt alkottak. Amikor Sütő István ifjú költőként megjelent, és a Gaál Gábor irodalmi körben felolvasott, csak az újdonságával lepett meg. A generáció, amelyhez tartozott, patetikusabb költészetet próbált művelni – ő akkor már állandóan élt az irónia és önirónia eszközeivel, és talán ő hozta be közénk a leghangsúlyosabban az olyan költőket, mint Weöres Sándor vagy Pilinszky János. Ma az erdélyi prózában jól érzékelhető a visszatekintés igénye, meg kell írni azt, ami volt. Nagy igénnyel fordulunk e kor felé, a diktatúraélményt utólag is rögzíteni akarjuk. Nos, e versek már nagyon korán, hitelesen és markánsan rögzítik azt a kort. Nem véletlen, hogy van egyfajta etikai jelleg ezekben a versekben, és az sem, hogy Lázár László a fülszövegben így fogalmaz: ez a verseskötet egyetlen regény címekkel, számokkal elválasztott töredékeit tartalmazza. Sütő István élete tragikus volt, rontotta a diktatúra és az önsorsrontás: belehalt a korba és a saját vergődésébe, gyötrődésébe. Ezekből a versekből azt is ki lehet olvasni, hogy az a generáció hogyan élt át egy hatalmas illúzióvesztést az ötvenes évektől errefele. Azt pedig, hogy Sütő István költészete milyen módon kapcsolódik a magyar költészeti hagyományba, már a kötet legelső verse, A zöld király is megmutatja. 

– Sütő István kölyökkorom óta az egyik kedvencem – tette hozzá Lövétei Lázár László. – A bölcsészkaron belőle írtam az államvizsga-dolgozatomat, és már a Székely Könyvtár elindulásakor terveztem, hogy őt is be kell emelnünk ebbe a sorozatba. Fontos az életművét egy kicsit újra a reflektorfénybe hozni. Főleg azokat a verseit hagytam meg, amelyek már utaltak arra, hogy jönni fog egy Nagy családi album kaliberű könyv, a legjobb kötete. A versek önéletrajzisága, dokumentarista jellege, illetve a szerző nagy ciklusai mind számítottak a válogatásnál. Van egy-két olyan, amely korábban nem jelent meg kötetben, és lehetnek még további meglepetések is, mert a család a hagyatékot átadta a Petőfi Irodalmi Múzeumnak. A Székely Könyvtár sorozatba Sütő István bőven belefér, hiszen ő is egyszerű tényként kezelte székelységét. 

Lövétei Lázár László, Horváth Benji, Markó Béla, Kovács András Ferenc és Fekete Vince      
Fotó: Szigeti Szenner Szilárd


– Lövétei Lázár László utalt e költészet dilemmáira, arra, hogy nem a formaérzék a Sütő István erőssége. Ezek rendkívül bonyolult formájú montázsszövegek. Bár más család, más kör és más környezet, ugyanaz a világ jelenik meg nála is, mint kortársainál: az ötvenes évek, a gyerekkor, a csalódások. Erősek ezek a szövegek, ütnek. Te hogyan helyeznéd el ezt a költészetet? Hiszen ez a félig-meddig árnyékban lévő generáció, ezek a lírák törték az utat egy teljes változás felé – kérdezte Kovács András Ferenctől Markó Béla.

– Először 22 éves koromban találkoztam a Sütő István verseivel – válaszolta KAF. – Előttük egy nagyon erős másik generáció volt, a Király Lászlóé, a Farkas Árpádé. Valóban van egy félárnyéka a Sütő István generációjának, de képződött akkor egy olyan versbeszéd, amelynek jeleit például a Bogdán László poétikájában látom, és amely a szabadvers-beszédnek a határait próbálgatja. Sütő István-szövegeket utoljára a kilencvenes években, a Kovács Levente által a költő verseiből rendezett színházi előadáskor olvastam. Érdekes, hogy a pátosztól mennyire el lehet távolodni! Mennek ezek a szövegek, központozás nélkül, kisbetűvel, néha meg-megakadnak. A hiátusai teszik kimondottan modernné. Ebből a versbeszédből profitáltak a következő nemzedékek. A szövegek filmtechnikával, fotótechnikával rendelkeznek, önarcképek, fotótárak vannak elrejtve bennük. Nem patetikus líra, a meg-megálló ritmus mégis tragikussá teszi az egészet. Gyönyörű versei vannak, és máig meglep, hogy miket hagyott figyelmen kívül a cenzor. Annak idején is fontos költőnek tartottam, felnéztem rá, és soha nem felejtem, hogy amikor először találkoztunk, egy vívódó, magába hulló embert láttam. 

– Sütő Istvánt 1987. január 31-én temettük, én mondtam a búcsúbeszédet. A szekusdossziémból annak az estének a lehallgatási lejegyzését olvasom fel, mert jellemző kisszerűségünkre, gyötrelmeinkre. A lejegyzésben szóba kerül a Horváth lelkész és felesége. Horváth Benji Horváth Levente fia. Arra vagyok kíváncsi, hogy aki nem szubjektív, mint én, az hogyan szemléli ezt a költészetet, amely számos utalással bír korának jellegzetességeire. Hogyan értelmezed te ezt a lírát? – kérdezte Markó Béla Horváth Benjitől.

– Szerencsés helyzetben vagyok, mert először édesapám könyvtárában fedeztem fel magamnak Sütő István Nagy családi album című kötetét. Felütöttem, és az utolsó verse le is vett a lábamról. Később kérdeztem meg édesapámtól, hogy ez kicsoda, akkor kezdett el róla mesélni. Az említett szöveg, A nyolcvanas nyár című vers nem formavers, de van a szétúszó, nagy szóközöknek egyfajta indulata, amelyből olyan szabadságvágy cseng le, amellyel én is azonosulni tudtam. Nagyon sokat adott nekem ez a kötet, és amint utólag én is okosodtam, érthetővé váltak dolgok, amik eleinte nem voltak azok. Sok közös van annak a világnak a kitörni vágyásában és a későbbi, mai nemzedékekben: a jövő ígérete, ami nem teljesült be, az el nem jött jövő. Gyakran olvasom Mark Fischer esztéta munkáit (akinek az öngyilkossága egyfajta performance-nak is tekinthető), ő is ugyanerről beszél: a kilencvenes évek után megjött a következő válság, a sok ígéret kezdett egyre kontrollálhatatlanabbá válni, és az új generációk kezdtek ilyen közegben felnőni. Van közös indulat és közös szabadságvágy abban, ami Sütő Istvánban volt és ami bennünk van – hallottuk Horváth Benjitől. 

– A te esetedben egyre erősebb az a verstípus, ami a párbeszédet teszi monológgá, és ebben hasonlítasz Sütő Istvánhoz. Nagyon sok olyan versed van, amely erős iróniával hozza be ezeket a képzelt párbeszédeket, a fölösleges illúziókat próbálod lebontani, csakúgy mint ő – mondta a házigazda Fekete Vincének. 

– Úgy érzem, hogy Sütő István a formaverseket írta nagyon erősen ritmizáló prózaversekké. Érzem a szabadversben lévő erős belső dallamot és azt, ahogyan megpróbálja a képeket egymás mellé rakni. Szinte gördíti ezeket az egymás mellé rendelt képeket a versek végéig. Teljesen más, mint az akkor vezető, ,,divatos” líra volt. Az árnyékban valóságról pedig azt mondanám, hogy nagyon rokonnak érzem ezt a szemléletet, narratív szerkezetet az én dolgaimmal: szinte egy nagy történet bontakozik ki belőle. Érződik bennük az innétvalóság, látszanak benne a hegyek – válaszolta Fekete Vince a felolvasásokban gazdag irodalmi esten, egy fiatalon elhunyt rendkívül tehetséges költő, egy torzóban maradt életmű huszonegyedik századi köztudatba emelésének és egy vadonatúj kötetnek ünnepén.



Sütő István

Zöld király 


a zöld király kártyában szőke férfi
hadd látom én az életben mire ment
forgatta-e szerencse kénye-kedve
ott lenn a mélyben s volt-e odafenn

van-e már háza fia felesége
a szobákban csend s ha fúj az esti szél
a székek ha bent az alkonyatban ülnek
az ablaknál áll és ugyan még mit remél

a külváros szól fölvergődve versig
ha dünnyögve és búsan mégis verset morog
miféle ablaknál honnan hova látni
követ sárt és halált köhög fel a torok

a külváros szól lumpenek proletárok
körhinta pördül zajos egyveleg
indulók hajtják trombitaszóra körbe
és hullnak hullnak róla egyre az emberek

gajdolják hogy nem ilyen lovat akartak
és megbillen a hinta falova
boros kedvvel megrúgják csépelik
én istenem vidd őket valahova

mert száll a hinta örökké körbe-körbe
lassan már az sem szólal hittel aki érti
az ablaknál míg merül az alkonyatba
a zöld király kártyában szőke férfi

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató