2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

rangadó Barcelonában

A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool a szintén magyar válogatott Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is a soraiban tudó RB Lipcse vendége lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának mai, harmadik fordulós meccsén. A játéknap rangadóján az FC Barcelona a Bayern Münchent fogadja.

Az angol Premier League-ben listavezető Vörösök magyar középpályása – aki pénteken ünnepli 24. születésnapját – visszatér korábbi sikerei színhelyére: a válogatott csapatkapitánya 2021 és 2023 között két és fél évig volt a lipcsei klub futballistája, és a német együttesben nyújtott teljesítménye keltette fel a Liverpool figyelmét is.

Ami a mostani találkozót illeti, a tétmérkőzésen szeptember 14. óta hibátlan mérleggel rendelkező Pool papíron esélyese az összecsapásnak, ugyanakkor a Bundesligában második helyen álló Lipcse a német bajnokságban még veretlen, hazai pályán pedig október 2-án szakadt meg a február 13. óta tartott veretlenségi sorozata. A BL legutóbbi fordulójában ugyanis a Juventus 3-2-es győzelemmel vitte el a három pontot a német csapat otthonából.

A mai csúcsmérkőzést a spanyol bajnokságban listavezető FC Barcelona játssza a Bundesligában éllovas Bayern Münchennel.

A 33-szoros német bajnok impozáns mérleggel rendelkezik katalán riválisával szemben: a bajorok a BL-ben 2015 májusa óta nem veszítettek meccset a Barca ellen, ráadásul legutóbbi négy egymás elleni találkozójukon a Bayern 11 gólt szerzett, és egyet sem kapott. A Vincent Kompany vezetőedző irányításával a szakértők szerint újra csúcsfutballt játszó müncheniek most letesztelhetik tudásukat, ellenfelük ugyanis a jelenlegi idényben otthon még egyetlen pontot sem veszített.

Az összecsapás a két sztárcsatár, a bajor klubban futballozó Harry Kane és a katalán gólfelelős, exbayernes Robert Lewandowski csatája is lesz egyben. A tétet növeli, hogy már mindkét együttesnek van veresége.

A tavaly BL-döntős Internazionale ma a Young Boys vendégeként lép pályára, és nagy meglepetés lenne, ha az olaszok pontot veszítenének, a svájci együttes ugyanis két kör után szerzett gól nélkül sereghajtó az alapszakaszban.

A BL-t nagyszerű formában kezdő francia Brest az idény meglepetéscsapata lehet, ugyanakkor a Salzburg és a Sturm Graz legyőzését követően most keményebb rivális következik a számára, mégpedig a német bajnoki címvédő Bayer Leverkusen, amely szintén két sikerrel rajtolt a legrangosabb európai kupasorozatban.

A Premier League-ben címvédő, tavaly BL-győztes Manchester City ezúttal a Sparta Prágát látja vendégül, míg az Atlético Madrid a francia Lille-t, az Európa-liga győztes Atalanta pedig a skót Celticet fogadja.

Szoboszlai Dominiknak, a Liverpool lecserélt játékosának megköszöni a játékát Arne Slot vezetőedző a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában játszott Liverpool – Bologna mérkőzésen a liverpooli Anfield Road-i stadionban 2024. október 2-án

Fotó: MTI/EPA/Peter Powel


Szerdán a televízióban

* 17.30 óra, Európa-liga: Galatasaray – Elfsborg (DigiSport 2, Prima Sport 1), Braga – Bodö/Glimt (DigiSport 3, Prima Sport 2);

* 19.45 óra, Bajnokok Ligája: Brest – Bayer Leverkusen (DigiSport 1, Prima Sport 2), Atalanta – Celtic Glasgow (DigiSport 2, Prima Sport 1);

* 22.00 óra, Bajnokok Ligája: FC Barcelona – Bayern München (DigiSport 1, Prima Sport 1), RB Lipcse – Liverpool (DigiSport 2, Prima Sport 2), Manchester City – Sparta Prága (DigiSport 3, Prima Sport 3), Young Boys – Internazionale (DigiSport 4).


A Rapid végre nyert otthon is, mélyrepülésben a Honvéd

Első alkalommal nyert hazai pályán a Rapid a labdarúgó Szuperligában. A fővárosi együttes hétfő este 5-0-ra verte a Farult a bajnokság 13. fordulójának zárómérkőzésén, amelyen mindkét csapatból kiállítottak egy-egy játékost. Ugyancsak hétfőn Jászvásár 1-0-ra győzött a vendég Slobozia ellen.

A 2. ligában egy mérkőzést rendeztek hétfőn, a FC Universitatea 1948 Craiova hazai pályán gól nélküli döntetlenre játszott a FC Voluntari együttesével.

A magyar NB II 10. fordulójának zárómérkőzésén: Budapest Honvéd – Szentlőrinc 0-1. A fővárosi együttes 15., azaz utolsó előtti a másodosztályú bajnokság tabelláján, mindössze 7 ponttal.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató