2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Látszatmegoldást talált az elnök a játszmázása nyomán kialakult politikai válság megoldására: miután eddigi kedvenc bábjának a pártszékház bevételére irányuló ostroma közben szétmállott a koalíció mögül a parlamenti többség, most előkapta a kézelőből a korábban már ügyvivői kormányfői tisztséggel napokig megbízott volt vezérkari főnököt, hogy az katonás fegyelemmel vezesse ki az országot a bajból.

Ha elfogadjuk, hogy közéleti szerepvállalás esetében a kifogástalan szakmai előélet fontos tényező, a tábornokot illetően szó nem érheti a ház elejét. A felkészültségét a harcmezőn bizonyította, az egyenruhások esetében elérhető legmagasabb tisztséget, a vezérkari főnökséget is betöltötte. És ebben a pozícióban volt tartása az előző kormányzat idején politikusokkal is csatát vállalni. Mindez klasszisokkal helyezi az utóbbi idők számtalan, fontos pozíciókban megfordult megélhetési politikusa fölé.

Azonban politikai tapasztalata minimális, és a következő időszakban a kormánynak egyszerre kellene sikerrel megbirkóznia az egészségügyi válsággal, amelyért az elnök és az oltáskampányt személyesen (nem) koordináló volt kormányfő a felelősek, valamint az energetikai válsággal. Ezek mellé már csak ráadás a költségvetés és a helyreállítási alapok kezelésének kérdésköre. Mindez a politikai csatatéren is tábornoki szinten harcedzett ember számára ugyancsak kemény feladat lenne. Különösen egy olyan helyzetben, amikor kisebbségi kormányzás körvonalazódik, ahol annak, aki az igazi erő birtokában van, semmi felelőssége a döntésekért, de mindent számon tud kérni, és oda telepíthet aknamezőt, ahova éppen kedve tartja. Lehet, hogy a tábornok győztes csatára készülő hadvezért lát reggelente a tükörben, de valójában egy eldobható gyalogossá fokozták le a politikusok sakktábláján. Akár a múlt heti kormányalakítási bohózatot egyedüliként komolyan vevő progresszíveket, akikkel még menthető lenne a koalíció.

Minden arra mutat, hogy katonásan szólva ez egy hátraarc a kilenc éve alakult szociálliberális koalíció időszakának irányába, annyi különbséggel, hogy az elnököt a nagypolitikába emelő akkori csapat erősebb tagozata az árnyékból szemlélheti a balekok botladozását, a visszatérésre várva. Egy ilyen helyzetnek a parlamenti támogatást adó, de a kemény döntésekért semmilyen felelősséggel nem terhelt szocdemek az igazi győztesei.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató