2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az ellátottak biztonsága érdekében

A szociális szolgáltatásokat szabályozó és nemrég elfogadott 2024. évi 100-as, módosított törvény előírásainak az ismertetése, átbeszélése volt a célja annak a találkozónak, amit a múlt héten kezdeményezett Csép Éva Andrea, az RMDSZ szociális ügyekért felelős parlamenti képviselője, a parlament munkaügyi és szociális védelmi bizottságának alelnöke a Maros Megyei szociális szolgáltatásokat biztosító szervezetek képviselőivel. A Gyulafehérvári Caritas székhelyén szervezett találkozón Nagy Zsigmond alprefektus, Cristian Răduţ, a Maros megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrző Ügynökség igazgatója és Maier Nicuşor Octavian szakfelügyelő, valamint a szociális téren dolgozó szervezetek mintegy nyolcvan képviselője is részt vett.

A szociális szolgáltatásokat szabályozó törvény módosításának a hátterében az elmúlt évben történt botrányok állnak, amikor több bentlakásos intézményben, köztük a marosbárdosiban is, embertelen körülmények között tartottak időseket, fogyatékkal élőket, így a parlamentben nagyon rövid időn belül meg is szavazták az új, szigorított jogszabályt.

Csép Éva Andrea képviselő szerint a szociális szolgáltatásokat szabályozó törvény módosítására szükség volt, hiszen az elmúlt időszakban több olyan intézményről kiderült, hogy veszélybe került az ellátottak egészsége, biztonsága – utalt a napvilágra került borzalmakra a képviselő. 

– Nagyon fontos, hogy azok, akiknek a családtagjaik szociális otthonban vannak, biztonságban tudhassák a szeretteiket. A törvény kidolgozásakor a figyelem arra irányult, hogy kiszámíthatóságot, biztonságot és fenntarthatóságot nyújtson mindazon ellátottak számára, akik gondozásra szorulnak. A módosított törvényben az előírások, illetve a büntetések is sokkal szigorúbbak, például nem kell előzetesen bejelenteni, ha az ellenőrző hatóság ellenőrzést folytat egy adott szociális intézményben, illetve átláthatóvá kell tenni a szolgáltató tevékenységét, azaz az internetes felületen elérhető kell legyen, hogy milyen típusú szolgáltatás az, amit végez, illetve az is, hogy kik azok a személyek, akik az adott otthonban tartózkodnak, hogy ne találjunk a padláson vagy az alagsorban ellátottakat. Ugyanakkor már nem kihágásnak, hanem bűncselekménynek minősül az, ha olyan személy tartózkodik az otthonban, aki nincs bejelentve – sorolta a szigorításokat a parlamenti képviselő, aki szerint ezeknek a célja, hogy ne ismétlődhessenek meg a borzalmak, amelyekre a tavaly fény derült.


Maros megye pozitív példa a szociális szolgáltatások terén

Maros megyében jelenleg 206 szociális szolgáltatást nyújtó szervezetet tartanak nyilván, ezzel országos viszonylatban megyénk az ötödik a sorban. Csép Éva Andrea szerint Maros megyében egy jól működő szociális szolgáltatási hálózat épült ki, amely sok megye számára példaértékű lehet. Együttműködés van a civil szervezetek között, és nem versengés, ami azt jelenti, hogy egyik kiegészíti a másik tevékenységét, egymáshoz irányítják az ellátottakat szükség esetén, és a megyei és a helyi önkormányzatok is tisztában vannak ezen szolgáltatások jelentőségével, és hozzá is járulnak ahhoz, hogy fenn tudják tartani ezeket az egyes szervezetek, amelyek tulajdonképpen az állam feladatát látják el. 

 Fotó: Nagy Tibor 


– Rendkívül hálás vagyok azért a munkáért, amit a szociális szolgáltatók végeznek, hiszen ez egy olyan munka, ami nem látszik, ellenben tapasztaljuk, hogy milyen mértékben segít a családokon, és változtat az életminőségen. A megyében rengeteg pozitív példa van arra, hogy az önkormányzatok felmérték ennek a fontosságát, és pénzt szánnak arra, hogy például az otthoni idősgondozás biztosítva legyen. Ebben kell tovább támogassuk őket – tette hozzá a politikus.

Mint mondta, ezen szociális szolgáltatások fenntarthatósága óriási kihívást jelent, sok esetben a hozzátartozók nem tudják fedezni a családtagjuk ellátásával járó költségeket. Csép Éva Andrea egy idősotthonban élő személyt hozott fel példaként, akinek nincs szüksége különleges ellátásra, azaz nem szorul pelenkázásra, gyógytornára, gyógyszeres kezelésre, de az ő ellátása is legalább havi négyezer lejbe kerül. Aki viszont az állapota miatt különlegesebb szolgáltatásokra szorul, annak a havi ellátásával járó költségek akár a hat-hétezer lejt is elérhetik. Emiatt támogatni kell a családokat és a szociális szolgáltatásokat biztosító önkormányzatokat is.

– Azon dolgozunk, hogy minél kevesebb teher legyen az önkormányzatokon, hiszen az elöregedő falvakban elég kevesen vannak, akik adófizetőként hozzájárulnak a költségvetéshez, így esetenként még azt is meg kell gondolniuk, hogy jut-e pénz a közvilágításra, nemhogy az idős személyek ellátására. Nagy előrelépést jelentett az, hogy a központi költségvetésből finanszírozva vannak a bentlakóotthonok, valamint az otthoni idősgondozás, hiszen ezáltal jelentős terhet veszünk le az önkormányzatok és a családok válláról – hangsúlyozta.

Csép Éva Andrea megjegyezte, az előírások szerint az a cél, hogy szociális otthonok esetében ne legyen 50-nél több ellátott egy intézményben, az ellátásra szorulók minél tovább maradjanak a családi környezetben. Ennek érdekében pedig minél több nappali foglalkoztatóközpontot kell létrehozni az idősek számára.

A képviselő hangsúlyozta, örvendetes, hogy Maros megyében jó az együttműködés a szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezetek, a törvényhozó, valamint az ellenőrző hatóságok között. Mint mondta, törvényhozói munkájában óriási segítség számára, hogy a szervezetek megosztják vele azokat a nehézségeket, amelyekkel a mindennapokban szembesülnek, valamint felhívják a figyelmét azokra a hiányosságokra, amelyeket törvénymódosítással orvosolni kellene. Az ellenőrző hatóság részéről pedig a tapasztalat az, hogy az elsődleges szempont nem a bírságolás, hanem, hogy útba igazítsák a szervezeteket, hogy hogyan kell eljárniuk ahhoz, hogy tevékenységük megfeleljen a törvényes előírásoknak – szólt elismerően a képviselő. Bár a törvény a szociális szolgáltatók rendszeres ellenőrzését előírja, a gyakorlatban nem biztosít ehhez elegendő személyzetet, hiszen, mint a találkozón is elhangzott, a Maros Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség illetékes szakosztályán négy alkalmazott van, akiknek ez a feladatkörébe tartozik.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató