Szerveződő gazdatársadalom

Magyaró községben két éve működik a szarvasmarha-tenyésztők új egyesülete, amelyet Demeter Ferenc gazda, vállalkozó vezet.

Fotó: Nagy Tibor

Magyaró községben két éve működik a szarvasmarha-tenyésztők új egyesülete, amelyet Demeter Ferenc gazda, vállalkozó vezet. Nagyon fontosak ezek a szerveződések, mert köztudott, hogy jövőben megszűnik a tejkvótarendszer, ami azt jelenti, hogy Európa-szerte szabad piaca lesz a tejtermékeknek, így a kereslet-kínálat a piaci helyzethez igazodik. Aki jó minőségű tejet állít elő megfelelő áron, eladja termékét, aki nem, az nem biztos, hogy fennmarad. Ennek a tükrében beszélgettük a magyarói szarvasmarha-tenyésztő egyesület elnökével.

– Mikor alakultak, mivel foglalkoztak eddig?

– Kicsit későn hoztuk létre községszinten az egyesületet, hiszen alig két éve működünk. Elsősorban a községi legelők visszaszerzése volt a cél, ugyanakkor összefogni azokat a gazdákat, akik 2-5 állatot tenyésztenek, és a saját gazdaságuk fenntartását biztosítják ebből. 14 alapító taggal hoztuk létre egyesületünket, jelenleg mintegy 30 gazda tartozik hozzánk. Amint említettem, első lépésként szorgalmaztuk, hogy a községi legelők visszakerüljenek a faluban levő gazdákhoz. Az történt ugyanis, hogy a korábbi önkormányzat bérbe adta ezeket a területeket idegen, nagyrészt Beszterce-Naszód megyei gazdáknak, akik aztán a magyaróiaknak nem engedték meg, hogy legeltessenek. Kristóf József polgármester is támogatott abban, hogy ezek a legelők jogi úton visszakerüljenek mind magántulajdonosokhoz, mind az egyesület közigazgatásába. Lassan lejártak a bérleti szerződések. Ezeket nem újították fel, így lépésről lépésre mintegy 600 hektárt sikerült bérbe vennie egyesületünknek.

– Igényeltek legelő-karbantartási támogatást?

– A volt tulajdonosok kértek és kaptak támogatást az APIA-tól, azonban, mivel hosszú lejáratú volt, de lejárt a bérleti szerződés, csak részben vagy egyáltalán nem végezték el a karbantartási munkálatokat, ezért megbírságolták őket. Amikor átvettük a területek bérletét, arra kértük az APIA illetékeseit, hogy ne szüntessék meg a támogatást. De csak úgy tudták nekünk folyósítani az összegeket, ha a büntetéseket is kifizetjük. Ezt is vállaltuk, ezért több mint 500.000 lejes bírsággal kezdtük a 2013-as évet, amiért veszteséges volt tevékenységünk. 2014-ben hozzáfogtunk a legelőtakarításhoz. A támogatásnak is köszönhetően sikerült 70%-ban elvégezni a munkálatokat, ugyanakkor ki tudtuk fizetni az önkormányzatnak a bérleti díjat és a földadót is. Ez, ahhoz viszonyítva, hogy 2013-ban milyen gondokkal küzdöttünk, igen jó eredmény. Nincs adósságunk, napirenden vagyunk a kifizetésekkel, sőt az egyesület fogadott egy pásztort, akit saját jövedelméből fizet, így nem kell a gazdáknak külön-külön gondoskodniuk erről. 2014-ben mintegy 10.000 euróért egy olasz legelőtakarító gépet vásároltunk. Így a kézit felváltotta a gépi munka, ami hatékonyabb, költségkímélőbb és eredményesebb. Az idén már ezzel dolgoztunk. Mintegy 35 hektárt takarítottunk meg. Ahol végigmentünk a géppel, ott jövőre csak karbantartási munkálatot kell végeznünk. Ezzel is időt és pénzt takarítottunk meg. Egy másik gond, amit 2015-ben rendeznünk kell, a legelők vízellátása. Vízben szegény a környék, így az előző években is az önkormányzat támogatásával a tűzoltókocsival hordtunk ki nyáron vizet a legelőkre. Sajnos, kutakat sem fúrhatunk, mert főleg a holtmarosi határban sós víz jön fel a mélyből. Erre szeretnénk megoldást találni.

– Mint ismeretes, 2015-től megszűnik a tejkvóta. A szarvasmarha-egyesület egyik célkitűzése lehet az is, hogy több termelőt képviselve egyezzenek ki a felvásárlókkal az átvételi árban. Gondolkodtak-e azon, hogy ezenkívül miben segíthetik a gazdákat, hogy eladhassák majd a tejet a szabad piacon?

– Sajnos, a legnagyobb gond az, hogy a gazdák egy része nem érti meg: be kell tartani azokat a tenyésztési, állattartási követelményeket, amelyek révén minőségi tejet állíthatnak elő. Még vannak, akik kézzel fejnek. Ezzel automatikusan romlik a tej minősége, ami nem lesz eladható a szabad piacon. A gazdák nem bíznak még az egyesületben, ezért nem hiszem, hogy működne az egységes ármegállapítás, a közös értékesítés. Az emberek tudják, hogy mit kell tenni, hiszen a korábbi években dr. Bocz István több alkalommal is folytatott felvilágosító, tájékoztató munkát. A tejmintákat is folyamatosan ellenőrizte, és arra ösztönözte a termelőket, hogy figyeljenek oda minden apró részletre, ami az előállításra vonatkozik. Többen nem fogadták meg a tanácsát, és egyesek ma is azon a véleményen vannak, hogy „majd lesz valahogy 2015-ben, a tejkvóta megszüntetése után is”. A bizalommal van a baj. Zárt értékesítési lánc kialakításában látom a megoldást. Ezzel tudnánk kivédeni azt, hogy az itt megtermelt tejet ne kelljen elönteni. Első lépésként – akár uniós pályázat segítségével – egy tejcsomagoló üzemet építenénk, amelynek a laboratóriumában megvizsgálnánk a beszolgáltatott tejet. Ha a gazdák látják, hogy a minőség nem felel meg, hátha megértik, hogy tenniük kell valamit ennek érdekében. Gondolkodhatunk majd egy tejfeldolgozó üzem létrehozásán is, és a termékeket a környéken értékesíthetnénk. A jövedelmet pedig fejlesztésre, a gazdatársadalom szükségleteinek megfelelően fektetnénk be. Ha a legelőgazdálkodástól az állattartáson keresztül az értékesítésig egységes rendszerben működtetnénk a magyarói állattenyésztő egyesületet, biztosíthatnánk, hogy a gazdaságok fennmaradjanak és fejlődjenek a saját és közösségünk érdekében.