2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szent György-napi rendezvények

Szent György napja alkalmából Marosszentgyörgy, illetve Erdőszentgyörgy is egész héten át különböző rendezvények helyszíne lesz

Szent György napja alkalmából Marosszentgyörgy, illetve Erdőszentgyörgy is egész héten át különböző rendezvények helyszíne lesz – tudtuk meg az önkormányzatok képviselőitől.

 

A megyeközpont szomszédságában lévő Marosszentgyörgyön tegnap délelőtt vette kezdetét a település névadó szentjének a tiszteletére szervezett rendezvénysorozat, 100 éves a marosszentgyörgyi kórusmozgalom címmel könyvbemutatónak adott otthont a helyi művelődési ház. Este 6 órakor tartotta a maros-szentgyörgyi római katolikus egyházközség a település védőszentjének, Szent György vértanúnak a búcsúünnepét. A szentmise elején a Szent Korona másolatát a Szent Korona Lovagrend képviselői bevitték a templomba és a Szűzanya oltáránál helyezték el. A szentbeszédet László Szabolcs nagyernyei plébános tartotta. A korona másolata egy hétig tekinthető meg a templomban.

Ma délelőtt 11 órától felavatják az idősek számára létesített közösségi termet – tájékoztatta lapunkat Sófalvi Szabolcs polgármester.

Az elöljáró elmondta: 2008-tól, amióta beindult a településen a Caritas otthoni idősgondozó szolgálata, a szervezet munkatársai a rászorulók ellátása mellett heti rendszerességgel szerveznek közösségi programokat a marosszentgyörgyi nyugdíjasok számára. A foglalkozásokat, amelyeken hetente 40-50 idős vesz részt, eddig osztálytermekben tartották, így az önkormányzat felvállalta, hogy a rendőrség volt épülete mögött felújít egy termet és a helyi idősek rendelkezésére bocsátja – vázolta fel az elképzelést a polgármester.

A közösségi terem felavatását követően 16 órától az óvodások lépnek fel a kultúr-otthonban, majd 19 órától ugyanott a helyi egyházak műsorára kerül sor.

Csütörtökön 15 órától az iskolások előadását tekinthetik meg az érdeklődők a kultúrotthonban, majd 18 órától Hajlik a rózsafa címmel magyar népdalestet tartanak.

Pénteken 17 órától megkoszorúzzák a Szent György-szobrot, majd 18 órától a művelődési házban a helyi kórusok részvételével megtartják a tavaszi kórusfesztivált.

Vetélkedők, kiállítás, bál

A héten ünnepelnek Erdő-szentgyörgyön is. Hegyi László alpolgármestertől megtudtuk, hogy ma 12 órától a líceum 13-as termében Erdőszentgyörgy régi fényképeken címmel fotókiállítás nyílik. Ezzel egy időben A Föld napja címmel környezetvédelmi rendezvény lesz.

Csütörtökön 12 órától a Szent György Lovagrend szervezésében a helyi iskolában történelmi vetélkedőt tartanak, délután 5 órától pedig a tizenkettedik osztályosok számára szervezett nagykorúsítási bálra kerül sor a kultúrotthonban.

Pénteken a környező települések iskoláinak a részvételével sportvetélkedőket, illetve bográcsgulyásfőzést szerveznek, szombaton reggel 8 órakor pedig kezdetét veszi a második Szent György-kupa szabadfogású birkózóverseny, amelyen négy megyéből közel 200-an vesznek részt. Helyszín az iskola tornaterme – számolt be az alpolgármester.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató