2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A tanügyminiszter által lebegtetett nagy titokra fény derült, az ígéretek szerint február 2-án államfői magaslatból kimondatott a verdiktum: február 8-án a tantermekben kezdődik meg a második félév. Elvégre fel kell zárkóznunk Európához, ahol mindössze három országban nem működnek a tanintézmények – mondta határozottan Klaus Iohannis. Állítólag ez volt a szülők és a diákok többségének az óhaja, amit teljesíteni lehet, ugyanis az országos járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi: kevesebb a kórházba utaltak száma, és kevesebb beteget ápolnak az intenzív terápiás osztályokon – hangsúlyozta.

Aki túlságosan megörvendett volna az első mondatoknak, hamar megtudhatta, hogy a tantermi oktatás elkezdődése azokra a településekre vonatkozik, amelyek a „szemaforelmélet” szerint zöld övezetnek számítanak. Ami jogos engedménynek látszik, hiszen a február 2-i adatok szerint több mint hetven olyan települése van például Maros megyének is, ahol nagyon alacsony a fertőzöttek száma, vagy nincs is. A kormányhivatal adatai szerint 19 közigazgatási egység a sárga, hét a piros zónában található. A sárga településeken, ahova Marosvásárhelyt is sorolják, az óvodások, az elemi osztályok, valamint a vizsgára készülő VIII. és XII-XIII. osztályos diákok járhatnak hétfőtől óvodába, iskolába. A piros övezetben az óvodások és az I-IV. osztályosok vehetnek részt személyesen a foglalkozásokon, a többiek továbbra is online kezdik a félévet. A karanténban levő helységekben pedig marad az online oktatás. 

Még sok részletet kell tisztázni – ígérte az államfő. És ebben igazat kell adnunk neki. Először is azt a bátorságot kellene górcső alá venni, hogy miközben félvállra fekteti az európai országokat a vírus veszedelmes új változata, és már Romániába is betört, beterelik a gyerme-keket az óvodába, iskolába, holott egyre magasabb a fertőzöttek száma a gyermekek körében. Igaz, hogy legtöbben otthon enyhébb tünetekkel esnek át a betegségen, de az nem jelenti azt, hogy ne fertőznének. Nos, ennek kitenni társaikat, a tanintézetek személyzetét, eléggé meggondolatlan lépés. Valóban fontos a személyes jelenlét, de mielőtt a közösségekbe mennének, egy gyorsteszttel legalább ki kellett volna szűrni a tünetmentes hordozókat. 

Az intézkedés nem volt előkészítve a pedagógusokat illetően sem. Ha ennyire fontosnak tartja az ország az iskolakezdést, akkor az orvosokkal együtt kellett volna beoltani a tanügyi személyzetet is, hogy már a második védőoltáson is túlesve kezdjék az iskolát. Ezzel szemben a 300.000 romániai tanügyi dolgozóból 8.000-en kaptak védőoltást. Meglepő módon sokan nem is iratkoztak fel. Ha nem tudták ezt a lehetőséget biztosítani számukra, akkor az iskolakezdés előtt legalább a gyorstesztet kellett volna elvégezni, ahogyan más európai országokban tették.

Az emberi tényezőkön túl még nem beszéltünk az iskolákról. A közoktatási miniszternek ugyancsak elakadt a szava, amikor egy televíziós beszélgetésben a tanintézmények tűzbiztonságáról kérdezték. Mint kiderült, az óvodák, iskolák 50 százalékának nincs tűzbiztonsági engedélye, mert nincs szükségük rá, de hogy miért, azt nem közölte. Az épületek 15 százalékának kellene legyen, de nincs. 35 százalékuknak állítólag folyamatban van az engedélyezése, de nem lehet tudni, hogy hányan kapják meg. Remélhetőleg, a rejtélyes kórháztűz után, amelynek okát mai napig sem közölték, nem egy iskola következik, ahol nincsen menekülőútvonal, és hiányoznak a működtethető tűzoltókészülékek is. 

És végül rejtély marad számomra, hogy a krónikus beteg pedagógusok és diákok, akik otthon maradhatnak, hogyan fognak bekapcsolódni a szemtől szembe folyó oktatás menetébe. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató