Nagyon szívére vette Maros megye prefektusa a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem azon hallgatóinak sorsát, akik anyanyelven – történetesen magyarul – tanulnák a medicinát. Úgy gondolja, képtelenek lennének elsajátítani a román szaknyelvet, emiatt nem tudják majd megértetni magukat a román anyanyelvű beteggel, és téves diagnózist állítanak fel.
Nagyon szívére vette Maros megye prefektusa a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem azon hallgatóinak sorsát, akik anyanyelven – történetesen magyarul – tanulnák a medicinát. Úgy gondolja, képtelenek lennének elsajátítani a román szaknyelvet, emiatt nem tudják majd megértetni magukat a román anyanyelvű beteggel, és téves diagnózist állítanak fel.
Azon túl, hogy ez a retorika a ’90-es évek nacionalista-sovén hangulatát idézi, logikailag is sántít. Egyrészt mert a beteggel való párbeszédben nem a szaknyelv az, ami dominál, tehát aggodalma ilyen szempontból fölösleges. Egy érettségizett fiatal románnyelv-tudása van olyan szintű, hogy ne okozzon gondot számára az emberekkel való kommunikáció. Kórismézni akkor fog tudni a fiatal orvos, ha az egyetemi éveket tanulásra és nem egyébre használta fel.
Furcsamód, a prefektus nem aggódik azokért a románul tanuló hallgatókért, akik úgy gondolják, hogy az országhatárokon túl keresik a jobb életet, akik svéd, dán, finn, angol vagy olasz betegeket gyógyítanak. Akik tudnak kórismézni svédül, dánul, finnül, angolul, olaszul, de norvégul is, ha kell, mégpedig helyesen. Lépten-nyomon azt halljuk – jogosan –, hogy kiválóan felkészült orvosok viszik hírét szerte a világban a marosvásárhelyi orvosképzésnek. Nem aggódnak, hogy netalán a svéd beteget félreértik a MOGYE-n románul vagy magyarul végzettek, amiatt sem, hogy a műtét során – nem ismervén a sebészkés dán megnevezését – műhiba történik. Az sem elég meggyőző a prefektusnak, hogy neves, magyar nyelven tanult professzorok, akiknek állítólag oly sokat köszönhet például a MOGYE rektora, hallgatók százai, oly szinten beszélték a román nyelvet, hogy előadni is tudtak. És azokért a magyar anyanyelvű romániai betegekért sem aggódik a prefektus, akikkel a román nyelven végzett orvosok kell kommunikáljanak. Vagy ezen betegek sorsa nem fontos?
Közigazgatási törvény, új tanügyi törvény biztosítja a nyelvhasználati jogot, de mégis a régi szólamokat fújják az aggodalmaskodók, akik nem akarnak szegregálódni, szeparálódni, esetleg társadalmi dinamikát vélnek felfedezni az oly tudatosan alakítandó orvosképzésben. De miről beszélünk, amikor a törvényesség betartásának őre mérlegeli a jogszabályok előnyeit-hátrányait, aszerint alkalmazva, hogy hogyan előnyös „nekik”.
Románia már 2007 óta csatlakozott az Európai Unióhoz, ahol minden tagállam nyelve hivatalosnak számít. Aki pedig érvényesülni akar szakmájában, az bizonyára megfelelően felkészül – és erre legjobban anyanyelven képes – az uniós, netalántán tengerentúli állampolgárok gyógyítására. Nem kell annyit aggódni értük, prefektus úr!
