Mifelénk a közéleti szereplők gyakran állnak elő olyan kijelentésekkel, amelyek hallatán a köznapi embernek az az első benyomása, hogy az illető épp most találta fel a spanyolviaszt.
Mifelénk a közéleti szereplők gyakran állnak elő olyan kijelentésekkel, amelyek hallatán a köznapi embernek az az első benyomása, hogy az illető épp most találta fel a spanyolviaszt. Ám a feladatkörükkel enyhe kifejezéssel párhuzamos fennforgók ilyenkor szoktak lesújtó bizonyítványokat kiállítani önmagukról.
Így járt az ország fő pénzügyére is a minap, amikor a bankrendszert kezdte ostorozni, amiért szaktárcájának a nyereségadókból tervezett bevételei elmaradnak az előirányzottól. Az illető szerint az a baj, hogy ezek a fránya bankok nem hajlandók hitelezni a magánszektort, ehelyett kényelmesen felvásárolják az állami értékpapírokat, és így a lehetségesnél kisebb nyereséget érnek el, a lehető legkisebb kockázat árán.
Mielőtt valaki könnyekre fakadna a bankárok állának felkopása miatt, először adófizetői mivoltában maga felett sajnálkozzon. Mert ha ilyen szakértelemmel lehet az ország pénzügyeit vezetni, az felér egy katasztrófával.
Jól tudjuk, hogy mifelénk valóságos tömegsporttá fajult a döglött macskák szomszéd udvarba hajigálása, de ez a dobás rekordgyanús. Mert ha egy pénzügyminiszter azért kritizálja a bankokat, amiért azok megveszik az ő tárcája által forgalomba helyezett értékpapírokat, akkor az illető azt sem nagyon méri fel, hogy ő maga és az államapparátus aktatologató hadosztályai honnan vágják zsebre a havi bérüket.
Mert egy privát bankár, aki nem a politikai széljárásból, hanem a szaktudásából él, azért költi értékpapírra a bankja pénzét, mert ha vakmerő szerencsejátékos módjára kockáztatná azt, úgy rúgnák ki hamarosan, ahogyan a miniszter érdemelné meg. Hitelezne józan ember a magánszférának egy olyan országban, ahol egyetlen tollvonással kisvállalkozók tízezreit állítják falhoz? És persze hogy adhatna a bank hiteleket állami befektetéseket kivitelező maszek cégeknek is, csak amikor a kormány lefaragja a beruházásokra szánt pénzt, mint ahogy nálunk divat a balliberális érában, akkor az ezeket a munkákat elvégezhető cégek hitelkeresletét is levágja. Meg valószínűleg két kézzel hitelezne a bankrendszer az uniós pályázatok finanszírozására is, mert ha nagy bakokat nem lőnek a rendszerben, akkor az elszámolás biztos, csakhogy az uniós pénzcsapok a kormány minden rábeszélésére sem nyíltak meg. Nem is fognak, ha a pénzügyéréhez hasonló szaktudással próbálnak pályázni az erre illetékesek.
Jobb helyeken az így fanyalgó pénzügyérnek megmutatnák, merre nyílik az ajtó – ennyi ésszel magától nehezen találná ki –, és tennének a helyére egy olyant, amelyik képes a magánszférát támogató adószabályokat alkotni. Hogy az államkasszát nyereségadóból töltsék fel, ne értékpapírból. Mert utóbbit kamatostól mi, az adófizetők törlesztjük, a botcsinálta pénzügyér fizetésétől a bankárok alacsony nyereségéig.
