2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vállalkozói körökben az idei esztendő mumusa kétségtelenül az e-számlaként elhíresült találmány, amelytől a politikusok nyilatkozatai szerint a kormány azt várná, hogy segítsen fülön csípni az adócsalókat. Noha már a rendszer beindításakor is jól látszott, hogy ez egyelőre működésképtelen, nemrég kiderült az is, hogy évekig arra lesz jó az egész, hogy a becsületes adófizetőket riogassák és bírságolják a hatóságok. Semmi új a nap alatt Abszurdisztánban.

A minap adószakértők tartottak egy szakmai tanácskozást, ahol érthetően szó esett az e-számlázásról is, hiszen elvileg hamarosan már lehet büntetni azokat, akik elmulasztják a használatát. Ezen a rendezvényen az egyik világhírű szakcég hazai képviselője jelentette ki, hogy ez a digitális számlázási rendszer semmit nem ér a gyakorlatban, mivel az adóhatóság még nem rendelkezik azzal a felszereléssel, ami lehetővé tenné a digitális számlák adathalmazának a feldolgozását. És egyelőre nem is fog, legalábbis az illető tudomása szerint ennek a beszerzése jelenleg 2026-ra van egyáltalán betervezve.

Az egy jó kérdés, hogy ez a szakértő kitől és mit tud, ami alapján ezt elmondta egy nyilvános rendezvényen, de az tény, hogy rendszerint az információi és az elemzései pontosak. Ha most is igaza van, akkor az azt jelenti, hogy minden, amit eddig a kormányfő és a pénzügyminiszter az e-számlázás várható eredményeiről mondott, az valótlan. Hazugságnak persze akkor nevezhetnénk, ha az illetők pontosan tudták, hogy a technikai háttér nyomaiban sem lesz meg a jelenlegi mandátumuk végéig, de simán benne lehet az is a pakliban, hogy a kezük alá dolgozó csapat nagyította fel a valóságot, ők meg tiszta lelkiismerettel ferdítettek akkorát, amitől a háttérbe már egy keveset is belátókat a nevetőgörcs általi elmúlás fenyegette.

Normálisan működő országokban ha egy ilyen kiderülne, ott a szakhivatalok környékén fejek kezdenének repülni, mert az elfogadhatatlan, hogy a tisztességes vállalkozóknak a nyakába sózzanak egy olyan számlázási rendszert, amit bevezetni a funkcionalitása szempontjából még értelmetlen, viszont pluszköltséget és fölösleges munkát jelent a használata. De egy olyan országban, ahol vigyorogva be lehet ígérni autópálya-kilométerek ezreit, vagy akár aranyláncos toronyórát is, és ezt meg lehet úszni a következő választásokon, ott semmi nem fog történni. Tévedés ne essék, ha tisztességesen összeraknák ezt a rendszert, az tényleg tudna segíteni az adócsalás visszaszorításában, és ez hasznára válna a korrekt adófizetőnek. De itt az az utolsó utáni szempont, ami számít a döntéshozóknál. Itt a lényeg a zsebelésen van, és ez is ad rá egy újabb lehetőséget, ráadásul könnyen át lehet vele verni a témakörben laikus választót, ami az anyagi mellett politikai hasznot is hoz a választási szuperesztendőben.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató