2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hajrában kicsikart egy döntetlent az Aradi UTA ellen a Nyárádtői Unirea 2018 a labdarúgó-Románia-kupa csoportköre második fordulójában, így maradt némi elméleti reménye a továbbjutásra. Ehhez az kellene, hogy az utolsó fordulóban a Hermannstadt – Jászvásár meccs ne végződjön döntetlenre, az UTA – Farul találkozó pedig igenis legyen egál. A harmadik feltétel, hogy Nyárádtő legalább két góllal nyerjen a harmadosztályú Kolozsvári Sănătatea otthonában. Nem kifejezetten lehetetlen forgatókönyv, azonban így egy szalmaszálba való kapaszkodásnak tűnik.

Az UTA elleni mérkőzés a hazaiak hatalmas helyzetével rajtolt, hiszen egy bal oldali szögletből beívelt labda Magyarit a hosszú kapufa mellett találta, egész közelről azonban mellébólintott. Ezt követően az élvonalbeli csapat vette át az irányítást, és a 10. percben Vuletich egy pofonegyszerű akcióból megszerezte a vezetést: bal oldali beívelés, fejes nyolc méterről a jobb felső sarokba.

A gól után az UTA megnyugodott, szinte azt várta, hogy magától jöjjenek a további gólok, míg Nyárádtő nem igazán tudta veszélybe sodorni Mitrović kapuját.

Szünet után valamivel több futballt láthattunk, több aradi ígéretes akcióval, de egy újabb nagy hazai helyzettel is. Az 51. percben Cîmpanu lövése szinte súrolta a keresztlécet, a 65. percben pedig Magyari hat méterről a kitárulkozó kapu mellé lőtte. 

A frissen beállt Pascal veszélyeztetett a 68. percben, fejese azonban fölészállt. 

Amikor pedig már senki nem számított további gólra, a 82. percben Magyari kapott egy hosszú labdát a tizenhatos jobb oldalán, kissé kisodródott, ám éles szögből kilőtte a hosszú sarkot. Az UTA nem tudott már megújulni, és a 90+1. percben Zukanović kihagyta a győztes gól lehetőségét, amikor egy jobb oldali beadást átvétel nélkül hat méterről melléküldött.

A Kolozsvári Sănătatea elleni mérkőzést, amelyen akár egy adott pillanatban teljesen valószínűtlennek tűnő továbbjutás is kiharcolható, december 18-án játsszák.

Jegyzőkönyv

Románia-kupa, C csoport, 2. forduló: Nyárádtői Unirea 2018 – Aradi UTA 1-1 (0-0).

Nyárádtő, Unirea-stadion. Vezette: Ovidiu Robu (Chitila) – Cosmin Vatamanu (Bukarest), Damian Antal (Bákó). Tartalék: Mircea Salomir (Kolozsvár). Ellenőr: Székely Zoltán (Nagybánya), Horia Mazilu (Bukarest).

Nyárádtő: Geantă – Chinteș, D. Pop, Coza, Vînău (88. Ioniță) Barstan, Ciubotaru (61. Bogdan), Bîrnoi (72. Șerban), Cruceru (72. Savin), Haiduc (61. Zukanović), Magyari. 

UTA: Mitrović – Râpă, Poulolo (66. Tarei), Trif, Mabea, Hrezdac (46. Kadri), C. Mihai, Ghezali (46. Fabry), Cîmpanu, Vuletich (66. Pascal), Costache (81. Zsóri).

Gólszerzők: Magyari (82.), illetve Vuletich (10.).

Sárga lap: Zukanović (86.).

Románia-kupa, 2. forduló:

* A csoport: Karácsonkői Ceahlăul – Kolozsvári CFR 1907 1-2, CS Afumați – Bukaresti Rapid 1923 0-3, Campionii FC Argeș Pitești – FC Botosán 0-3.

* B csoport: Petrolul 52 Ploiești – CSU Craiova 0-2, Agricola Borcea – FCSB 1-2, Bodzavásári Metalul – Bukaresti Dinamo 1948 0-0.

* C csoport: Nagyszebeni Hermannstadt – Konstancai FCV Farul 1-1, Nyárádtői Unirea 2018 – Aradi UTA 1-1, Kolozsvári Sănătatea – Jászvásári CSM Politehnica 1-2.

* D csoport: Resicabányai CSM – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 3-1, SCM Râmnicu Vâlcea – Galaci SC Oțelul 2-4, Gyulafehérvári CSM Unirea – FK Csíkszereda 0-0.


Fotó: az Unirea 2018 közösségi oldala | Pixel Sport




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató