Szakszerűség, igényesség, tehetség, szorgalom

Május 24-én a Kultúrpalota kistermében az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület megyei szervezetének Értékteremtő díjával ismerték el dr. Barabás László néprajzkutató, tanár, Bandi Kati iparművész, Kovács András karnagy és a kibédi Ráduly János tanár, néprajzkutató érdemeit „az erdélyi magyar kultúra megőrzéséért, gazdagításáért, továbbadásért” és a közművelődés terén kifejtett tevékenységükért. 

A hangulatot a Kovács András karnagy vezette Nagy István ifjúsági kamarakórus teremtette meg, és jó érzés volt a nézőközönség tagjai közt látni a sok szép fiatalt, ami nem megszokott kép olyan rendezvényeken, ahol a kerek születési évfordulót ünneplő kitüntetettek életkora 65-től 80 évig terjedt. 

Kilyén Ilka, a megyei szervezet elnökének bevezető szavait követően dr. Barabás László, a Kántortanító-képző Főiskola volt igazgatójának, a néprajz és a kulturális antropológia doktorának kutatói, tanári, publicisztikai, művelődésszervezői tevékenységét dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár, az EMKE országos szervezetének alelnöke méltatta.

A parajdi születésű Barabás László Szovátán érettségizett, és Kolozsváron szerzett magyar nyelv és irodalomból tanári képesítést. Nevéhez fűződik a szászrégeni Kemény János irodalmi és közművelődési társaság újraszervezése és vezetése (1972–81 között). Lapszerkesztőként írásaival az erdélyi magyar néphagyományok bemutatását és ápolását szolgálta. Publicisztikai és tanári munkájával párhuzamosan végezte a Sóvidék, majd később az egész Marosszék és a közép-erdélyi régió néprajzi feltárását, különös tekintettel a népszokásokra, a népi színjátszásra és a népi gyermekjátékokra. 1991-től a marosvásárhelyi Kántortanító-képző Főiskola magyar nyelv és néprajztanára, majd igazgatója. A főiskola nélkülözhetetlen nemzetfenntartói feladatot, missziót vállalt, nemzedékeket nevelt a magyar kultúra szeretetére, megőrzésére… Ezt szolgálták a kiszállásokon, könyvbemutatókon túl a honismereti, népismereti, egyházszolgálati tanulmányutak, kirándulások is” – hangzott el a méltatásban. 

Barabás László hét kötetet jelentetett meg az erdélyi magyar népszokások világából, és mintegy 120 néprajzi írást közölt. Munkáiban több, addig ismeretlen erdélyi népszokást tárt fel, bemutatta számos közép-erdélyi néprajzi vidék és falu szokásrendszerét, és rávilágított a népszokásoknak a falvak életében betöltött szerepére, a közösséget összetartó és újjáteremtő funkciójára is. A népszokásokról munkatársak segítségével számos néprajzi kisfilmet készített. Az EMKE újjáalakulásától kezdve, mint a megyei szervezet alelnöke, elnökségi tagja számos közművelődési ügy támogatója volt – mondta Ábrám Zoltán professzor, aki felsorolta Barabás László köteteit és jelentős kitüntetéseit. 

Bandi Kati iparművész a képzőművészet szinte minden területén otthon van. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy az Erdélyi Divatfesztivál éves rendezvényein, az Ariadnae textilművészeti tárlaton nyert díjai mellett Los Angelesben a világ legszebb boltja címet elnyert bukaresti Sabion ékszerüzlet megtervezői között volt. 

A marosvásárhelyi Művészeti Líceumban érettségizett, egyetemi tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem textil szakán végezte. Pályája alakulásában édesapja, Bandi Dezső iparművész, néprajzkutató, népművelő irányította. A népművészettel való közvetlen találkozás meghatározta további életpályáját. Érett művészként tudatosan vállalja néphagyományaink őrzésének, átörökítésének és az ő szavaival élve megélésének a fontosságát. Ez a Bandi Kati fegyvere a mindent egybemosni akaró globalizáció és a beolvadás ellen. Minden erdélyi alkotó számára példamutató, ahogy a szülőföldünkhöz, hagyományainkhoz való kötődését össze tudja egyeztetni a korszerűség követelményeivel. Szívesen beszél arról a büszkeségről, ahogy a bajor emberek vállalják népviseletüket. Ezt próbálja meg ösztönözni népi ihletésű alkotásaival. Bandi Kati sajátos stílust teremtett Erdélyben. Egyéni ruhatervei a népi ruhák szabásvonalát, a régi nagyasszonyok díszruháinak jellegzetességeit követik a népi motívumkincset kreatívan újragondolt díszítésekkel. 

Textil faliképei három dimenzióban varázsolják elénk legszebb népballadáink világát a textilművészet szinte minden technikáját felhasználva, kimeríthetetlen ötletességgel és játékossággal. Faliszőnyegeinek színpompás látványa az életörömről szól. Az utóbbi évek képzőművészeti alkotótáboraiban érdekes színvilágú vidám vagy borongós hangulatú pasztellképek születnek. Színfoltokból, finom vonalakból, kontűrökből hegyek, fenyvesek, házak és emberek rajzolódnak ki olyan könnyedséggel, mintha csak játszana a pasztellkrétával. Legszebb népi motívumainkat és a szecessziót ötvözi üvegfestményein, amelyek életfáján színes tollú kecses madarak pihennek, csodaszarvasok csábítanak, hogy a „megtalált” hazában itthon érezzük magunkat. Egyházi jellegű alkotásai igényesen, műgonddal készülnek, a Bekecsen levő Szent Kereszt kápolnát faliszőnyegei díszítik. Alkotásait 17 csoportos és 13 egyéni kiállításon láthatta a nagyközönség – méltatta életművét e sorok írója.

Kovács András zenetanár, karvezető, előadóművész 1941-ben született Marosvásárhelyen, jókor, jó helyen – mondta hangulatos laudációjában Ötvös József, a vártemplomi gyülekezet lelkésze. Kovács András a Bolyai Farkas Líceumban érettségizett és a kolozsvári Gh. Dima Zenekonzervatórium zenepedagógia, karvezető szakán szerzett tanári oklevelet. 

Már 17 éves korában elkötelezte magát az énekkel, az énekléssel. 1958-ban a Marosvásárhelyi Rádió népdalfelvételeket készített vele, és a Székely Népi Együttes énekkarában énekelt. „És ettől kezdve tehetsége, tudása, közéleti szolgálata, hétköznapjai és ünnepnapjai végleg összefonódtak az erdélyi kórusénekléssel”. Radnóton kezdte a tanári pályát, ahol mandolinzenekart, tanügyi női énekkart szervezett és vezetett sikeresen. 21 év után, 1990-től szülővárosában zenetanár. A Pedagógiai és a Művészeti Líceum után a Művészeti Egyetemen oktatta a karéneklést nyugdíjazásáig.

„Karvezető tevékenysége majdhogynem egyedülálló Marosvásárhelyen.” 1991-ben hozza létre a ma is működő Nagy István ifjúsági és vegyes kart, volt egyetemi tanárának emlékére. A kórussal Európa számos országában is felléptek. Az EMKE 1996-ban Nagy István-díjjal tüntette ki. 

17 éve a vártemplomi gyülekezeti énekkar karnagya. Ünnepi eseményekkor a műemlék orgona előtt vezényeli többek között saját szerzeményét is, szolgálatával megszépítve a gyülekezet ünnepeit. 

Nyitott és őszinte emberként szakmai tudását megosztotta másokkal is. Kórusvezetői tapasztalatait Gyakorlati tanácsok karvezetőknek című művében írta meg, a Művelődés folyóiratban Népdalfeldolgozások című gyűjteményét tette közzé, sok karvezetőt nevelt ki.

Életműve nemcsak egykori lemezein, tévé- és rádiófelvételeken maradt meg az utókornak, az énekkarok által feledhetetlen élményt szerzett emberek sokaságában is – hangzott el Ötvös József méltatásában. 

„Tovaszállt éveim szőlőhegyén/ Én, barackfa, még virágot bontok./ Nem rogytam térdre, s ronggyá sem tépték/ Lelkemet a vasalatlan gondok”/ – hangzott el az örök fiatal Ráduly János tanár, néprajzkutató, rovásírás-szakértő, költő, műfordító közíró verse, akit Bölöni Domokos író méltatott. 

Életét és teljes munkásságát a választott szülőfalu, Kibéd néphagyományai feltárásának szentelte. „Rangját nem címek és érdemek, diplomák és kitüntetések jelzik, hanem a széles körű megbecsültség, az őszinte elismerés, a tisztelet és szeretet, nem utolsósorban a népszerűség, amellyel teljesítményét nemcsak a szűkebb pátriában, a Sóvidéken, Erdélyben, hanem határokon túl, szakmai körökben, mindenekelőtt pedig az »egyszerű« olvasók népes táborában is nagyra értékelik.” 

Ráduly János 1937-ben Korondon született, a Bolyai középiskolában érettségizett, és a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán szerzett magyar szakos tanári diplomát. Választott hazája általános iskolájában 1962-től 1998-as nyugdíjazásáig tanított. Folklórkutató pályája a kibédi népballadákról szóló tanulmányával kezdődött, amit Faragó Józseffel együtt közöltek, majd önálló kötetekben tárta fel a Kis-Kükülő menti Kibéd népmesekincsét, gazdag balladaköltészetét, s rendszeresen tanulmányokkal szerepelt egy sor néprajzi kiadványban. Szenvedéllyel kapcsolódott be a székely rovásírás-kutatásba, számos kiad-

ványban számolt be eredményeiről. Az évek során nem telt el hét, hogy valamilyen műfajban ne jeleskedett volna a Népújság Múzsa és Stipendium mellékletében. Kutatási és gyűjtő munkájának eredményeképpen immár a száztízet is meghaladja kiadványainak száma, amelyek egyrészt a szerző költségén, spórolt nyugdíjából jelentek meg. 

Ráduly János munkáit a tudományos igényesség, a szakszerűség jellemzi, és az élőbeszéd közvetlensége teszi rokonszenvessé. A szövegek olvastán szemünk előtt körvonalazódik a vidéki remeteéletet vállaló első generációs értelmiségi küzdelmes sorsa, akinek legértékesebb kincse a megszerzett tudás, amellyel okosan sáfárkodik, „tálentomait” nem herdálja el. Példamutató a hivatástudata és konok, céltudatos munkálkodása, végtelen türelme és szorgalma, kivételes munkabírása. Szellemi pillérei: az előtte járók nagyszerű példája, otthonosságtudata, ragaszkodó szülőföldszeretete – értékelte munkásságát Bölöni Domokos, majd részletet olvasott fel Ráduly János naplójából. 

A méltatások között Kilyén Ilka mutatta be Barabás László humoros leírását a pálpataki lakodalomról, Ritziu Ilka Krisztina mezőségi népdalokat énekelt őszinte átéléssel. 

A díjkiosztó gálát a Nagy István kamarakórus megható előadása zárta Kovács András karnagy tanítványának, Benedek Tibornak, a Művészeti Egyetem docensének vezényletével. Szólót énekelt Orbán Kálmán és a kórussal együtt énekelt a közönség is. 

A 2017-es városnapok alkalmával évről évre megtartott rendezvény az idén is élményt jelentő, tartásos, adatokban, ismeretekben, kedves és humoros pillanatokban gazdag, megható ünnepség volt.