2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jövő péntekig lehet jelentkezni a Logiscoolba

Sok szülő panaszkodik arra, hogy a gyermeke sok időt tölt a különböző képernyők előtt. Ez annak is az eredménye, hogy a digitális világ mára már nagyon vonzó lett, nemcsak a fiatalok számára, hanem az egészen kicsi korosztály számára is tartogat érdekességeket. 

Mostanra már fölösleges is tagadni vagy ellenkezni: a virtuális tér fogja jelenteni a jövőt, így érdemes, hogy tisztában legyünk azzal a világgal, ami körülvesz minket. A fiatalokat pedig szokás digitális bennszülötteknek is nevezni, akik már okostelefonnal a kezükben jöttek a világra, viszont nem mindegy, hogy mire használják az eszközeiket. Az egész napon át folyó közösségimédia-felhasználás nem jó választás, nem lenne szabad órákat tölteni a képernyők előtt, viszont vannak olyan részei is a digitalizációnak, amelyeket már egészen kicsi korban el lehet sajátítani, a későbbiekben pedig kamatoztatni – mondta Palkó Attila, a marosvásárhelyi Logiscool mene-dzsere.

A Logiscoolban 0–VIII. osztályos diákoknak biztosítanak képzéseket, viszont kérésre akár nagyobbakat is befogadnak a csoportokba. Az informatikaiskolában Unity, Javascript, Godot, Python, robotika programozási nyelvekre  és AI-ra (mesterséges inteligenciára) tanítják a diákokat, emellett pedig a napjainkban igencsak divatosnak számító mesterséges intelligencia irányába történő oktatást is bevezették.

Palkó Attila elmondta azt is, hogy nemcsak a tananyagot, hanem a Logiscool gépállományát is folyamatosan frissítik annak érdekében, hogy az mindig naprakész legyen, és minden tanulási folyamathoz szükséges igényt képes legyen kielégíteni.

Az érdeklődők felvehetik a kapcsolatot a Logiscoollal az iskola weboldalán vagy a Facebook-oldalán keresztül is. Továbbá az érdeklődők számára úgynevezett demoórákat is tartanak. Ez azt jelenti, hogy a gyermekek a szüleikkel közösen ellátogatnak, megnézik, hogy miként is zajlik egy ilyen óra, és azt követően meghozzák a döntést, hogy beiratkoznak-e a Logiscoolba. 

– A demoórán való részvételből nem kell kötelezően következzen az, hogy bárki is beiratkozik, ez csak egy próba, hogy láthassák, hogy miként kell elképzelni az oktatást, és mit lehet megtanulni nálunk, az ingyenes demoórákon való részvétel egyetlen feltétele az előzetes regisztráció, ezt meg lehet találni a honlapunkon vagy a weboldalun-kon – húzta alá Palkó Attila.

A Logiscool azoknak a fiataloknak szól, akik érdeklődnek az informatika iránt, akik nyitottak a digitális világra. Ebben a nem hétköznapi iskolában megtanulhatják, hogy hogyan lehet hasznosan eltölteni az időt a kijelzők előtt, méghozzá olyan formában, hogy minden egyes alkalommal ők maguk is fejlődnek!

Informatikai újdonságokat tanuló gyermekek a Logiscoolban 

Forrás: a Logiscool Facebook-oldala

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató