2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mindig jó látni, hogy egy fiatal, aki a tanulmányai elvégzése után külföldön próbál szerencsét, egy idő után mégis hazatér. Így tett a balavásári Szalma Attila is, aki Svájcban próbált szerencsét, majd családjával együtt hazaköltözött a szülőfalujába. A svájci munkaadója azonban nem szeretett volna megválni tőle, így néhány éve a Balavásáron berendezett irodájában, online végzi azt a munkát, amit azelőtt a svájci székhelyen. Mi több, egyre bővült a helyi csapat, ma már hat községbeli, illetve környékbeli személyt foglalkoztatnak.


Fotó: Nagy Tibor 



A marosvásárhelyi Sapientia egyetemen végzett fiatalember, Szalma Attila és felesége, Tímea 2010-ben mentek ki Svájcba, ahol egy, az ország egész területét lefedő zöldségfeldolgozó cégnél helyezkedtek el. Attila először sofőrként dolgozott, majd egyre feljebb haladt a vállalati ranglétrán, irodai munkára helyezték át, őt bízták meg a rendelések felvételével, előkönyvelési feladatokat is ellátott, valamint a zöldségek szállítását végző sofőröket is ő koordinálta. A fiatal párnak két gyereke született, és igencsak dilemmát jelentett számukra, hogy maradjanak-e vagy költözzenek haza, hogy a gyerekeik szülőföldjükön, anyanyelvükön tanulhassanak majd az óvodában, iskolában, de végül az utóbbi mellett döntöttek. A svájci cég vezetői azonban nem szerettek volna megválni a fiatalembertől, ezért felajánlották neki a lehetőséget, hogy próbálja meg itthonról, egy telefon és egy számítógép segítségével végezni ugyanazt a munkát, amit ott. Kidolgozták az ehhez szükséges hálózatot, így Attila a helyi irodában fogadja a svájci megrendelők hívásait.

Miután 2018-ban hazaköltöztek, először egyedül, egy kis irodában kezdett dolgozni, majd egy idő után arra kérte a főnöke, hogy próbálja bővíteni a helyi csapatot, ami meg is történt. Ma már hatan dolgoznak, hárman a nappali, hárman pedig az éjszakai váltásban, egy kolléga marosvásárhelyi, a többiek Balavásáron, valamint a környező településeken élnek. Ugyanakkor mára a cég tevékenységének a nyolcvan százalékát Balavásárról koordinálják – árulta el ottjártunkkor a fiatalember.

Mint mondta, gyakorlatilag Romániából adják el a svájci zöldséget a svájciaknak; megvásárolja a cég a zöldséget a helyi gazdáktól, van egy lerakatuk, ahol ezeket összegyűjtik, és ahol egy feldolgozóegység is működik. A feldolgozott zöldségeket éttermeknek, hotelláncoknak, kórházaknak, kaszárnyáknak értékesítik, mintegy 600 megrendelőjük van, és negyven teherszállító jármű szállítja el a termékeket. Szalma Attila megjegyezte, érdekes politikájuk van a svájciaknak: nem visznek be importárut, amíg el nem fogy a saját, a helyi.

A svájci termelőkkel is annyira jó kapcsolat alakult ki, hogy gyakran kérnek segítséget a Balavásáron élő Attilától abban, hogy erdélyi munkaerőt találjanak, Székelyföldről nemrég ment ki az első csoport.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató