Sugárzó naparc és holdsarló a pecséten

A pecsét útja az idők folyamán

A három nemzet pecsétje

(Folytatás március 29-i lapszámunkból)

A pecsét útja az idők folyamán

A székely nemzet pecsétjének őrzését törvényes úton az udvarhelyszéki főkapitányra bízták, és a mindenkori főkapitány őrizte azt e tisztség megszüntetéséig. Gróf Pekry Lőrinc főkapitány 1703. július 16-án az Erdélyi Főkormányszék felszólítására, hogy azon év július 14-ére a székely náció pecsétjével Fehérváron megjelenjen, Nagyenyedről írt válaszlevelében a nemzeti pecsét őrzésére és használatára vonatkozóan is morfondírozó utaló szavakat írt, kifejezve nemtetszését az eljárással szemben. Kifogásai a közvetkezőképpen szólnak: „…mivel jó és hellyes ratióimra nézve magam személy szerint való oda menetelemet Méltóságos Gubernátor uram eő Excellentiája le engedte, a nemes székely natió pecséttyét mind az statusok, signanter a nemes székely natió Duka vajda pénze iránt constituált plenipotentiariussa bekültem, cum hac tamen protestatione: primo, hogy a statusok nevével és pecséttyével ne pecsételtessék ollyan assecuratio Duka vajdának, vagy akárkinek is, hogy azt a Duka vajda Erdéllyben distrahált pénzét a statusok tartozzanak megfizetni; secundo, hogy a hová a Duka vajda pénzéről való assecuratió ugyancsak meg pecsételtetik, eo ipso az ország vagy statussok azon pénznek megfizetéssére obligatusok ne legjenek, mert protestálok mint in hec materia statum plenipotentiarius, hogj valamégh legitime ebben az distrahált pénzben adósoknak nem convincaltatnak az statusok, adózóknak magokat nem ismerik, nem is fizetnek.”

A Duka vajdát illető tartozás ügyével kapcsolatosan Jakab Elek az erdélyi országos címerekről írt tanulmányában megjegyzi, hogy az erdélyi három nemzet ellen támasztott követelés tárgyában 1703. április 5-én kiállított eredeti oklevélen az ismert pecsétek találhatók. Az oklevél keltezését összevetve a Pekry levelével, valószínűleg ugyanazon ügyben hozott két végzésről lehet szó. De a Pekry-féle levélből kitűnik, hogy a pecséteket nem az összegyűlt országgyűlés végzésének a hitelesítésére használták, hanem az Erdélyben akkoriban berendezkedő Habsburg-birodalom fő kormányzó szerve, a Gubernium, visszaélve hatalmával, csak bekérette azokat és az erdélyi rendek nevében kiállított oklevél hitelesítésére használta. Ezért tiltakozott a székely nemzet nevében Pekry, amint bebizonyosodott, hiába.

A székely széki főkapitányi tisztségeknek felszámolása után (1711) a székely nemzet pecsétjének őre az udvarhelyszéki főkirálybíró lett. Mivel időközben a pecsétőrzők körében változások is történtek, a 18. századi országgyűlések több alkalommal is foglalkoztak a nemzeti pecsétek megőrzésével. Ilyen alkalmakkor megnevezték mind a három pecsét esetében a pecsétőrző tisztségeket. Ez történt az 1741. évi országgyűlésen is, amely kimondta, hogy a vármegyékére Alsó-Fehér vármegye főispánja (és nem az országgyűlés elnöke vagy az ítélőmester, mint addig), a szászokéra Szeben város bírója, illetve a szász ispán, a székelyekére pedig Udvarhelyszék főkirálybírója (és nem a már nem létező főkapitány) ügyeljen.

Az országgyűlési végzés ellenére, 1745-ben, gróf Gyulaffi László udvarhelyszéki főkirálybíró kancellárrá való kinevezése után a székely nemzet pecsétjét átadta az ugyancsak katolikus gr. Kálnoky Ferencnek, Csík-Gyergyó-Kászonszék főkirálybírójának. Báró Daniel Gábor udvarhelyszéki főkirálybíróvá választása, majd kinevezése után a pecsétet visszakövetelte, mivel a „régi és szokás által szentesített törvénynél fogva a nemzeti pecsét őrzésének joga Udvarhelyszék főtisztségét illetné, mint rangban a székely székek között elsőt”. Kálnoky azonban, az erdélyi udvari kancellárban bízva, a pecsétet még a Főkormányszék utasítására sem volt hajlandó visszaadni. Emiatt Daniel a bécsi udvarhoz folyamodott, és úgy szerezte vissza azt.

A pecsétnyomót 1849 után, mikor a törvényhatóságokat, köztük a székely székeket is felszámolták, illetve 12 évig szüneteltették, a Főkormányszék levéltárában őrizték. 1861-ben, a szék újraalakulása után a főkirálybíró visszakapta azt a Főkormányszéktől. „…a székely nemzet pecsétjét, mely mindig az udvarhelyszéki főkirálybírónál állott, még június 30-án, ugyanazon hó 25-i 937. sz. a Főkormányszék elnökének leirata mellett, a Főkormányszék levéltárából megkaptam” – írja Daniel.

Daniel Gábor, Udvarhelyszék 1861 utáni főkirálybírója még 1865-ben is fontosnak tartotta, hogy magával vigye a pecsétet az országgyűlésre, ami arra enged következtetni, hogy azzal még akkor is hitelesítették az országgyűlési, illetve a székely nemzetet érintő kiadványokat. Tény, hogy a székely nemzet pecsétjét az erdélyi országgyűlés felszámolásáig használták. Viasz- vagy felzetes lenyomata számos okiraton megtalálható a másik két náció pecsétjével együtt. Többek között tudott, hogy az 1741. évi novemberi, valamint az 1790–1792. évi és más cikkelyeket a három „nemzet” pecsétjével hitelesítették.

Bizonyos esetekben a székely nemzet pecsétjét külön is használták. Ez történt pl. 1791-ben, amikor a székely armalisták és lófők adómentességéről hozott cikkelyeket a székely székeknek elküldték, az azokról készült másolatokat a székely nemzet pecsétjével hitelesítették.

Az osztrák-magyar dualizmus rendszerében, Erdély uniójával, a fejedelemség országgyűlése megszűnt. A közigazgatás polgári átalakítása során a székely székek megyékké alakultak, és a rendi társadalomban használt „nemzeti” pecsétek elvesztették jelentőségüket. Különös becsben tartva az annyi éven keresztül féltve őrzött székely jelképet, Daniel Gábor, 1776-tól Udvarhely vármegye főispánja gondoskodott annak ereklyeként való megőrzéséről. 1877. február 12-én kérdést intézett saját törvényhatósági bizottságához „a székely nemzet pecsétjének elhelyezése tárgyában”. Ugyanakkor a többi székely megye véleményét is kikérte. Az így kialakult vélemény eredményeként a pecsétnyomót megőrzésre elhelyezték a kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyesületnél. Ott a letétbe helyezett és nem adományt képező pecsétnyomó nem került leltárba. Később, az egyesület 1950-ben történt felszámolása után, mint múzeumi tárgy, a kolozsvári Nemzeti Történeti Múzeumba került. Az elveszettnek hitt tárgyat Gyulai Pál muzeológus azonosította és közölte. Azóta is a kolozsvári múzeum őrzi. 2010-ben Zepeczaner Jenő ny. székelyudvarhelyi múzeumigazgató közbenjárására kiállítás céljából kikölcsönözték és restaurálták. Azóta a székelyföldi történelmi szimbólumokat és múzeumi ereklyéket bemutató kiállításokon azok gyöngyszemeként látható.