2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Stúdió(k) áprilisban

A produkciókban az intézmény hallgatói lépnek fel tanáraik, illetve meghívott vendégek rendezésében. 

Hétfői lapszámunkban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának áprilisi műsorrendjét közöltük, ezúttal a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházában, valamint a Levél utcai Stúdió 2-ben e hónapban sorra kerülő előadásokról olvashatnak. A produkciókban az intézmény hallgatói lépnek fel tanáraik, illetve meghívott vendégek rendezésében. 
Április 4-én  17 órától a Levél utcai Stúdió 2-ben a Sebestyén Aba által színre vitt Papírrepülők című előadás látható. A Yorick Stúdióval közösen létrehozott előadás az Interkulturális párbeszéd a kortárs dráma tükrében című projekt IX. kiadásának a keretében került bemutatásra, célja a nemzetiségek és a kultúrák közti párbeszéd kezdeményezése és elősegítése. Elise Wilk román drámaíró szövege fiatalokról szól, fiataloknak. A történet az áldozatról szól, a zsarnokokról, akik maguk is áldozatok egy olyan társadalomban, ami elszakítja a szülőt gyermekétől. Hat kamasz küszködik a világgal, belülről emészti őket a felnőtté válás lassú és elkerülhetetlen bekövetkezte. Felhalmozódó problémáikat nem mondhatják el senkinek, hiszen a példaképeik, a szüleik külföldön dolgoznak. Az őket érő külső hatásokat és a bennük egyre növekvő feszültséget mindannyian másképp próbálják feldolgozni. Egyedül maradtak, miközben mind együtt vannak. Beszélhetnének egymással a gondjaikról, de nem teszik, hanem papírrepülőként sodródnak a szélben. A kettős szereposztásban Szilágyi Míra, Bajkó Edina, Mesés Gáspár, Szabó J. Viktor, Nagy Norbert, Jáger Simon, Fekete Róbert, Erőss Brigitta, Lukács Andrea és Zsenák Lilla elsőéves magiszteris hallgatók játszanak. A díszletet Szőke Zsuzsa, a jelmezt Czirják Beatrix harmadéves látványtervező szakos hallgató tervezte. Sebestyén Aba asszisztense Markó Orsolya másodéves teatrológia szakos hallgató. Elise Wilk drámáját Albert Mária fordította, és Kis-Luca Kinga koreográfusként irányította a hallgatók munkáját. A fiatalok körében Trailaként ismert Trabalka Cecília felelős az előadás zenei világáért.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem báb szakos hallgatói április 5-én, szerdán 11 órától játsszák az Anya, mesélj Mazsolát! című előadást a Levél utcai Stúdió 2-ben. A Máthé Rozália rendezte produkció Bálint Ágnes népszerű regénye, a Mazsola mesefiguráit eleveníti meg. A generációk által ismert bábokat Bródy Vera eredeti tervei alapján Gavril Siriteanu készítette. Bálint Ágnes Mazsola-történetei gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt szólnak, céljuk a fiatalok megszólítása és szüleik szórakoztatása. A két előadás a hétköznapokat mutatja be gyermekszemmel, ugyanakkor humorosan beszél a gyereknevelés problematikájáról. Elszakad a nevelési kliséktől, megmutatva a felnőttben bujkáló gyermeket. Az előadásban Rácz Mihály, Köllő Andrea, Bugnár Szidónia Erika, Erdős Orsolya másodéves bábszínész szakos hallgatók játszanak.
Április 11-én 19 órától a Kiadjamagát című produkció van műsoron. Rendezője Forgács Péter, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem színészmesterség-tanára, 2009-ig a Vígszínház rendezője. A marosvásárhelyi végzős színészosztállyal különleges előadáson dolgozott a Köteles utcai Stúdió Színházban. Kötetlen rögtönzésekre alapozva, saját történetekből, élményekből, helyzetekből merítve jeleneteket vittek színre. Család, gyerekkor, első szerelem, első személyes tapasztalatok. A történeteket szaggatottság, dinamikusság jellemzi. Képeit sem az időrendi sorrendhez, sem a folytonossághoz való ragaszkodás nem határozza meg; részleteikben sokrétűek, helyenként homályosak, helyenként élesek, játékosan szubjektív teret és időt alkotva. A történetmozaikból lassan állnak össze a képek, míg végül a rendszerváltás generációja mutatkozik meg, kiadjamagát. Az előadásban Bálint Örs Hunor, Dunai Júlia Veronika, Gaál Attila Csaba, Gyarmati Éva, Hollai-Heiser Anna, Illés Alexa, Kozma Gábor Viktor, Tóth Szilvia Lilla, Wessely Zsófia Anna másodéves magiszteris színészhallgatók játszanak; jelmeztervező Nagy Eszter harmadéves látványtervező szakos hallgató. Dramaturg: Faragó Zsuzsa; osztályvezető tanár: Gáspárik Attila.
Április 12-én 11 órától ismét az Anya, mesélj Mazsolát! című előadás van műsoron, míg 13-án 19 órától a Mikve című produkciót tekintheti meg az érdeklődő közönség. Utóbbi szerzője, Hadar Galron színésznő, forgatókönyv- és drámaíró Londonban született, majd családjával a nyolcvanas évektől Izraelben telepedett le. A Tel-avivi Egyetemen töltött évei alatt kezdett el írni és játszani, az ortodox zsidó hagyományokkal élcelődő művei gyorsan felkeltették a közönség figyelmét. A Mikve 2005-ben jelent meg, és az ortodox zsidó nők legszemélyesebb szertartásába, a mikvébe nyújt bepillantást, mindezt úgy, hogy tágabb szociális, emberi kérdéseket feszeget. Mindennapi hazugságokkal, titkolózással, hatalomvággyal átitatott kapcsolatok szemlélői lehetünk egy olyan történetben, mely bárhol a világon előfordulhat. A közönséget megosztó darab számos kitüntetésben részesült. Romániában első alkalommal látható, Gáspárik Attila rendezésében, a Levél utcai Stúdió 2-ben. Az előadásban Hollai-Heiser Anna, Wessely Zsófia Anna, Dunai Júlia Veronika, Gyarmati Éva, Illés Alexa, Tóth Szilvia Lilla végzős magiszteris és Vadász Bernadett másodéves színész szakos hallgató, valamint Simon Boglárka Katalin színművésznő játszik. Díszlet-jelmez: I. éves látványtervező osztály – Hatházi Rebeka, Kis Kriszta, Mihály Katalin-Sára, Papp Gyopár, Sós Beáta, Szemerei Zsolt, Székely Timea. Irányító tanár: Jeremias Bianca Imelda és Bartha József.
Április 20-án 19 órakor Vinnai András Valaminek a második része című vígjátéka van műsoron Keresztes Attila rendezésében. A színpadi helyzeteket legkomolyabban felépítő, majd ugyanolyan gyorsan lebontó vígjáték, melyet a szerző dr. Sivián Anna álnéven írt, a bibliai tízparancsolat egyikét fekteti bonc-asztalra: ne ölj! Egy olyan szürreális történet várja a nézőt, ami csak a színpadon fordulhat elő, vagy legalábbis egy narrátor fejében, a publikum szeme láttára. Az előadásban durva nyelvhasználat, esetenként humoros és semmilyen korosztálynak nem ajánlott jelenetek is előfordulnak. A produkcióban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színészosztálya látható. Fellép Barabás Hunor, Bálint Örs Hunor, Dunai Júlia Veronika, Gaál Attila Csaba, Gyarmati Éva, Hollai-Heiser Anna, Illés Alexa, Kádár Noémi, Kozma Gábor Viktor, Tóth Szilvia Lilla, Wessely Zsófia Anna másodéves magiszteris színészhallgatók. A díszletet Lokodi Aletta, a jelmezt Szőke Zsuzsa harmadéves látványtervező szakos hallgatók tervezték. 
A hónap sorrendben utolsó előadására április 25-én 17 órakor kerül sor. Ekkor ismét a Papírrepülők című produkciót láthatják az érdeklődők.
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató