2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Start program

A bankhitelt is igénybe vevő pályázókat legtöbb 100 ezer lejjel támogatják, a programban partnerséget vállaló banktól származó hitel legtöbb 50 ezer lej lehet.

Szombaton a nemrég felújított marosvásárhelyi Grand Szálló konferenciatermében zárult a kis- és középvállalkozások fejlesztési programjait kezelő ügynökség (AIPPIMM) révén a pályakezdő vállalkozók támogatására irányuló Start program keretében szervezett, vállalkozói készségek fejlesztésére irányuló képzés. Ennek résztvevői a program második szakaszában, melyben legtöbb 100 ezer lejjel támogatják majd a legjobb üzleti terveket készítő pályakezdő kisvállalkozókat, előnyben részesülnek pályázataikkal.

Az UNCTAD/EMPRETEC égisze alatt szervezett régiónkbeli képzésen 19 vállalkozójelölt végzett, a harmadik éve futó Start idei újdonsága volt, hogy mindegyik fejlesztési régióban van hasonló tanfolyam. A marosvásárhelyin már romániai trénerek okították az üzletember-jelölteket, s mint a képzés zárásakor tartott sajtótájékoztatón kiderült, az országban már mintegy 800-an vettek részt hasonló képzéseken, az illetékeseknek viszont arról nincs hiteles adatuk, hogy ezekből a személyekből hányan lettek máig aktív üzletemberek – ám mint kiderült, az egyik korábbi végzett éppen a mostani képzést vendégül látó hotel ügyvezetője.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Start program keretében idén 10 millió lejt fordítanak pályakezdő kisvállalkozók támogatására. Amint mindegyik fejlesztési régióban lezárulnak a vállalkozói készségek fejlesztését célzó képzések, hamarosan indul az üzleti tervek pályázatversenye. Erre 9,2 millió lejt fordítanak, a legjobb üzleti terveket benyújtó pályakezdő kisvállalkozókat legtöbb 100 ezer lejjel támogatják. Csak olyanok jelentkezhetnek, akik a Start program előző éveiben ebből nem nyertek támogatást, az üzleti terveket benyújtók cégei az iratkozáskor legtöbb két éve bejegyzett kkv-k lehetnek, magántőkéjű, román jogi személyiségű, költségvetési tartozás nélküli, működő társaságok. Lehet pályázni bankhitel igénybevételével vagy anélkül.

A bankhitelt is igénybe vevő pályázókat legtöbb 100 ezer lejjel támogatják, a programban partnerséget vállaló banktól származó hitel legtöbb 50 ezer lej lehet, és a projekt elszámolható költségeiből legkevesebb 30%-ot kell kitennie a kölcsönnek. A bank a projekt el nem számolható kiadásait is meghitelezheti a programon kívül. A program keretében igényelt hitelre az állam 80%-ig garanciát vállal. A bankhitelt nem igénylő pályázókat szintén legtöbb 100 ezer lejjel támogathatják, az összeg a benyújtott üzleti terv legtöbb 70%-át teheti ki, a pályázó önrésze minimum 30%. Pályázhatnak termelő-, szolgáltató- és kereskedőcégek, a támogatási skála igen széles, a gépek és felszerelések beszerzésétől az on-line reklámig. A pénzügyi közvetítő, biztosító, ingatlankereskedő, szerencsejátékot, fogadást szervező, fegyvert, robbanóanyagot, lőszert, dohányt, alkoholt vagy állami monopólium alatt álló növényeket és egyéb szereket gyártó vagy forgalmazó vállalkozások nem pályázhatnak.

Pályázni majd a www.aippimm.ro webcímen lehet, az üzleti tervek támogatásánál a Start eddigi gyakorlatától eltérően már nem a benyújtási sorrend, hanem az adott terv elbíráláskor szerzett pontszáma lesz a döntő.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató