Igyekszem nagyon egyszerűen fogalmazni, de bennem van a kétely: sikerül-e? Hetek óta olyan eseményekről szerzünk tudomást a romániai közélettel kapcsolatban, amelyek olvastán, hallatán első benyomásunk az, hogy egészen biztosan a „kész átverés” esete forog fenn.
Igyekszem nagyon egyszerűen fogalmazni, de bennem van a kétely: sikerül-e? Hetek óta olyan eseményekről szerzünk tudomást a romániai közélettel kapcsolatban, amelyek olvastán, hallatán első benyomásunk az, hogy egészen biztosan a „kész átverés” esete forog fenn. Nem lehet igaz, hogy 22 évvel az úgynevezett rendszerváltás után olyan sűrűséggel követik egymást a hihetetlennek tűnő történések, mint azt mostanában tapasztaljuk. Felsorolásra nem vállalkozom, mert az eseményeket nem tudnám semmilyen logikai, fontossági sorrendbe állítani. Maradok azzal, hogy csupán szemelgetek belőlük, és vásárhelyi példákkal is foglalkozom mostani jelentkezésemben.
Azt azért előrebocsátanám, hogy véleményem szerint ilyen szintű törvénytelenségre, amilyenre a miniszterelnök június 27–28-án ragadtatta magát, nincs semmilyen mentség. Nem szükséges jogvégzett embernek lenni ahhoz, hogy tudjuk: egy alkotmánybírósági határozat vagy bármely más határozat nem attól érvényes vagy érvénytelen, hogy egyhangúan hozták-e meg döntésüket az arra illetékesek, avagy „csak” egyszerű többséggel. Mindez egyformán vonatkozik az új választási törvény elutasításával kapcsolatos döntésre és a Brüsszelben Romániát képviselni jogosult személyt érintő határozatra is. Miniszterelnökként ezzel bármilyen formában szembemenni, ahogyan azt Victor Ponta tette, egyszerűen elképzelhetetlen. Pontosabban (vagy „pontásabban”?) igenis törvényszerű abban az államformában, amely a miniszterelnök képzeletében élni látszik: a diktatúrában, amely teljesen független attól, hogy ki van a csúcsán, hogy hivatalosan mi a címe, elnök vagy miniszterelnök, netán az egykor volt Nagy Nemzetgyűlés elnöke. Mikor e sorokat írom, még nem tudom, miként viszonyul ehhez az esethez az Európai Unió, de azt hiszem, egyetlen módon lehetne erre reagálnia: vissza Romániát a startvonalra!
Azt ugyanis lehetetlennek tartom, hogy demokratikus berendezkedés címén olyan nyilvánvaló önkényt fogadjon el az Európai Unió, mint amilyennel ezekben a hetekben Romániával kapcsolatban szembesül, ha nem óhajt szemlesütve viselkedni.
Tisztában vagyok azzal, hogy magunknak köszönhetjük a dolgok ilyetén állását Romániában: mi magunk juttattuk hatalomra azokat a politikusokat, akiknek ámokfutása mindennapi életünkre oly súlyos következményekkel hat vissza. Folyamatosan eltűrtük, hogy szakmailag, emberileg semmit sem bizonyított emberek kerüljenek kivételezett helyzetbe, amelyben aztán (tisztelet a kevés kivételnek!) mindent megengedhettek maguknak. Éveken keresztül: doktori diplomáktól, indokolhatatlan (mert nem engedték ellenőrzését) anyagi túlgyarapodástól szakmai és tudományos elismerésekig mindent megszerezhettek maguknak, kizárólag választotti „minőségük” okán. Ismeretszintjük bizonysága a törvénytelenségek olyan sorozata, amellyel hosszú ideje szembesülünk. Nagyon úgy érzem, hogy az általam is sokszor emlegetett felkészületlenség, ismétlem: szakmai és emberi értékek nélküli személyek vezető pozíciókba jutása eredményezte azt a káoszt, amelynek oszlatásához kevés reményünk lehet.
Persze eközben azt is tudom, hogy jó volna, ha mindenki a maga helyén csak becsületesen végezné a dolgát és nem foglalkozna olyan gyakran politikával, közélettel. Ugyanakkor bármely társadalomban a keretet, a törvényes keretet a mindenkori államnak kell(ene) ehhez biztosítania. De hogy lehessen nyugodtan dolgozni, alkotni, ha lépten-nyomon semmibe veszik a szaktudást, a törvények betűjét és szellemét? Heteken keresztül olvastam Kelemen Árpád mérnök cikkeit Marosvásárhely vízgazdálkodási, csatornázási, környezetvédelmi tervezetével kapcsolatban. Az igazi lokálpatrióta és szakmailag felkészült mérnököt még meg is fenyegették azért, mert a laikus számára is nyilvánvaló tévedésekre felhívta a közfigyelmet. Sajnos, mind a városfejlesztési távlati rendezési terv, mind a környező településekkel összehangolt tervek még papíron is csak körvonalakban léteznek, komoly hibákkal. Nem csoda, hiszen nem a helyi viszonyokat alaposan ismerő tervezők készítették, ki tudja, milyen érdekeknek megfelelve.
Csoda-e ezek után, hogy egy városvezető egy tucat év alatt hozzászokott ahhoz, hogy bármit megtehet? Vándorolhat egyik politikai alakulat színeiből a másikba, de leginkább függetlenül tévelyeghet a Városban, megszégyenítve mindenkit, aki nem hajlandó csúszó-mászó szolgája és őt napestig dicsőítő alattvalója lenni? Az a néhány ezer család, amely hetek óta tiltakozik a melegvíz-szolgáltatás megvonása miatt, vajon mit gondol a városga(rá)zdáról? Aki éveken keresztül semmibe vette a marosvásárhelyi tanács határozatait, anélkül hogy a tanács ezért akár egyetlen alkalommal is a közigazgatási bírósághoz fordult volna? Így lehetett csődbe vinni az Energomurt is, így lehetett megtorpedózni a vízszintes, egyéni mérésen alapuló távfűtési rendszert is, amellyel a lakosság elégedett volt, így lehetett elüldözni az E-Start is Marosvásárhelyről, mint azt egy nyugdíjas olvasónk is szóvá tette a Népújság minapi számában. Ne csodálkozzunk tehát, hogy most ismét csúfot űz mind a tanácsból, mind a frissen megválasztott helyetteseiből.
Vissza tehát a startvonalra! A tanács igenis forduljon a közigazgatási bírósághoz, ha törvényesen meghozott határozatait a polgármester nem tartja be. Sehova nem vezető, egyezkedő tárgyalásokkal semmire nem jutunk, ezt most már nagyon ideje volna megtanulni.
Mindeközben, sajnos, éppen az igazságszolgáltatás romániai állapotát tekintve, nem lehetnek illúzióink. Mégis, ha változtatni akarunk, a tehetetlenség helyett igenis a törvényes előírások adta lehetőségeket kell folyamatosan keresni és megtalálni olyan kitartóan, ahogy például a MOGYE-ügyben teszi azt Kincses Előd.
Tudom, olvasóim joggal mondhatják, könnyű nekem innen, Budapestről „kiabálni”. Ehhez csak annyit: marosvásárhelyi tömbházlakásom okán van jogom megszólalni ezekben a helyi ügyekben is.
