2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Napok óta hallani a lehetőséget, miszerint a romániai oltási kampányt jelentős mértékben felgyorsítaná, és a tömegimmunitást is korábban elérhetővé tenné, ha a családorvosok is bekapcsolódnának ebbe a tevékenységbe. Annál is inkább, mivel eddig is ők voltak a fő beoltók, ahogy országos egyesületük közleményében is olvasható. A kisgyermekek védőoltásainak beadása mellett évek óta a felnőtt lakosság influenza elleni immunizálása is reájuk hárult. Ha akarták, ha nem, egy idő után a koronavírus-fertőzöttek kezelésébe is bevonták őket, és a védőoltásokkal is őket terhelték volna, ha nem kívánt volna olyan különleges feltételeket az országba elsőként érkező oltóanyagok tárolása és csomagolása. Ezért csak most kerültek szóba, amikor olyan oltóanyagok érkeztek, érkeznek, amelyek egy hűtőszekrényben is tárolhatók, nincsen belőlük több adag összecsomagolva, sőt a Johnson & Johnson vakcinájából mindössze egy adagra van szükség. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a fő ütőerektől távol eső települések lakói nem vagy nehezen vállalkoznak arra, hogy az időközben felvirágzott vakcinaturizmusba bekapcsolódva, akár távolabbi településekre is elutazzanak, hogy beoltsák őket. Ezt sokuknak sem a kora, sem az egészségi, sem az anyagi állapota nem teszi lehetővé. És furcsa módon éppen ilyen vidéki településre szökik be a betegség, nem kímélve az ott lakók életét sem, mivel az átlagosnál később kerülnek kórházba, nem a legjobb egészségi állapotban. Ezért lenne sokkal egyszerűbb, ha a kisebb és nagyobb településeken élő tájékozatlan, járatlan lakosok a könnyebben elérhető, ismerős családorvosi rendelőkhöz fordulhatnának, a szakszerű tájékoztatás, a beütemezés és az oltás is könnyebben menne. Ahhoz azonban, hogy ez megtörténhessen, és a háziorvosok nyugodt lélekkel vállalkozzanak arra, hogy mindennap programon kívül megszervezzék legkevesebb tíz személy beoltását, olyan feltételek teljesítését kérték, amelyek ezt lehetővé teszik. Többek között az oltóanyag kiszállítását a rendelőkbe, a megfelelő körülmények, eszközök, gyógyszerek biztosításához nyújtandó segítséget, világos feltételeket a pénztárral megkötendő szerződésben, a beütemezés és a jelentéstevés egyszerűsítését, valamint a végzett munkának megfelelő javadalmazást. A beküldési határidő előtt két nappal ismertté vált a kérés szövege, amely a pénztárral való szerződés megkötésére vonatkozik, de nincs szó a feltételek zömének a teljesítéséről, ezért sokan úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt az oltási kampányban. Vannak közöttük olyan családorvosok is, akik a listájukon levő személyek közül sokat előjegyeztettek, és az immunizálásuk is már megtörtént. 

Temes megyében az egészségügyi világnap tiszteletére indult el a program 50 családorvos részvételével, akik az AstraZeneca vakcinájával oltanak. Ott viszont az önkormányzat mellett egy áruházlánc is vállalta a családorvosok támogatását.

A továbbiakban a labda az egészségügyi hatóságok térfelén van, és amíg a szükséges oltóanyag megérkezik, tisztázhatják a feltételeket, hogy több családorvos csatlakozzon önkéntesen a kampányhoz. De az sincs kizárva, hogy „szokás szerint” kötelezővé teszik számukra.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató