2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Közönségtalálkozóval egybekötött, premier előtti tripla vetítés Marosvásárhelyen

A Vándormozi és a Taylor Projects elhozza Erdélybe Koltai Lajos (Nemzet Művésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas) Semmelweis című filmjét. Az alkotást 2023. november 30-ai magyarországi mozibemutatója óta több mint negyedmillió néző látta.


2023 és az elmúlt öt év legnézettebb magyar filmjének erdélyi díszbemutatóját és közönségtalálkozóval egybekötött, premier előtti vetítését Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota hangversenytermében január 28-án tartják.

Az eseményen személyesen részt vesz Nagy Katica (a film női főszereplője, Emma Hoffmann szerepében) és Kovács Tamás (Semmelweis vetélytársa, Ferdinand Kollár szerepében), míg Koltai Lajos, a film rendezője és Vecsei H. Miklós, a film férfi főszereplője virtuálisan (online) köszönti a jelenlévőket.

A film – romániai és erdélyi mozibemutatója előtt, A Vándormozi szándéka szerint – elsőként Marosvásárhelyen, a nagy hagyományú orvosképzés fellegvárában mutatkozik be a közönségnek.

A film tervezett erdélyi/romániai mozibemutatója február 9. Az alkotást A Vándormozi eljuttatja az ország olyan településeire is, ahol nincs villannyal működő mozgóképszínház.

Az anyák megmentőjéről készült alkotás Semmelweis Ignác életének azon időszakát mutatja be, melyben 28 évesen, fiatal magyar orvosként egy bécsi kórházban rájön, hogy mi okozza a halálos gyermekágyi lázat és az hogyan előzhető meg. Koltai Lajos látványos és fordulatos produkcióban állít emléket az orvostörténelem kiválóságának, aki majd fél évszázaddal a kórokozók felfedezése előtt felismerésével és cselekedetével az anyák megmentője lett.


„Semmelweis Ignác meglátta a láthatatlant, véghezvitte a lehetetlent. Vecsei H. Miklós főszereplésével ma legendaként emlékezhetünk rá: bátor és tántoríthatatlan, egyszerre tudásvággyal és igazságvággyal teli emberként. Akit nem véletlenül emlegetnek az anyák megmentőjeként. A saját korában viszont mindezt egészen másképp látták. A többi magyar orvos, akivel együtt dolgozott a bécsi szülészeti klinikán, őrültnek hitte: hiszen nem érdekelték a császárváros örömei, csak a munkájának élt.

Az osztrák orvosok elviselhetetlenül erőszakosnak tartották. Kizárólag egy cél lebegett a szeme előtt, a rábízott anyák egészsége; és a szent ügy érdekében áthágott minden akadályt, megszegett minden szabályt.

Főnöke, a klinika vezetője (Gálffi László) számára pedig ő volt az élő, kellemetlen lelkiismeret. Mert ha Semmelweis doktor elmélete igaz, és a szülészorvosok terjesztik a kórt, amelybe annyi szülő nő belehalt, akkor ők mind gyilkosok…

Dolgozott mellette ugyanakkor egy szülésznő (Nagy Katica), aki meglátta benne azt, akit senki más: a szerelemre és megnyugvásra vágyó férfit.

Az Oscar-díjra jelölt, legendás rendező-operatőr, Koltai Lajos hazai színészek legjobbjaival készítette el a nagy klasszikus filmek méltó utódját, egy különleges ember történetének magával ragadó, látványos és érzelemgazdag krónikáját.” (Nemzeti Filmintézet)


Semmelweis. Magyar életrajzi film, 127 perc, 2023. Főszereplők: Vecsei H. Miklós, Nagy Katica, Gálffi László, Kovács Tamás, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Znamenák István, Hajduk Károly, Szűcs Nelli, Simon Kornél, Mészáros Blanka, Kizlinger Lilla.

Rendező: Koltai Lajos. Forgatókönyv: Maruszki Balázs. Operatőr: Nagy András. Vágó: Kovács Zoltán. Zene: Pacsay Attila. Látványtervező: Pater Sparrow. Jelmez: Szakács Györgyi. Producer: Dr. Lajos Tamás, Joe Vida. Stúdió: Szupermodern Filmstúdió. 

Helyszín és időpont: Marosvásárhely, Kultúrpalota, január 28., 10, 14 és 18 óra. A délutáni és esti vetítés telt házas! A most meghirdetésre kerülő délelőtti vetítésre jegyek személyesen a Kultúrpalota jegypénztárában és online a avandormozi.ro oldalon vásárolhatók.

A film eredeti nyelvű, magyarul beszélő, román felirattal kerül vetítésre. Kért korhatára: AP12 (a román szabályok szerinti korhatár-besorolás folyamatban).


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató