2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Romlanak a román kilátások?

7,4 milliárd lejre, azaz a bruttó nemzeti össztermék (PIB) 1,36%-ára rúgott a román államháztartási hiány a május végi, hétfőn közzétett költségvetési adatok szerint.

7,4 milliárd lejre, azaz a bruttó nemzeti össztermék (PIB) 1,36%-ára rúgott a román államháztartási hiány a május végi, hétfőn közzétett költségvetési adatok szerint. Egy hónappal korábban még csak a PIB 0,8%-át tette ki az államháztartási hiány, mely az év végéig 4,4%-os lehet a nemzetközi hitelezőkkel az idei esztendőre megállapodott sarokszámok szerint.

A költségvetési adatokra visszatérve, továbbra is az látható, hogy az év első öt hónapjában a tavalyhoz viszonyítva emelkedtek a hozzáadottérték-adóból és a luxusadókból származó állami bevételek (35,6% illetve 28,2%), azonban, mint ismert, ezeket az adónemeket tavaly júniustól emelték meg, így az éves összevetések csak az esztendő második felében válhatnak igazán érdekessé. A társadalombiztosítási bevételek 3,2%-kal emelkedtek a múlt éviekhez képest. A reálgazdaság helyzetét illetően pozitív jel, hogy májusra a nyereségadó tétele már nem csökkent az egy évvel korábbihoz képest, hanem 0,2%-kal meg is haladta az egy évvel korábbi szintet, ellenben a jövedelemadók tétele továbbra is esett, 1,2%-kal a múlt év első öt havához képest.

A kiadási oldalon továbbra is az látható az adatokból, hogy az európai uniós alapokból finanszírozott pályázatokra jóval több pénz folyik a tavalyhoz viszonyítva, azonban az emelkedés megtorpanóban van. Mert míg januári összevetésben a projektekre menő kifizetések a tavalyi kiadások közel 18-szorosát tették ki, májusi összevetésben ez az emelkedés már csak 61,5%-os volt. Szintén a projektek kapcsán az uniós intézményektől az elvégzett kiadások fejében az állami költségvetésbe befolyt összeg az év első öt havában 17,2%-kal volt magasabb a tavalyinál. Ugyancsak magasan nőttek a kiadások az elmúlt évekbeli államháztartási hiányok fedezésére felvett hitelek kapcsán, csak ezek kamatterhe májusi összevetésben 34,7%-kal rúgott többre a tavalyinál. Az egyéb kiadások a tavalyi megszorítások nyomán logikusan alacsonyabbak a múlt évieknél, az állam 19,9%-kal fordított kevesebbet személyzeti kiadásokra, 21,3%-kal kevesebbet költött ártámogatásokra, és 3,1%-kal csökkentette a szociális háló kiadásait a tavalyi azonos időszakhoz képest.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató