2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Romániának az idén nincs szüksége újabb hitelre

  • 2011-07-27 11:33:58

Románia az idén egy eurót sem használ fel abból az elővigyázatossági hitelszerződésből, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében kötött tavasszal.

Románia az idén egy eurót sem használ fel abból az elővigyázatossági hitelszerződésből, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében kötött tavasszal – jelentette ki Traian Băsescu államfő. Az államfő a jövő évre vonatkozóan nem foglalt állást arra hivatkozva, hogy a nemzetközi gazdasági helyzet képlékeny, és – mint mondta – lehetetlen előre látni a jövő év fejleményeit. A pénzügyminisztérium a héten tette közzé az első félévre vonatkozó költségvetési hiányt, amely elérte a bruttó össztermék (GDP) 2,07 százalékát, ez kevesebb, mint amennyi az IMF-megállapodásban szerepel. Az első hat hónapban a konszolidált költségvetés hiánya 11,3 milliárd lej (2,67 milliárd euró) volt, ami az IMF-fel való megegyezés szerint megszabott 12,6 milliárd lej (2,98 milliárd euró) hiánycél alatt van.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató