2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Romániában egyesek dúskálnak minden földi jóban, velük szemben családok ezrei nem azt tervezik, mit sütnek, főznek, milyen ajándékot vásárolnak és hogyan díszítik fel a karácsonyfát. Ezen családok számára mindezek elérhetetlen vágyak. 

A World Vision Románia gyermekjogvédő civil szervezet a minap tette közzé Karácsony a romániai falvakban élő gyerekek számára című kutatását. A felmérésből kiderült: a szülőknek közel a fele legszívesebben elfelejtené az ünnepet az anyagi nehézségek miatt, hiszen számukra nemcsak az ajándék, de még az élelem megvásárlása is gondot jelent.

A megkérdezett szülők 16%-ának kevesebb mint 10 lej állt rendelkezésére ajándékvásárlásra, 30 százalékuknak 10 és 50 lej közötti összeg, 22 százalékuknak 50 és 100 lej közötti, és mindössze hat százalék vásárolhatott ajándékot 100 lej felett. 

A szülők 70 százaléka valamilyen alapszükségletet fedező ajándékot választ, élelmiszert, ruhaneműt, tanfelszerelést, 28 százalékuk olyat, ami örömforrás a gyerek számára – játék, édesség stb. 

A megkérdezett családok 28 százalékának tavaly sem volt karácsonyfája, 52%-nak szegényesen díszített fenyőfára telt, és mindössze 20 százalék rendelkezett olyannal, amilyet szeretett volna. 

A szülők 74 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a karácsonyi időszak nem öröm, sokkal inkább stresszes számukra a pénzhiány miatt. Stresszforrás ugyanakkor a szégyenérzet, hogy nem tudják biztosítani családjuknak a legszükségesebbeket, nem tudják kifűteni a lakást, és az is, hogy nem tudják, lesz-e elegendő pénzük élelemre, téli ruhára... 

Nem csoda, hogy az ilyen családok számára nem öröm az ünnep.

Romániába a külföldön dolgozó szülőknek még a fele sem jött haza karácsonyra a gyermekeihez. A „Mentsétek meg a gyermekeket” szervezet szerint több mint 75 ezer gyermek töltötte szülők nélkül az ünnepet. 

De nem csupán az itthon hagyott gyermekek számára volt nehéz ez a karácsony. Harmadnapján a fő hírek hatalmas árvizekről, hóesésről, halálos balesetekről, tüntetésekről, áremelésekről szóltak, egy-egy sípálya vagy fürdőhely szórakozásaival „fűszerezve”.

Ferenc pápa december 26-án, a Szent Család ünnepén arról beszélt, hogy Jézus családja alázatos és egyszerű volt, Mária és József ugyanúgy szerette és aggódott gyermekéért, mint bármelyik más édesanya és édesapa. Azzá az emberré, akik ma vagyunk, nem a rendelkezésünkre állt anyagi javak tettek, hanem a szeretet, amit kaptunk” – jelentette ki.

A pápa szerint sem létezik „a szentképeken ábrázolt tökéletes Szent Család”, mivel a családi élet mindennapos kihívásokból áll, váratlan problémákkal, szenvedéssel, fájdalommal. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató