2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kevesebb mint egy hónappal a kormány átvétele után a szociáldemokraták és az új miniszterelnök mandátumának első komoly problémájával szembesültek. Fény derült az idősek és fogyatékkal élők szociális otthonaiban található horrorisztikus állapotokra, sőt a hatóságok, esetenként a politikai döntéshozók cinkosságára. A botrányba belekeveredett a párt két fontos minisztere – a munkaügyi és a családügyi miniszter is –, akiknek a botrány miatt le kellett mondaniuk tisztségükről.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) próbálta megosztani a felelősséget a liberálisokkal és az ellenzéki Mentsétek Meg Romániát Szövetséggel (USR), és az USR polgármestereinek lemondását követelte. A miniszterelnök is egyértelművé tette, hogy több érintett polgármester és megyei tanácsi vezető lemondására számít.

Egyes elemzők szerint a kormányfő számára a tragédia lehetőséget kínált arra, hogy eljátssza „a szenvedő ember védelmezőjének” szerepét. Ugyanis a PSD elnöke ott avatkozott be a dolgokba, ahol Románia elnöke oly sokszor tétovázott. Elemzők szerint a miniszterek kiiktatása is egy lépés volt tekintélyének megszilárdítása felé. 

A Mentsétek Meg Romániát Szövetség természetesen azonnal meglovagolta az ügyet, máris a jövő évi választási stratégián dolgozik, amikor – reménye szerint – átveszi a hatalmat, mondván, hogy Romániának új kormányra van szüksége, látván a közpénzek pazarlását.

Azonban azUSR nemcsak az öregotthonokkal és a PSD-vel foglalkozik. A minap törvénytervezetet iktatott a parlamentben a megyei névadó bizottságok megszüntetésére. Ami, tudjuk, mit jelentene a magyarlakta települések számára. Az ellenzéki párt szerint évi 6,8 millió lej közpénzt lehetne megspórolni a jogszabály elfogadásával. 

Mi történik még az országban? 

Egyelőre büntetlenül maradt az úzvölgyi katonatemetőben nemrég történt nacionalista randalírozás, amikor a Nemzet Útja által a helyszínre csődített résztvevők engedély nélkül állítottak fel fakereszteket az ott soha el nem temetett román hősök emlékére. Ez nem probléma. Ez az ország mindennapi élete. Késik a sokat emlegetett államreform, amely egyebek közt azon kormányzási mechanizmusoknak a megszervezését jelentené, amelyek biztosítanák az állampolgárok méltóságát, jólétét.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató