Robbant a bomba a késeléses buli kapcsán

Még meddig folytatunk struccpolitikát?

Tragikus, ami csütörtökön a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá besorolt egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum gólyabálját követő bulin történt, függetlenül attól, hogy iskolai vagy nem iskolai rendezvényről beszélünk. Három diákot megszúrt egy társuk és nem ez az egyetlen alkalom, amikor agresszióra kerül sor a tanulók között. Az elmúlt tanévben – 2021-2022-es – közel 10.000, szám szerint 9.741 erőszakos eset történt Románia iskoláiban, a Tanügyminisztérium felmérése alapján. Ez a szám pedig egy növekedő tendenciára utal, mert a 2019-2020-as tanévben „csak” 8.000 esetet jegyeztek. Ez pedig csak a jéghegy csúcsa, hiszen számos történés nem kerül napvilágra, hanem az intézményen belül megbeszélik, eltussolják azt. Ilyenkor jönnek az ígéretek, hogy többet nem fordul elé, az ügy pedig bekerül a szőnyeg alá, miközben sem a szülők, sem a tanárok, sem az iskolapszichológus nem foglalkozik vele. Az sem kizárt, hogy egyesek nem is tudnak róla.

            A marosvásárhelyi hármas késelés kapcsán egyesek azt állítják, hogy önvédelem volt. Csak az a kérdés, hogy mivel szemben? Illetve mi kellett ahhoz történjen, hogy ez legyen egy válaszlépés? Hiszen az erőszakos válaszlépés soha nem megoldás és nem jogosít fel senkit az agresszióra, fizikai bántalmazásra. Sokan állították azt, hogy a késelő diákot társai verbálisan sértegették, azaz bullyingolták. Vannak olyan személyek is, akik azt állítják, hogy rá is ugrottak társukra, aki erre válaszképpen előkapta a kését. Az agresszió nem megoldás, ugyanakkor nem is lehet válasz. Ez már önmagában tragikus, de nem kizárt, hogy ilyen esetből egyre több lesz, ha a pedagógusok nem változtatnak a struccpolitikájukon, és nem kezdik el felvállalni, valamint egyben megvalósítani nevelői szerepüket.  Azt sem szabad elfelejteni, hogyha továbbra is ennyire meg lesz kötve a kezük, akkor nem lesznek képesek valós eredményt elérni a nevelés és probléma megoldás színpadán.

            Az iskolában oktató tanárok közül többen is tudták, hogy a késelő diáknak mentális gondjai vannak. Egyesek talán jelezték is ezt a szülőknek vagy az iskola vezetőségének, ebben viszont nem lehetünk biztosak. Abban viszont igen, hogy nem egyedülálló esetről van szó. Pedagógusi vélemény szerint szinte minden osztályban vannak olyan gyerekek, akik hajlamosak lehetnek arra, hogy hasonló tragédiát idézzenek elő. Az oktatók mégsem tesznek semmit, egyrészt azért, mert a szülő beleegyezése is kellene, amit nem kapnak meg, másrészt azért, mert lehet nem foglalkoztatja őket a kérdés, ami mára már jelenséggé nőtte ki magát.

            Nem ez az első eset Marosvásárhelyen sem, egy pár évvel korábban szintén egy gólyabált követő bulin szintén történt egy késelés, viszont akkor sikerült eltussolni az ügyet. Vagyis a tanárok azt az opciót választották, ami a legkárosabb. Nem megvizsgálni az ügyet és megelőzni a továbbiak előfordulását, hanem a szőnyeg alatt eldugni, illetve hagyni feledésbe merülni. Ez a jelenség nemcsak Marosvásárhelyen létezik és nemcsak a magyarlakta településeken, mindenhol fellelhető. A struccpolitika pedig oda vezet, hogy országos szinten egyre több szomorú esetről kell beszéljen a sajtó. Már, ha hagyják neki...

            Egyesek azt várják el, hogy a médiaorgánumok közleményekből éljenek és csak akkor hívják fel az érintetteket, amikor az az intézménynek jó és már képesek elmondani vagy felolvasni egy betanult szöveget. Ha pedig valaki másképpen tenne, kiállna és őszintén, bátran elmondaná azt, amit látott, akkor beindul egy hatalmi gépezet. Ez többnyire a tanárok, szülők vagy éppen az iskola vezetősége részéről. Egy fecske nem csinál tavaszt, tartja az ismert mondás, viszont legalább próbálkozik, már ha nem törik le a szárnyát. Egy ilyen incidens, egy diák megfélemlítése akár kirúgással, akár megbuktatással több más diák bátorságát is el tudja venni. A következő adandó alkalommal nem mernek majd kiállni. Nem merik majd elmondani a véleményüket, mert attól fognak tartani, hogy az egykori társuk sorsára jutnak. Elfogadhatatlan, hogy egyesek retorzióban részesítik azokat, akik bátrán ki mernek állni és elmondják a történeteket. Arra is több példa van, hogyha ezt egy diák teszi akár kirúgással is fenyegetik. Valóban ez a megoldás? Valóban félelemkeltéssel és eltussolással lehet csak megoldani a problémákat? Valóban a szőnyeg alá kell mindent seperni? Valóban egy időzített bombát kell nevelgetni? Mindezt azért, mert egyes személyek ragaszkodnak egy képhez magukról, ami nem sérülhet vagy ragaszkodnak a kényelmes bársonyszékükhöz? Emberek vagyunk és hibázunk, de merjük felvállalni. Merjünk kiállni és támogassuk a bátrakat. Nem olyan rég emlékeztünk meg 1956-ra, tisztelet a bátraknak!, ez most is érvényes kellene legyen! Most is tisztelni és támogatni kellene a bátor, gerinces és felelősségteljes embereket, fiatalokat. Nem az a megoldás, hogy letörjük a szárnyukat, különösen nem pedagógusként. Vagy talán az lenne egyes tanárok célja, hogy a jövő generációja, akiknek a formálásért a pedagógusok fajsúlyosan felelősek, egy megalkuvó, meghunyászkodó társadalom legyen? Csak remélni tudom, hogy nem!

            Azt is szem előtt kell tartani, hogy ilyenkor vannak teóriák, vannak olyan részletek, amelyek nem találnak, viszont ezek az összképen nem változtatnak. Lehet arra gondolni, hogy milyen helyzetbe került a késelő gyermek és családja. Igen, biztos nem kellemes most nekik. De először talán abba kellene belegondolni, hogy mit élnek át azok a szülők, akiknek a gyermekét megkéselték és akik most kórházban vannak. Mit élnek át azok a gyermekek, akik elszenvedték a támadást. Lehet arra is gondolni, hogy miért bánt egy újságíró egy olyan intézményt, ami már amúgy is sokat szenvedett? Milyen különbség van egy késeléses esetben egy elitnek nevezett és egy városszéli iskola között? Semmi! Abban az esetben sincs semmi különbség, ha nem iskolai rendezvényen vagy az iskola épületében történt a támadás. Ez egy közügy, amit nem szabad vagy legalábbis nem lenne szabad eltussolni. Még akkor sem, ha egyeseknek ez lenne a kedvezőbb. Egyértelműen hitelességi kérdés az, hogy a rendőrség kapta-e el az elkövetőt vagy a saját édesapja vitte vissza. A hitelességre vonatkozik, ugyanakkor az események sűrűjében ez csak egy részletkérdés. A megtörtént események súlyán nem változtat. Tartsuk szem előtt: három gyereket éjjel megszúrtak Marosvásárhelyen, ketten közülük kórházba kerültek és az elkövető egy diáktársuk volt, aki késsel ment be egy szórakozóhelyre. A felelősség egyaránt terheli a szórakozóhely személyzetét, akik nem nézték meg, hogy mivel mennek be emberek és akik kiskorúaknak is adtak alkoholt, a tanárokat, akik tudtak a diák gondjáról, de homokba dugták a fejüket és a szülőket is.

            Kedves pedagógusok, senki nem szeretne ilyen tragédiákat látni a jövőben, nem szeretne senki arról beszélni, hogy nő az iskolában vagy iskolai környezetben elkövetett agressziók száma. Senki ne dugja a fejét a homokba, senki ne folytasson struccpolitikát, hanem álljanak ki és mondják el, hogyha egyes diákoknál gondot észlelnek. Addig húzzák a vészharangot, ameddig vagy szülők, vagy az iskola vezetősége felfigyel a jelenségre. Csak így lehet elejét venni a gondoknak, csak így lehet megelőzni a tragédiákat. A bátor diákokat pedig ne nyomják el, hanem támogassák, adjanak teret annak, hogy merjék elmondani a véleményüket, hogy merjenek kiállni. Ezért pedig elismerést és ne retorziót kapjanak. Tanár, diák és szülő együtt kell dolgozzon azért, hogy élhetőbb legyen az iskolai környezet, azért, hogy egy felelősségteljes következő generáció kerüljön ki az iskolapadokból!