Rien n’est parfait, avagy „Szpunéc romünésté!”
2012-01-30 17:15:09
- Horváth-Kovács Ádám
Az első benyomás elragadó: meleg fogadtatás a pultnál szorgoskodó pincérek részéről, ízléses, igényesen kivitelezett, festményekkel díszített belső tér, igazi européer hangulat, akár Párizsban is helytállna. A hely varázsa azonban azonnal megtört, amikor a csinos pincérnő a forró csokit kérő munkatársnak, ahelyett, hogy felvegye a rendelést, ezt mondta: – szpunec romüneste!
– Semmi sem tökéletes, sóhajtott a Kis herceg rókája. Sajnos ezúttal nekem is így kell sóhajtoznom. Történt ugyanis, hogy a munkatársakkal, légkörváltozás céljából, betértünk szakmai megbeszélésre egy nemrég megnyílt, közismert, magyarok által működtetett belvárosi (marosvásárhelyi) kávézóba.
Az első benyomás elragadó: meleg fogadtatás a pultnál szorgoskodó pincérek részéről, ízléses, igényesen kivitelezett, festményekkel díszített belső tér, igazi européer hangulat, akár Párizsban is helytállna. A hely varázsa azonban azonnal megtört, amikor a csinos pincérnő a forró csokit kérő munkatársnak, ahelyett, hogy felvegye a rendelést, ezt mondta: – szpunec romüneste! Hirtelen elmúlt a varázs, egy pillanatra megfagyott a levegő, aztán összeszedtük magunkat, és kénytelen-kelletlen elmotyogtuk legjobb tudásunk szerint, hogy mit szeretnénk fogyasztani. Mivel nagyon szűkös idő állt rendelkezésünkre, nem foglalkoztunk tovább az üggyel, de azóta is gondolkodom, hogy mi lehet a magyarázata annak, hogy egy ennyire igényesen kivitelezett, látszólag minden apróságra figyelő tulajdonosok olyan pincéreket (is) alkalmaznak marosvásárhelyi kávéházukba, akik nemhogy nem beszélnek, hanem nem is értenek magyarul (vagy nem akarnak érteni, ami még rosszabb). Nem tudom, hány alkalmazott van az illető kávézóban, abból hány magyar, de minket két pincérlány szolgált ki, és egyik sem értett vagy beszélt magyarul. Itt nem arról van szó, hogy kizárólag magyarokat kell alkalmazni (habár arról is vitatkozhatnánk, hogy őshonos marosvásárhelyiek versus újkori Kárpátokon túli betelepedettek), vagy hogy nem tudnánk románul rendelni, de igenis, elvárnám, és gondolom, nem én vagyok egyedül ezzel, hogy egy marosvásárhelyi, magyar személyek által működtetett kávézóban (és nem csak) a kiszolgáló személyzet beszélje anyanyelvemet, ami az ügyfelek jó részének a nyelve is. Azt kétlem, hogy ebben a városban ne lennének olyan ügyes pincérek, akik mindkét nyelvet jól beszélik. Hogy a tulajok a magyar kávézókra – értsd pénzükre – hajtanak, azt abból is lehet látni, hogy egyik legnépszerűbb kolozsvári magyar portálon egy magyar publicisztikai verseny főtámogatója az érintett lokál. Magyar honlapja ugyan nincs, ez sem volt fontos a magyar kultúrát „támogató” jó magyar vállalkozók számára. Mint megtudtam, eleinte az étlap, illetve itallap is kizárólag románul létezett, azóta már, talán éppen közfelháborodás miatt, a más téren megnyilvánuló igényességgel sikerült orvosolni ezt a mulasztást. (Hasonló, úgymond „magyar”, vagy magyarok által frekventált lokálokban éppen ez az, ami krónikusan hiányzik.) Hogy milyen okok vezetnek a magyarul beszélő ügyfelek nyelvének figyelmen kívül hagyására, ez számomra olyan rejtély, amire nem találok választ. Talán valaki majd felvilágosít. Ugyanis ha kizárólag a szakmai szempontot vesszük figyelembe, egy jó kereskedő a minőségi áru és üzleti környezet mellett elsősorban az ügyfelekre való ráhangolódással, kedvességgel tudja felhívni magára a figyelmet, és gondolom, hogy magyar ügyfelek, vendégek esetén természetszerűleg leginkább magyarul tudunk eljutni a kliens szívéhez és ezenfelül zsebéhez is. A magyar nyelv, illetve a kétnyelvűség tudatos felvállalása a jórészt közösségünk pénzén meggazdagodott vállalkozóink részéről? Hmm… Ez egy olyan téma, amibe most nem mennék bele…
