Közhelyes felütéssel: alighanem fehér, kellemes, békés és szép karácsonyunk lesz, hiszen minden reményünk megvan, hogy havas tájra tekinthet ki az ajándékosztó és ajándékváró polgári népség. Lesznek jótékonysági akciók, amelyeket szervezetek és hivatalok indítottak el már hetekkel ezelőtt. Ennek kapcsán pedig a média meg fogja jegyezni – évek óta havas és nyári pusztába kiáltott szó –, hogy: polgártársak, a jótékonykodás és a szegények, elesettek segélyezése nem csupán karácsonyi feladat, kipipálandó napirendi pont, emberiességi megbízatás teljesítése, üdvakció égi helyünk biztosítására, szép gesztus: legyen egész évre szóló folyamat.
Ugyanakkor a haszonelvű, pragmatikus robotok, szigorú materialisták, technokrata kormányzók, gőgös iparlovagok és statisztikákba belehabarodott elmék szerint a munkaalapú társadalomnak csupán járulékos eleme a jótékonykodás, az adomány- és áldás- osztás. Minden eurócentért meg kell dolgozni, semmi sincs ingyen, még a levegő sem. Pláne mióta a klíma folyton romlik a mérgesgáz-kibocsátások nyomán, és a lélegeztetőgépek – melyektől óvjon a Fennvaló –, mint hallottuk, a kínai gyártmányok gyorsan elromlanak, mert silány minőségűek.
Az emberiség rövid emlékezetű: pedig annak idején sokat szidtuk azokat a kínai termékeket, amelyeket pártunk szerzett be bölcs kereskedelmi politikája révén a lakossági igények kielégítésére – kínai tréningruha, teniszcipő (tornacipő), töltőtoll vagy Ancient Porcelain néven forgalomba vetett cigi. Ezek elmúltak. Maradnak viszont a kínai olimpia bődületes sikerei, meg a mostani téli olimpia, amit nem lehet igazán bojkottálni.
Ami a levegő minőségét illetlenül illeti, az unió azt kéri, hogy a lakosság térjen vissza városi távfűtési rendszerébe, mert az egyéni kazánok mind-mind kiváló szennyezőforrások. Hát erre azt javasolom, jöjjön ide az unió fűtésbiztosa, és nézze meg a leszerelt kazánházak helyén felmagzott létesítményeket, cserélje ki a hővezetékeket, és egyáltalán beszéljen a magától is boldoguló, jól fűtött lakások tulajdonosaival, győzze meg őket az EU-komfortos távfűtésről. A közösködés előnyeiről. Nem lesz sétagalopp.
A jótékonykodásra visszatérve, épp ezekben a napokban kerültek kezembe két vásárhelyi újság lapszámai a harmincas évek elejéről. Ekkor dühöng a gazdasági válság, amire válaszul sztrájkok törnek ki (ilyen volt – emlékszel még történelemből – a bukaresti grivicai vasúti műhelyek munkabeszüntetése, a ploieşti-i kőolajipari munkások mozgalma, melynek következtében a Vaida-Voevod kormány bevezeti az ostromállapotot Romániában, és hat hónap helyett két évig tartják fenn az egymást váltó kormányzatok), és a városok munkanélkülieket segélyező bizottságokat hoznak létre, amelyek tűzifát és lisztet osztanak, számba veszik a többezres munkanélküli tömeget, népkonyhát tartanak fenn, felállítják a mindenki karácsonyfáját a főtereken, a kültelki iskolák tanítói a gazdag családokhoz fordulnak, akik egy-két gyereket vállalnak – mindennapi ebéddel látnak el. És a hírlapok név szerint közlik a jótékonykodó polgárok és polgárasszonyok nevét. Ez egy fajta büszkeség és közmegbecsülés forrása is, a társadalomban elfoglalt kivételes helyet biztosítja annak, akinek neve legtöbbször szerepel a sajtóban. Nincs névbetűzés, nincs kikockázás, elhomályosítás. (A történész számára öröm, ha nevesíthet a múltról szóló, többé-kevésbé hiteles értekezésében.)
A farsangi bálok (iparosok, kereskedők, hivatalnokok, szabadfoglalkozásúak rendezésében), a népmulatságok és a felekezeti estek bevételét ugyancsak erre fordították. Hitték, hogy ezzel megszüntethető valami abból az igazságtalanságból, amely mindig is része volt az emberi társadalomnak, mert az emberiség így van összerakva, így tolatott be a történelembe, és ha a Holdon vagy Marson is lesz civilizáció, az ott meghonosodó űrkarácsonyokon egyeseknek lesz karácsony műfával, kőfával (?), meteoritokkal díszítve, mások pedig szemlélhetik az űrt (kamrájukban) és a közelebb került csillagos kozmosz lenyűgöző látványát. Ha ez egyáltalán megvigasztalja reménybeli utódainkat.
Ugyanis az emberi problémákat magunkkal visszük odátra is. Mást amúgy sem vihetünk. Legalább a jóságot és reményt is tegyük be űrruhánk egyik titkos zsebébe. Isten ugyanis közelebb van.
