Nem szívesen használok idegen szavakat magyar szövegben, de a címben leírt fogalom immár olyannyira „polgárjogot” nyerni látszik, hogy lassan nem lesz nyelv-idegen.
Nem szívesen használok idegen szavakat magyar szövegben, de a címben leírt fogalom immár olyannyira „polgárjogot” nyerni látszik, hogy lassan nem lesz nyelv-idegen.
Rendszerint akkor jut eszembe a lajstromba vétel, amikor arról olvasok, hogy Magyarországon előzetes és kötelező jelleggel be fogják vezetni a választási névjegyzékre való, egyébként önkéntesnek is mondott feliratkozást. Vagyis az a teljes jogú magyar állampolgár, aki részt óhajt venni az éppen esedékes választáson, elsétál a közigazgatásilag illetékes hatósághoz (település, Budapesten kerület, esetleg a folyamatban levő járási rendszer központja?) és bejelenti, hogy szavazni fog. Gondolom, ott ellenőrzik személyi adatait, majd talán adnak egy igazolást is, hogy az illető állampolgár jogosult szavazni. Vigyázat: négy évre szól az igazolás, vagyis aki elmulasztja a beiratkozást 2014 márciusában (a várható legközelebbi általános választást megelőző hónap), az a rá következő szavazásokon (helyhatósági, esetleges időközi stb.) négy évig már nem szavazhat, bármennyire is igyekezne. Jó lesz tehát alaposan meggondolni, mit is lép az egyszerű ember. És persze félre kell tenni azt az igazoló iratot is jó helyre, nehogy eltűnjön, mert akkor hiába a regisztráció, nem lehet szavazni!
Olyan apróságokkal, hogy esetleg utazni, várakozni is kell a hivatalba menet és ott tartózkodva, most nem foglalkoznék, csak úgy tamáskodom: mennyibe is kerül ez anyagilag az országnak és a polgárnak? Hiszen az elektronikus nyilvántartás korában már annyi adattal rendelkezik rólunk állam bácsi, hogy egy névsor összeállítása csupán a nyomtató kapacitásán múlik. Kifüggeszteni is lehet, irattartóban is el lehet helyezni, és megfelelő időpontban a mindenkori választási bizottság rendelkezésére lehet bocsátani. Ezeknek az adatoknak pedig bizonyára birtokában van a hivatal, hiszen másként hogyan bonyolódna olyan sűrűséggel a nemzeti konzultációk folyamata? Ami hitelt érdemlő források (magyar média) szerint röpke 700 millió forintba kerül, egyszeri alkalommal. Teszem hozzá, hogy állítólag a postán kiküldött kérdésekre a címzettek mintegy tíz százaléka küldött választ a hivatalnak, ami nem valami biztató. Mondhatnám, az emberek többsége úgy gondol-(hat)ja, azért van a közpénzen eltartott hivatal, hogy sorsdöntő kérdésekben, alapos szakmai, szociológiai és egyéb szempontok figyelembe vételével fogadjon el határozatokat, alkosson törvényt vagy szabályokat. Ennyit a regisztrációról...
Milyen jellemző, hogy két szomszédos országban is folyamatosan foglalkoznak az állampolgá-rok megfegyelmezésével. Miközben ugyanis Magyarországon a fent említett elgondolások törvénybe iktatásán munkálkodnak, addig Romániában már túl vagyunk egy két hónapos tébláboláson a fölött a kérdés fölött, hogy hány (szavazó) állampolgára is van a hazának? Szegénységi bizonyítvány, hogy ma sem tudjuk biztosan, holott népszámlálástól belügyminiszteri rendeletekig sokféle módszert kipróbáltak rajtunk. Bezzeg, milyen jól jött volna, ha az emlékezetes referendum előtt itt is kötelező lett volna az előzetes bejelentkezés! Nem is kellett volna szavazni az államfő felmentéséről, hiszen bizonyára olyan kevesen iratkoztak volna fel előzetesen, hogy eleve reménytelen lett volna az érvényességi küszöb elérése. Hozzáteszem, akkor bizony azok a túlbuzgó szavazópolgárok, akik (állítólag) többször és több helységben szavaztak, nem is kerülhettek volna be a szavazófülkékbe, megelőzve ezzel azoknak a valószínűleg évekig tartó pereknek a tengerét, amelyek elfoglalják most a gyorsaságáról és tárgyilagosságáról nem éppen híres igazságszolgáltatásunk drága idejét. Igaz, cserében nem kell a bíráknak és ügyészeknek a korrupciós dossziékkal foglalkozniuk, hiszen nem jut azokra elegendő idő és emberi erőforrás, hogy „modernül” fejezzem ki magam.
Sajnálom, hogy ilyen gúnyolódó hangnemben vagyok kénytelen gondolatokat megfogalmazni a független igazságszolgáltatásról. Sőt, még abban sem vagyok biztos, hogy soraimért esetleg nem fognak-e büntető eljárás alá vonni, mert, úgymond, befolyásolni próbálom vagy lejáratom az igazságszolgáltatást. Abban reménykedem azonban, hogy olyan közel vannak immár a parlamenti választások Romániában, hogy azok fölülírnak minden mást a döntési helyzetben levők számára, így csekélységemmel sem fog senki foglalkoz(hat)ni. Látom ugyanis, hogy a választási szövetségek megkötésének határideje (szeptember 16.) lejárt, a romániai jobboldal meg is kötött egy ilyen szövetséget, miközben a magyar közösség is rövidesen nyilvánosságra is hozza jelöltjeit a december kilencedikei megméretésre. Nem örvendek annak, hogy várhatóan ezúttal sem lesz olyan összefogás, amely nélkül leendő magyar jelöltjeink esélye nagyon csökkenni fog a számunkra fontos dolgok menetének befolyásolására. Azt pedig kifejezetten visszatetszőnek tartom, hogy mialatt majd mindenki összefogásról nyilatkozik, egyetlen lépést, kéznyújtást nem tesz ennek érdekében, tovább mélyítve azokat az árkokat, amelyek az elmúlt legalább tíz év alatt oly sok kárt okoztak közösségünknek. Vajon csak én látom úgy, hogy ez annak (is) a következménye, hogy az érintett szervezetekben személycserékre most sem látszik semmi esély?
