Manapság nem szokás munkásmozgalmi témákról írni. Valahogy kiment a divatból a munkásmozgalom és vele együtt azok a hősök, akikről az iskolában órákat tartottak, tananyag voltak.
Manapság nem szokás munkásmozgalmi témákról írni. Valahogy kiment a divatból a munkásmozgalom és vele együtt azok a hősök, akikről az iskolában órákat tartottak, tananyag voltak. Nem találkoznak az ifjak a munkásmozgalom hőseivel, az illegalistákkal, mert már nincsenek életben, de kit is érdekelnének a szűkebb családi utókoron kívül? Ők pedig mélyen hallgatnak és valamilyen nemes őst keresnek, aki első világháborús vagy 48-as vitézségével tűnt ki, aki ellenállt az ötvenes években, aki csak azért is kitűzte azt a lobogót, amikor más három szín volt hivatalos a felettünk hatalmaskodó parancsából.
Amit elmondok, az egy régi történet még 1900-ból, amiklor az Agrártakarék Bank székháza épült a Széchenyi tér és a Baross Gábor utca sarkán álló telken. (Ma is áll ez a saroképület a Horia utca és a Rózsák tere metszésében, melyet ugyancsak bankként ismersz, vagy ha egy kicsit hetvenéves vagy, akkor neked az a KISZ székháza volt sokáig.)
Szóval, elkészült a szecessziós terv, egy pesti építész, Sándy Gyula terve nyerte meg húsz pályázó közül a bírálóbizottság egyöntetű tetszését, és nekilátnak tavasszal az építésnek. Ám augusztusban leáll a munka, mert a vásárhelyi munkások elégedetlenek, miért alkalmaz Bustya Lajos építési vállalkozó magyarországi kőműveseket, mikor tele a város munkátlan kőművesekkel. Bezzeg az Osztrák Magyar Bank építésekor (Bolyai utca) ugyanez volt a helyzet, akkor a munkások panaszra mentek Geréb Béla polgármesterhez, aki átiratban tiltakozott a honi munkaerő alulfoglalkoztatása ellen, erre a Nemzeti Bank vállalkozói rögtön szélnek eresztették az importpallérokat és -ácsokat. Vagy vegyük például Soós Pál pallérmestert, aki már huszonöt éve áll az építők ipartársulatának élén (még utcát is neveztek el róla régiek a Szentgyörgy tér szomszédságában), aki csupa vásárhelyivel építette meg éppen ezekben az években az Iskola utcai zsinagógát.
A tiltakozásra az Agrárbank építtetői úgy válaszolnak, hogy valamennyi protestáló vásárhelyit elbocsátják. Ez volt szombaton. Hétfőn reggel – hihetetlen gyorsaság – már fel is vonulnak az éptőtelepen (akkor még a santier szó ismeretlen volt, holott a magyar nyelv még nem volt ennyire anglofejlett) a szegedi és debreceni kőművesek, ácsok. A mi vásárhelyi embereink, mit sem törődve az összmagyar szolidaritással, kövekkel, botokkal és téglákkal rontanak a vendégmunkásokra. Azok pedig a közeli honvédlaktanyába menekülnek. (Abba a kaszárnyába, amit te már tűzoltóságként ismersz.)
A szuronyok védelme alatt nem mernek visszatérni, hanem hazahúznak. A munkabeszüntetés még két napig tart, aztán Bustya kénytelen vásárhelyieket fogadni, akikkel el is készül az épület.
Mi a tanulság? Tanulság nincs, csak egy halvány utalás a napjainkban zajló munkaügyi gondokra. Az angol konzervatívok minapi győzelmére és a megszigorítható britországi munkavállalási törvényre.
A másság és a mások imádata akkor sem volt általános. A kenyerét féltő bizony egyáltalán nem gondolt a multikulturalitásra. Még akkor sem, ha történetesen baloldali és a munkásosztály jövendő hőse, a világszabadság előharcosa volt, lehetett volna.
