Csütörtöki csevegés
Szeretem a kora reggeli gépnyitást. Valószínűleg nem mondhatja ugyanezt az, aki egy gyárba megérkezve begyújtja/rúgja az esztergapadot (így mondják, tényleg?), na, szóval bekapcsolja még álmosan, de tudja, hogy testi épségéről van szó, a munkavédelmi szabályok betartása – racionális/eszement/logikus-logikátlan – megvédi őt a balesettől, a reggeli figyelmetlenségből következő súlyosabb hibáktól. Ösztönösen védekezik. A laptop/számítógép nem rendelkezik munkavédelmi szabályzattal. Egyéb veszély, mint a játékszenvedély elhatalmasodása és az intellektuális gazdagodás, információ-túlhalmozás nem leselkedik a reggeli belépőre.
Na szóval máris elkalandoztam, holott az összehasonlítás magától adódott. Azt kívántam csupán előadni kezdőmondatommal, hogy mindig meglepődöm, amikor a számítógép bekapcsolása után a képernyőn egy soha nem látott, kívánatos, különleges táj, természeti csoda, a világörökséghez tartozó város, építmény(együttes) jelenik meg. Nem a szokványos, képeslapokról és filmhelyszínekről ismerős tájkép, városrészlet, hegycsúcs, kies völgy, merész vízesés, szédítő függőhíd, hanem valami rejtettebb, amelyet profi fotósok, alpinisták, akrobaták, művészserpák fotóztak le, és reggelente az én gépemre küldik fel, és megkérdik szégyen nélkül, tetszik-e nekem.
Legtöbbször lájkolom, mert érdek és fenntartás nélkül tetszik. Sőt a gép becsalogat a véleménynyilvánítás után a képek és tudnivalók sűrűjébe, ajánl, eligazít, reklámoz, elvégzi mindazt, amit az ember elvárna egy ciceronétól, egy vérbeli és okos idegenvezetőtől. Ha várost látogatsz, hotelt is ajánl, vagy még szebb panorámát, felhívja figyelmedet a nevezetességekre, és ha továbbiakra is kíváncsi lennél, megismertet a hely történetével, statisztikai adataival, vagy további csábos linkeket kínál.
Midőn arról fecserésztem, hogy érdek nélkül nézegetem ezt a gépileg generált látványparádét, mely időről időre random változik, hálás vagyok az elektronikának, a szatelitnek, szolgáltatónak, Neumann Jánosnak, a villamosműveknek és persze a reggeli kávénak, amelyet magam főztem meg, és természetesen ez esetben is vissza kell utalnom a villanytelep (hő- vagy vízi erőmű, szélkerék, nem hagyományos energiatermelők) díjszabott segítségére, mert a kotyogóm elromlott, elavult, ausgepurczant, és a boltban kapható kávéfőző masinák már mind átláthatóbbak a glásznosztynál, hang- és fényjelző rendszerrel vannak ellátva, félautomaták, koordináta- és földrengésjelzők. Ja és tisztességes kávét préselnek ki magukból rövid időn belül.
Még egyszer nekirugaszkodom: az elébem táruló nagylátószögű képek néztén elfog az irigység. Lehet a sárga ázsiai vagy a fekete afrikai. Nincs különösebb rendszertani vonzata. A lényeg, hogy felébred ilyenkor a nézőben (a szövegíróban) a gyűjtőszenvedély. Ilyen képeslapra vágyik onnan, sokra, valamennyire, és bosszankodik, hogy a képeslapgyártók kényelmesek és fantáziaszegények, nem fotóztatnak embereikkel különlegességet, megelégszenek azzal, amit a kocaturisták úgyis megvásárolnak, egy lapon sok apró képpel (ún. mozaiklapok), vagy olyan látleletet adnak, amely szerintük és a közhelyes ízlés szerint is „reprezentatív”.
De van egy másik vonzata is, ahhoz, hogy ezt a bosszúságot begyűjthesd élőben, közvetlen egyenes adásban – oda kell utaznod. Ott kell megvallatnod a boltok előcsarnokába, az utcai bejáratnál elhelyezett forgatható képeslap- és szuvenírállványt. Tehát megtervezed (megtervezteted) az utat, repülőjegyet foglalsz, társasutazáshoz útitársat keresel és irodákat nyaggatsz, buszra ülsz, gépkocsiba (ha már/még van), hitelkártyával felfegyverzed magad, és útnak eredsz. Ha szerencséd van, belépsz a látvány kellős közepébe, ott vagy azon a helyen, ahová a géped hajnali képeslapja küldött. Ha nincs, kérdezősködsz, mutogatsz és veszel egy másik jegyet, biztatod magad, holnap megtalálod, hogy veled aztán nem lehet kibabrálni: te leszel a vidék, a város első erdélyi felfedezője, és veszel egy-két olyan lapot gyűjteményed számára, ami, úgy emlékszel, még nincs meg.
Akárhogy is – nem éltél hiába.
