2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 Az egészségügyi ellátórendszer minden országban kulcsfontosságú ágazat. A megfelelő működéséhez három fő komponensre van szükség: megbecsült szakemberekre, megfelelő felszerelésre és a gyakorlatban is működő szabályozásokra. Az utóbbi időben Romániában sokan elégedetlenek az egészségüggyel, és azt is látni kell, hogy míg az ország egyes településein orvoshiány van, addig máshol túl sok az egészségügyi alkalmazott.

A hazai orvosképzés kapcsán dr. Vass Levente egészségügyi szakpolitikus, az Egészségügyi Minisztérium volt államtitkára mondta el, hogy ez még mindig egy vonzó szakterület, ezt bizonyítja az is, hogy a marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemen a magyar tagozatos képzésre idén is nagy volt a túljelentkezés, még akkor is, ha nincs meg az önálló magyar kar, noha ezt a törvény 2011 óta szavatolja.

Technológiai oldalról is szükség lenne a fejlesztésre, és ez lesz a következő évek nagy feladata az egyetem vezetősége számára, mert új diagnosztikai gépek, a technológiai előrelépés elengedhetetlen, húzta alá dr. Vass Levente, aki azt is hozzátette, hogy biztosítani kellene azt is a diákok számára, hogy akár egy évet is külföldi egyetemeken tanuljanak, ezt az évet pedig  itt fogadják el, hiszen csak így lehet új tudást, mást szemléletet is behozni és ezzel is fejleszteni az itthoni ellátási rendszert.

A hazai orvosképzés kapcsán azt is látni kell, hogy ez egy túlméretezett rendszer, mintegy 40%-kal több orvost képez ki Románia, mint amennyire szüksége lenne, és éppen ez garantálja a biztonságát, fogalmazott az egészségügyi szakpolitikus. Ezzel kapcsolatban viszont azzal is tisztában kell lenni, hogy ha csökkentenénk a képzési helyek számát, és ugyanannyi orvos hagyná el az országot, akkor azt már nem bírná ki az ellátórendszer, éppen ezért arra is nagy szükség van, hogy megtanítsuk a jövő orvosainak, hogy itthon is jó dolgozni, ehhez persze az is elengedhetetlen, hogy az állam jobban finanszírozza a járóbeteg-ellátást is, emelte ki dr. Vass Levente. A támogatáson és az anyagi forrásokon túl az is fontos szempont, hogy politikailag mérve legyen, hogy egy ciklus alatt mennyit fejlődött az egészségügy, mennyivel lettek rövidebbek a várakozási idők. Továbbá az orvosoknak azt is meg kell tanulniuk, hogy emberséges ellátásban részesítsék a pácienseket, ezalatt azt kell érteni, hogy bár a mai rohanó világban nehéz, hallgassák meg a páciens panaszait, ne szóljanak közbe, mert ha a beteg nem beszélhet, nem mondhatja el a panaszát, akkor az orvos is lényeges információktól esik el, húzta alá az Egészségügyi Minisztérium volt államtitkára.

A romániai egészségügyi rendszerben arra is nagy szükség lenne, hogy minél több helyen létesüljenek járóbeteg-rendelők, hogy a pácienseknek ne kelljen elutazniuk máshová vizsgálatra. Ugyanis ha az utazást nem tudják egyedül megoldani, akkor még szükségük van valakire, vagyis már két embernek megy el a napja azért, mert bizonyos településeken nincs járóbeteg-ellátás, a helyzetet tovább súlyosbítja az a tényező, hogy nem minden esetben oldódik meg egy nap alatt a kivizsgálás, mondta az egészségügyi szakpolitikus. Ennek a helyzetnek a megoldására van politikai szándék, és ha az RMDSZ visszakerül a kormányba, akkor az lesz a cél, hogy már a mandátum első felében választ találjanak erre a problémára.

A marosvásárhelyi kórházak fejlesztésére is oda kell figyelni. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, szükség van egy erőteljes lobbizásra Bukarestben, hiszen csak így jut több országos és európai uniós forráshoz Marosvásárhely, mutatott rá a szakpolitikus. Emellett pedig szükség van megfelelő stratégiára is, tisztában kell lenni azzal, hogy mely területek, mely kórházak hány pácienst szolgálnak ki a megyéből, a szomszédos vagy akár a távolabbi megyékből is. Annak érdekében, hogy Marosvásárhely megmaradhasson stratégiai központnak, szükség van a betegutak feltérképezésére, arra, hogy a páciensek bizalommal jöjjenek ide, ha például Csíkszeredában vagy Sepsiszentgyörgyön nem tudják ellátni őket, vagy akár, ha szeretnének egy második diagnózist is, amit nem mellesleg állhatna az egészségügyi biztosítópénztár, ahogy ez már egy létező modell Nyugat-Európában, emelte ki dr. Vass Levente.


Fotok: Nagy Tibor (archív)



A rezidensek kapcsán a politikus arra is kitért, hogy van egy olyan elítélendő és törvénytelen eset, amikor a rezidens nem kell bejárjon, ezáltal, bár lehet, hogy megtanulja az elméletet, a gyakorlatot nem. Tisztában kell lenni azzal is, hogy ezen esetekben nem a rezidens a hibás, hanem a rezidenciátusvezető vagy éppen a rendszer. Az orvosinasok kapcsán dr. Vass Levente arról is beszélt, hogy azon rezidensek számára, akik más helyszínen szeretnék folytatni a tanulmányaikat, ezt a vezető jóvá kell hagyja, és itt nincs helye kicsinyes bosszúknak, esetleg más kórházak lenézésének. Értelemszerűen az utolsó hónapban nem szokták jóváhagyni az áthelyezést, de ha mondjuk egy évről vagy még hosszabb időről van szó, akkor igen, hiszen lehet, az a rezidens otthon szeretne lenni például egy betegeskedő családtagja mellett, akit kezelni is tud abban a kórházban, ahol szolgálatot teljesít, mutatott rá a politikus, aki külön aláhúzta azt is, hogy ha egy rezidenst nem akarnak elengedni, az illető keresse fel a Dr. Vass Levente Facebook-oldalt, és személyre szabottan fogják megvizsgálni a problémáját, választ adni és lépéseket tenni a megoldás érdekében.

A bukaresti Pantelimon-kórházban megtörtént esetre utalva, vagyis, hogy feltehetően orvosok csökkentették egyes betegek noradrenalin-adagját, dr. Vass Levente elmondta, hogy a rendszer feladata az lenne, hogy mindenkinek, aki intenzív terápiás vagy aneszteziológiás ellátásra szorul, annak ágyat biztosítson, mert csak akkor lehet jól dönteni az élet „megállításáról” – figyelembe véve a törvényt és az egyházi előírásokat –, hogyha nincsen ágyhiány. Csakhogy Romániában van! Ebben a helyzetben pedig egyből támadhatóvá válik az orvos, hogy miért egyik és miért nem a másik betegnek ad ágyat, lélegeztetőgépet vagy éppen monitort. Ezért kell biztosítani az aneszteziológiás és intenzív terápiás ágyakat minden beteg számára, akár úgy, mint a koronavírus járvány idején, hogy az egészségügyi menedzserek egyik óráról a másikra ágyakat, üres kórtermeket alakítanak át, hogy ne állhasson elő az a jelenség, hogy valakit nincs hol ellátni.

Azt is látni kell, hogy sokan tisztában vannak azzal, hogy a hozzátartozójuk meg fog halni, és miután elhunyt, azt kérdezik meg az orvostól, hogy mennyit szenvedett, szenvedett-e. Ezekre a beszélgetésekre ki kellene dolgozni valamilyen törvényes szabályozást, hogy készüljön róluk hangfelvétel, kerüljön be a kórlapba, legyen valamilyen nyoma, ami védi az orvost az esetleges utólagos támadásokkal szemben, vélekedett a szakpolitikus.

Összességében nézve, halad, fejlődik az egészségügyi rendszer, és ha ezelőtt 34 évvel még táskában kellett becsempészni egy beteg számára az onkológiai gyógyszereket, addig mostanra jóval könnyebben megszerezhető egy páciens számára egy, már Romániában használt innovatív gyógyszer, emelte ki dr. Vass Levente. Fontos, hogy Maros megyének egészségügyi szakpolitikusa legyen, hogy tudja hozzásegíteni a betegeket és a rendszert, hogy jobb legyen az ellátás. Tökéletes soha nem lesz, hiszen mindig van, ahova fejlődni, de a folyamatos javulás, odafigyelés elengedhetetlen, nyomatékosította a szakpolitikus. Látni kell azt, hogy az egészségügyi rendszer mindenkit érint valamilyen formában, azokat is, akik például most középkorúak, hiszen 15-20 év múlva idősek lesznek, akik rászorulnak az ellátórendszerre. Így minden, amit ma megteszünk, az a mai időseknek és néhány év múlva konkrétan nekünk lesz szükséges és segítség! – mondta dr. Vass Levente.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató