2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Felébredt az egészségügyi miniszter, mint Csipkerózsika mély álmából, és kedden megállapította: a kórházak 80 százalékának, beleértve a bukarestieket is, nem megfelelő a menedzsmentje. Szakmai előadásnak titulált pártrendezvényen hangzott el a fenti kijelentése. Nelu Tătaru szerint új alapokra kell helyezni a családorvosi hálózatot, motiválni kell a „demotivált” megyei egészségügyi igazgatóságokat. Utóbbi gondolat azért is érdekes, mert a világjárvány élesben való lemenedzselése rájuk hárul, és eddig sajnos valóban nem álltak a helyzet magaslatán. A motivációt talán azzal lehetne elkezdeni, hogy versenyvizsgával, szakmai alapon ültessenek vezetőket ezen intézmények élére, az állásokat pedig szintén pályázattal töltsék be. Nem politikai, rokoni „vonalon” tegyenek embereket ilyen felelős állásokba. Vonatkozik ez a kórházvezetésre is, ahol köztudottan pártvonalon kerülnek pozícióba a „menedzserek”. Meggyőződésünk, hogy a miniszter nem üres szavakat szajkóz, hiszen mégiscsak felelős beosztású ember, a jelenleg talán legfontosabb tárca vezetője. Fenti megállapításait vélhetően a kórházi menedzserek teljesítménymutatóira alapozza, éves tevékenységüket alaposan elemezte, és feltételezhetően intézkedik, hogy a szóban forgó állapotokat felszámolja, új, „megfelelő” menedzsereket nevezzen ki. 

A koronavírus-világjárvány „megmutatta a valóságot”: az egészségügyi rendszer teljes egészében beteg – mondja ezt éppen az a miniszter, akinek menedzselnie kellene a hazai járványt. Ami jelenleg úgy történik, hogy bevallása szerint menet közben alkalmazkodnak a tényálláshoz. Aztán elhangzik a minden kampányban jól ismert szlogen: reformra van szükség az egészségügyben. Tătaru szerint egy „korrekt törvénnyel” meg lehetne valósítani a valódi egészségügyi reformot. Gondolom, ezerrel dolgoznak a korrekt törvényen… 

A hosszú nyár nem volt elég arra, hogy felkészüljenek a tanévkezdésre, de, mint kiderült, a választási előkészületekkel is bajban van a kormány, hiszen a koronavírusos betegek, fertőzésgyanús személyek szavazati jogának biztosítása ma is heves vitatéma, megoldást keresnek rá. Mint ahogyan azt is tisztázni kellene, hogy a választások idejére hogyan biztosítják a védelmet a szavazópolgároknak, szavazóbiztosoknak, milyen szabályokat léptetnek életbe ebben a vonatkozásban, kezdve a maszkviseléstől a bélyegzők fertőtlenítéséig stb. Az idő fogy, bő két hét múlva több millió szavazó járul az urnákhoz, ha minden igaz…


Hogy vinné el a fekete mentő! 22 órával korábban

Erről jut eszembe 22 órával korábban

Rollernagyi 22 órával korábban

Közönségszolgálat 22 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 22 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 22 órával korábban

Hírek, rendezvények 22 órával korábban

4keréken 22 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató