2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elkészítése: A káposztát lesózzuk és állni hagyjuk, amíg kissé megereszkedik. Levét kinyomkodjuk, ráütjük a tojást, utánasózunk és megborsozzuk, majd annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, míg nem túl kemény, de már jól formázható masszát nem kapunk.


Káposztafasírt uborkamártással

Hozzávalók: 1 fej káposzta vékony csíkokra vágva, só, bors, 2 tojás, zsemlemorzsa, olaj; a mártáshoz: 1 friss vagy savanyú uborka, só, bors, fokhagymapor, kapor, tejföl vagy joghurt, esetleg citromlé.

Elkészítése: A káposztát lesózzuk és állni hagyjuk, amíg kissé megereszkedik. Levét kinyomkodjuk, ráütjük a tojást, utánasózunk és megborsozzuk, majd annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, míg nem túl kemény, de már jól formázható masszát nem kapunk. Lapos korongokat formázunk belőle (így könnyebben átsül), és forró olajban szép aranysárgára sütjük őket. A mártáshoz az uborkát jól megmossuk, és apró lyukú reszelőn lereszeljük. Levét kinyomkodjuk, hozzáadjuk a tejfölt vagy joghurtot, elkeverjük, majd ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, fokhagymaporral, kaporral és citromlével. Ha savanyú uborkával készül, vigyázni kell a fűszerezésnél!

Tipp: Ha a mártás túl sűrű lenne, hígíthatjuk az uborka kinyomkodott levével, de akkor szintén vigyázzunk a sózással, savanyítással.

Tésztás lecsó

Hozzávalók: 40 dkg orsótészta, 2 nagy hagyma, 1-1 piros, sárga és zöld húsú paprika, 2 paradicsom vagy 1 dl paradicsomlé, 1-2 cikk fokhagyma, olaj, só, bors, fél csokor petrezselyemzöld.

Elkészítése: A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük. A hagymát meghámozzuk, csíkokra vágjuk, és kevés olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a szintén csíkokra vágott paprikát, és kevés vizet öntve alá, néhány percig együtt pároljuk. Kis edényben vizet forralunk, 1 percre beledobjuk az itt-ott bevagdosott paradicsomokat, majd kiszedjük, és hideg vízbe merítjük. A héját lehúzzuk, apróra vágjuk, és hozzáadjuk a lecsóalaphoz. Sózzuk, borsozzuk, beletesszük az áttört fokhagymát, és 5-6 percig pároljuk, ezalatt a leve is kissé besűrűsödik. Végül félrevesszük a lángról, belekeverjük az aprított petrezselyemzöldet, és összekeverjük a kifőtt, leszűrt tésztával.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató