2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rangadót rendeznek Dortmundban és Torinóban

  • 2024-12-10 15:00:00

  • -

Bajnokok Ligája

Két rangadót is rendeznek ma a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának hatodik fordulójában, ugyanis a Barcelona a Borussia Dortmund vendége lesz, míg a Manchester City a Juventus otthonába látogat.

A két meccsnek teljesen más a tétje, mert amíg a német és a spanyol csapat az egyenes ági nyolcaddöntőbe jutásért küzd, addig a vártnál gyengébben szereplő olasz és angol együttes inkább azért van harcban, hogy minél jobb pozícióból várja az egyenes kieséses szakasz első körét, amelyben a 16 közé jutás lesz a tét.

A Barcelona és a Borussia egyaránt négy győzelemmel és egy vereséggel a harmadik, illetve a negyedik helyről várja a rangadót, azaz a győztes óriási lépést tesz afelé, hogy februárban ne kelljen pályára lépnie a 16 közé kerülésért.

A BL-ben mutatott jó kezdés ellenére egyik gárda sincs igazán jó formában. A La Ligában éllovas katalánok komoly hullámvölgyben vannak, ugyanis utóbbi hat tétmérkőzésükből csupán kettőt nyertek meg, ráadásul a Las Palmastól és a Real Sociedadtól is kifejezetten váratlan vereséget szenvedtek. Ezzel szemben a Dortmund az egész idényben rapszodikusan teljesít, a szezon során még egyszer sem tudott két találkozónál hosszabb győzelmi sorozatot építeni. A sárga-feketék ennek nyomán a Bundesligában csak hatodik helyen állnak, de a gyengébb bajnoki szereplést a BL-ben próbálja ellensúlyozni a gárda.

Bár mindkét fél rendszeres résztvevője a legrangosabb európai kupasorozatnak, a BL-ben mindössze egyszer akadtak össze: öt éve a csoportkörben a Barcelona hazai pályán győzött, idegenben pedig gól nélküli döntetlent játszott. Ezenkívül még az európai Szuperkupában csaptak össze a felek, akkor ugyanúgy hazai sikert hozott a barcelonai összecsapás, míg Dortmundban nem bírtak egymással a felek, azaz a Borussia nyeretlen a Barca ellen.

A BL tabelláján 17. Manchester City és 19. Juventus vártnál gyengébb eredményeiben kulcsszerepet játszik a rengeteg hiányzó.

Mindkét csapatot komoly sérüléshullám tizedeli, ez pedig tükröződik az eredményeken. A szigetországiak mindössze egy, míg a torinóiak két győzelmet arattak a legutóbbi kilenc összecsapásukon.

A különbséget az jelenti, hogy a Zebrák legalább döntetleneket érnek el, azaz ebben az időszakban nincs vereségük. Ezzel szemben a Manchester City soha nem volt ekkora válságban Josep Guardiola vezetőedző irányításával, s bár lezárta a hetes nyeretlenségi és az ötös kudarcsorozatát, a jó formától még messze van a gárda, amit jelez, hogy hét végén a Crystal Palace-t sem tudta legyőzni.

A BL-ben korábban csak a 2015-ös csoportkörben találkoztak egymással és akkor mindkétszer a Juventus diadalmaskodott.

Szerdai program

Bajnokok Ligája, 6. forduló: 

* 19.45 óra: Atlético Madrid – Slovan Pozsony (TV: DigiSport 1, Prima Sport 1), Lille – Sturm Graz (DigiSport 2, Prima Sport 2);

* 22.00 óra: Borussia Dortmund – FC Barcelona (DigiSport 1, Prima Sport 1), Juventus – Manchester City (DigiSport 2, Prima Sport 2), Benfica – Bologna, Arsenal – AS Monaco (DigiSport 3), AC Milan – Crvena zvezda (Prima Sport 3), Feyenoord – Sparta Prága, VfB Stuttgart – Young Boys.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató