Pünkösd, az örök ünnep

A lélek köt össze minket

Pünkösd egyszerre az eredményes befejezés és az elkezdés eseménye, ezért örök ünnep. Húsvét után ötven napra valami titokzatos erő okán nagyon erőssé és bátorrá lesz Péter apostol, aki húsvét előtt három nappal még azt is letagadta, hogy egyáltalán ismeri a názáreti Jézust. Pünkösd napján több ezer ember előtt bátran felvállalja, hogy ő Jézus világához tartozik. Ez a péteri lelki és jellembeli változás a pünkösd ünnepe, mely a karácsony és húsvét ünnepsorozatának méltó, szép záróképe. De egyben kezdet is, mert Péter prédikációja után kb. háromezer ember keresztelkedett meg, s ebből a szent magból, a megkeresztelkedett jeruzsálemi gyülekezetből nőtt ki a keresztyén egyház, és halad két évezredes útján, s mindebben benne vagyunk mi is… Ez a mi mindenkori pünkösdi ünnepünk. 

Obermájer Ervin kisegítő lelkész, dr. Macalik Győző és vértanú társai szentté avatási eljárásának posztulátora és I. Sz. Márton Áron püspök szentté avatási ügyének viceposztulátora: 

Megújulás Isten Lelke által

– Mindnyájunk közös tapasztalata, hogy az emberi élet egyik alapvető velejárója a megújulás valósága. Az ember rászorul a megújulásra, mely egyben erőmerítés is az előttünk álló kihívások, feladatok napi szinten való megvívásában. A megújulás ajándékából mindig kettős kegyelem forrásozik: egyrészt visszatérni ahhoz az eredeti forráshoz, amely életünk mélységeiből bugyog fel; másrészt ezt a forrást újszerű módon értelmezni, és életünk minden részletének szolgálatába állítani.

Tulajdonképpen az egyház pünkösdkor e kettős mozzanatát ünnepli a Szentlélek kiáradásának. Mindennek pedig előfeltétele a forrás megtalálása lelkünk mélységeiben. A tanulni vágyó, megrémült, bánkódó, majd végül a feltámadás tényén örvendező apostolok, Jézus Krisztustól tanulva, majd látva őt a feltámadás dicsőséges mozzanatában, ezt a kegyelmet forrásként fedezhették fel. Mindazonáltal negyven napra rá megtanulták a forrás vizének kincseit megbecsülni és jó szolgálatba állítani. A forrás tápláló és felüdítő vize nem maradhatott immár csak az övék, hanem kezdeni kellett azzal valamit. A feltámadás tényének Üdvözítője érzékeltette velük, hogy e nagy misztérium különleges ajándéka nem csak önmagában a Feltámadottal való találkozás mozzanatában bontakozik ki, hanem elsősorban abban, hogy hogyan tudják azt továbbadni, láthatóvá tenni azok számára, akik nem találkoztak még az Üdvözítővel. Keresztény hivatásunk egyik legnagyobb erejét és kincsét tehát Krisztus feltámadásának forrása hozza létre, ugyanakkor ez az erő csak akkor maradhat hatékony, ha az egyház komolyan veszi azt, ami az első pünkösdkor megtörtént, és megtörténhet újból bármikor, ha az egyház azt vágyja és akarja. 

Az első pünkösdkor, az Apostolok cselekedetei beszámolója szerint, szélvihar, természetfeletti morajlás és tűz kísérte az apostolok megújulását, mely a forrás vizének továbbadásához vezetett, egy spirituális kegyelmi lökéshullámot adott, hogy ne csak maguknak tartogassák azt, amit Isten az emberiségnek készített. Ez tette lehetővé, hogy a megújulás, a helyes értelmezés által ma is ereje van a keresztény élethivatásnak, mely jelen van akkor, amikor tanuljuk hitünk felfedezését, amikor hitünk új perspektívában láttatja keresztjeink hordozását, amikor teljes szívvel megörvendeztet a feltámadás megújító boldogsága.

Korunk társadalma kétszeresen hivatva van a pünkösd dinamikájának megtapasztalására. Az értékes és értéket teremtő emberi élet folytonosan meg kívánja cselekedni ezt a dinamikát az élet minden szegmensében. A családban életet adunk tovább, a papi szolgálatban lelki életet akarunk lángra lobbantani, barátságainkban a bizalmat és az őszinteséget nyújtjuk egymásnak, földi hivatásunkban pedig értéket akarunk teremteni az újabb korok nemzedékeinek. Ezeknek a nemes törekvéseknek szükségük van egy természetfeletti megújítóra, akinek a neve Isten Lelke, más néven Szentlélek.

Pünkösdkor az egyház, évről évre visszatérve ehhez a misztériumhoz, frissességet és a megújulás kegyelmét kéri a Mindenhatótól. Szükségünk van a megújulásra, mert a megújulás, Krisztus szellemiségének és igéjének felfrissítése maga az élet.

Csáky Károly református lelkipásztor:

Segítségünk a Lélek ereje

– A zsidók vallásos életében a pünkösd az aratás ünnepe. Nevezik még a hetek ünnepének is. Nevét a görög pentekoszte szóból nyerte, ami ötvenet jelent, ugyanis a húsvéttól számított 7 hét utánra, azaz az ötvenedik napra esett. Ebből a szóból lett a magyar pünkösd. A hetek ünnepe a zsidók számára az egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnep. 

A jeruzsálemi templomban ekkor mutatták be az új kenyeret számos terménnyel együtt, melyekből ez alkalommal ettek először. Ezen az ünnepen adtak hálát Istennek a vetésért, az életet biztosító növekedést adó napfényért, esőért és végül az aratásért. 

Lelki területre térve, hasonló módon a Jézus életének három éven át tartó magvetése beérett. Ennek tápláló eledelét pünkösd ünnepén mutatták be Jézus tanítványai, ami Krisztus szenvedésének tüzében vált igazi kenyérré. Ezt ízlelgették az első pünkösd idején, és ez táplálja ma is a keresztyén világot. Így lett a kétezer évvel ezelőtti magvetés ma pótolhatatlan kenyerévé a keresztyén világnak.

Közben elgondolkozom azon, hogy mi lenne velünk, ha nem volna sem magvetés, sem aratás... Azt látom, hogy ahol ez a munka hiányzik, ott csak nyomorúság van, ott nincs igazi élet sem. Látjuk ezt az éhező világban. Még az éhező gyermekek látása is fájdalmas. De van egy másik terület, melyről a napi híradások számolnak be. Ez Európa, ahol a jó kenyérgabona helyett olcsó és talán mérgezett búzából sütik a kenyeret, holott van tiszta búza, de az, ami jó, egészséges és tápláló, az nem kell. 

Ez a kép a lelki életünket is tükrözi. A krisztusi keresztyén élet tápláló kenyere nem kell a ma emberének. Szívesebben fordul a Nyugat felhígított, lelkeket fertőző tápláléka felé. Sajnos, már mi is fogyasztjuk, ezzel tápláljuk magunkat és gyermekeinket. Ezt erőltetik a megfertőzött lelkek ideológusai, amitől már alig lehet megvédeni még a kicsinyeinket is. Ne csodálkozzunk, hogy olyanná lett ez a világ, amilyen. Mert amit vet az ember, azt aratja is – írja Pál apostol. Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet, aki pedig vet a léleknek, lelkéből arat örök életet. Hová jutunk? Mi vár ránk a jövőben? Fertőzött életünk megmarad-e továbbra is embernek, vagy már az Istentől teremtett lényünket is feladjuk? 

Itt már nincs idő gondolkodásra. Ahogy léptek Európa egyes kormányai az olcsó és fertőzött gabona ellen. Lelki területen is sürgős ez a munka. A Szentírás is figyelmeztet. A bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása, de te uralkodj rajta. Igen nagy a veszély, és kitartó küzdelem vár ránk. Vigyázzatok és imádkozzatok, mielőtt betörne az otthonunkba, az életünkbe, és megfertőzné gyermekeink lelkét, az ifjúságot, majd a családok életét. Ehhez a harchoz erőre van szükségünk, a pünkösdi Lélek erejére, mert ebben a küzdelemben a magunk ereje nagyon kevés. A pünkösdi Lélek ereje az egyetlen segítségünk. Ezt az erőt kérhetjük és kérjük ezen az ünnepen.

Dr. Sándor Szilárd unitárius lelkész, pasztorálpszichológus:

Amikor a Lélek otthonra talál a lelkünkben

– A pünkösd számomra – az idei évben különösen – a belakható házat, az otthont jelenti. Az otthon az a hely, ahol találkozni, megpihenni lehet. Ezt a helyet mindenki szereti, mert védelmet ad – hiszen ezáltal ház a ház, és ezáltal otthon az otthon. Védelmet nyújt ez a ház az eső, a viharok, a meleg, a hideg és minden más házon kívüli veszély ellen. 

A házban együtt van a család, együtt van a közösség, mint ahogy együtt voltak és vannak a tanítványok pünkösd alkalmával is. A biztonságát az adja, hogy levegőjét „sebesen zúgó szélnek zendülése” frissíti fel. Nincs elzárva a külvilágtól, nem légüres tér sem kívül, sem belül, nincsen elzárva. 

A sok ház utcát alkot, az utcák kisebb vagy nagyobb falvakat, városokat, metropoliszokat. A falvakat, városokat szintén utak kötik össze, keskeny vagy széles utak. Ezeken az utakon sokan vagy kevesen járnak. 

Mindezek magától értetődő, megszokott, már-már banális, mindennapi, hétköznapi és természetes dolgok. Viszont itt és ekkor kezdődik valami egészen más történet, mint amit eddig megszoktunk. Látszólag pedig mintha semmi sem változna, minden a maga helyén van és a maga valóságában. És mégis mintha egészen rejtélyes módon felragyogna egyik pillanatról a másikra a nagyobb fény, a „látni vágyó” emberek tekintetében. 

Aki a „Napba nem tekint”, az egymást felismerő tekintettel nemcsak meglátta és meglátja ma is, de meg is értette és ma is megérti egymást. Mindez azért történhetett és történhet meg, mert az apostolok nem az „édes bortól részegedtek meg” vádakra válaszoltak és válaszolnak elsősorban, hanem a megtérés és megkeresztelkedés evangéliumát hirdették és hirdetik. 

Pünkösd a látni és az érteni vágyó emberek megtérése, visszafordulása arról az útról, amelyről korábban letévedtek. Pünkösd a lelki tisztálkodás vágya, de főleg cselekedete. Pünkösd az, amikor az emberi lelkekben otthonra talál a Lélek. 

Pünkösd az apostolság értelmének, értékeinek a felismerése és felismertetése. Pünkösd a bűnbánásnak és a jóvátételre való lehetőségnek, a bátorságnak mint értett, felnőtt hitnek az oltalmazó és cselekvő ereje is egyben. 

Pünkösd a háznak, a belakható, védelmet nyújtó otthonnak, utcáknak, falvaknak, városoknak, metropoliszoknak felragyogó „kettős tüzes nyelve” és „sebesen zúgó szélnek zendülése”, mely az önelvesztettségtől az önmegtalálásig vezet az apostoli segítség révén, a lelki megtisztulás cselekvő, érett hitével, erejével, áldásaival, amikor a Lélek otthonra talál a lelkünkben.

Dr. Puskás Attila egyházügyi referens, a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület elnöke:

Átváltozás – megújulás – sokszínűség: pünkösd

– Pünkösd a Szentlélek ünnepe – tanítja a teológia és hirdeti az egyház. Posztulátumként elfogadjuk ezt, annak ellenére, hogy jelentőségéről, jelentéséről elgondolkoznánk. Sem külsőségében, sem egyházi szinten nem annyira „látványos”, mint például karácsony vagy akár az első pünkösd, amikor a Lélek lángnyelvek képében jelent meg Jeruzsálemben. 

Ez a visszafogottság összefügg a Lélek lényegével, aki „belülről hat”, és teljesen szabad, olyan, mint a szél, ami „ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy”.

Azért vannak a szertartások, akár családi szokások vagy templomi rítusok, hogy érzékszerveinken keresztül, emberi módon közvetítsenek és megértessenek velünk sokszor felfoghatatlan tartalmakat. 

Pünkösd megértésében nekem az ősi örmény liturgia ad támpontot, amit Marosvásárhelyen havonta egyszer végeznek, másrészt a csíksomlyói „erdélyi pünkösd” segít, amit semmiért sem hagynék ki az éves programból.

Az örmény liturgia három különleges „képességet” tulajdonít a Léleknek: a Lélek átváltoztat, életet ad és felszabadít. Először is, általa változik át a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé. A Lélek képes tehát átváltoztatni a fizikailag adott valóságot, és nem csak a kenyeret és a bort, hanem akár engem is. Ki ne szeretne „átváltozni”, azaz megváltozni, életének, szívének-lelkének „árnyoldalait” megváltoztatni, bizonyos rossz tulajdonságait, a róla alkotott képet végleg elfelejteni vagy elfeledtetni? Másodszor: a Lélek életet ad. Találó itt Seneca megfogalmazása, aki nem az anyagiakra érti, amikor ezt mondja: „Nem élni jó, hanem jól élni (jó)”. 

Hiszen ki ne szeretne értelmes és tartalmas életet élni, egyéniségét kibontakoztatva, és mindenki által elfogadottan szeretve lenni? A Lélek harmadik „képessége”, hogy felszabadít. Vagyis képes régi megrögzöttségeket felszakítani, és reménnyel erősíteni az ebből adódó félelmet. A Lélek szabadsága azt sugallja, hogy valóban létezik az újrakezdés lehetősége, ha hiszünk a változásban, ha nem zárkózunk el a lehetősége elől, ha hagyjuk, hogy „felszabadítson” minket.

Nagyon szerencsések vagyunk mi Erdélyben, mert létezik itt egy „erdélyi pünkösd” is, ami csodásan kifejezi számomra az ünnep lényegét. Ez nem más, mint a csíksomlyói búcsú. Annak idején Jeruzsálemben egy többnemzetiségű és vegyes anyanyelvű tömeg értette meg, mindenki a saját anyanyelvén, az apostolok beszédét. Pünkösd a bábeli torony ellentéte. Amit ugyanis Bábel szétszórt, azt pünkösd egyesíti. 

Valami hasonló történik a Hargita szomszédságában a Szűzanya lábánál is pünkösdszombaton. Magyarok és más nemzetiségűek, római, görög- és örmény katolikusok, reformátusok, unitáriusok és más vallási meggyőződéssel élők érzik és megértik pünkösd lényegét: sokszínűségünk nincs különbözőségünk ellenére, ha a Lélek köt össze minket, aki mindannyiunknak személyre szóló segítséget nyújt a belső átváltozáshoz és a megújuláshoz.

Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkipásztor:

Gondolatok pünkösd ünnepéről

– Vallásórás és konfirmációi oktatásra járó gyermekeinknek azt tanítjuk pünkösdről, hogy a Szentlélek kitöltetésének ünnepe, a keresztyén anyaszentegyház születésnapja. 

A Szentírás tanúbizonysága szerint akkor alakult meg, Péter prédikációja nyomán, az első keresztyén gyülekezet. Habár ez az ünnep semmiképpen sem kevésbé jelentős, mint a másik két nagy egyházi ünnep, a karácsony és a húsvét, mégis mintha az évszázadok alatt valahogy „mostohagyermekké” vált volna. Mindig el szoktam mondani azt, hogy ha a Szentlélek nem töltetik ki a tanítványokra, ha nem válik ezáltal mindenki számára érthetővé az evangélium, akkor nem is alakul meg az egyház, és ma senki sem lenne, aki karácsonyt vagy húsvétot ünnepelne. 

Ennek ellenére a köztudatban igencsak megcsappant a pünkösd jelentősége, fontossága. Emlékszem gyermekkorom karácsonyaira, a fenyőfa illatára, a diós és mákos bejgli semmihez nem hasonlítható ízére, a narancs okozta örömre, hiszen abban az időben csak karácsonykor kaptunk narancsot. Emlékszem a piros tojásra, a főtt sonka vagy báránysült ízére, és arra, hogy szüleim nagyon fontosnak tartották, hogy karácsonykor és húsvétkor templomba menjünk. Otthonunkban is mindig megünnepeltük ezeket a jeles napokat, de egyetlen emlékem sem fűződik pünkösd ünnepéhez vagy annak megünnepléséhez. 

Ennek ellenére hiszem, hogy a Szentlélek munkálkodik az emberek szívében, és előbb vagy utóbb mindenki be fogja látni, hogy az isteni Lélek nélkül nem lehet igazán örülni a többi ünnepnek sem, hiszen Isten a Szentlélek által lakik bennünk. A Lélek által fejti ki újjáteremtő munkáját a világban, megújító tevékenységét az egyházban. A Lélek ösztönzi megtérésre, őszinte bűnbánatra, az isteni kegyelem el- és befogadására a tőle elszakadt embert, minket is, a Lélek ébreszti és erősíti a hitet. Nélküle lélektelenek vagyunk, és ha hiányzik belőlünk Isten Szentlelke, annak ereje és áldása, földi életünk céltalanná és értelmetlenné, örök életünk és üdvösségünk pedig kétségessé válik. 

Nagy reformátorunk, Luther Márton mondja: „…ahova a Szentlélek belép, készségessé és örvendezővé teszi a szívet, amely aztán önként dologhoz lát, és szívesen mindent megtesz, ami Istennek tetszik…”. 

Következésképpen el kell mondanom, hogy a pünkösd, bár ajándékok tömkelege nem kapcsolódik hozzá, és még egy árva „fehér nyuszikája” sincs, jelentőségét tekintve semmivel sem marad a másik két „sátoros” ünnepünk mögött. A Szentlélek cselekedje, hogy ezt megértsük, szívünk megújuljon, hitünk erősödjön, életünk gyümölcsöző, örvendező életté váljék!